Nem indult szokványosan Ellen Radtke és Stefanie Radtke kapcsolata. A leszbikus lelkészek a berlini egyetemen találkoztak először, ahol teológiát tanultak.
„Ugyanabban a kollégiumban laktunk, megláttuk és azonnal megutáltuk egymást. Ellen szobájának ajtaja mindig nyitva volt, legalább tíz különböző színű táska lógott a falon, a földön szétszórva hevertek a cipői, nem értettem, hogy lehet ennyire rendetlenül élni”– idézte fel első benyomásait az RTL kisfilmjében Stefanie.
„Amikor először találkoztam Steffivel, feltűnt, mennyire egyszerűen öltözködik, nem is sminkeli magát. Amikor pedig megjegyzést is tett a szobámra, eldöntöttem, hogy nem keresem a társaságát. Így is teltek el az egyetemi éveink” – somolygott Ellen.
Teljesen hétköznapi esküvő
Az egyetem után megszakadt közöttük a kapcsolat, három évvel később egy teológiai előadáson botlottak egymásba 2013-ban – azóta egy párt alkotnak.
„Csak köszönni akartam Ellennek, ebből egy komoly beszélgetés kerekedett. Kiderült, hogy a külsőségekben ugyan különbözünk, de egyformán gondolkozunk a világról, ráadásul ugyanazért választottuk a lelkészi pályát. Gyerekkorunkban rettenetesen untuk a vasárnapi miséket, és azt gondoltuk: lehet ezt úgy is csinálni, hogy az emberek ne csak letudják a szertartást, hanem kapjanak is valamit a misétől” – mondta Stefanie.
A pár 2017-ben – amint a jogszabályok megengedték – hivatalosan is összeházasodott. „Teljesen hétköznapi esküvőt tartottunk, jegygyűrűvel, utána ünnepi vacsorával, szép volt, romantikus volt” – mesélte Ellen. Majd immár házaspárként egy 2800 lelkes alsó-szászországi településre szegődtek lelkésznek.
Soha nem láttak leszbikust
„A falu vezetése nyitott volt, noha itt még sosem szolgált női lelkész, sőt lehet, hogy az itt élők leszbikusokat sem láttak korábban közelről” – jegyezte meg Ellen. A két lelkész érkezése előtt három héttel „előre küldött” egy bemutatkozó levelet, ami felkerült a település közösségi oldalaira, így mire személyesen is befutottak, az emberek már kipletykálták és feldolgozták a szokatlan helyzetet.
Stefanie-t gyermekkorában az zavarta, hogy a pap távolinak, elérhetetlennek tűnt – csak a hétvégi miséken volt jelen, a hétköznapokban nem. A házaspár szerint a lelkésznek együtt kell élni a faluval – így segítettek röplabdapályát építeni, a betegeknek bevásároltak, sőt, az iskolában is helyettesítettek, amikor egyszerre esett ágynak több tanár.
A házaspár nagyon szeretett volna gyermeket, ám sokáig úgy tűnt: ez a vágy nem válik valóra. „Csak a törvényes út jöhetett szóba. Szerettünk volna minél kisebb gyermeket örökbe fogadni, de Németországban erre nem volt esélyünk, így úgy döntöttünk: szülünk” – magyarázta Stefanie. Rengeteg vizsgálat, utánajárás, több ezer euró elköltése után találtak is olyan orvost, aki vállalta, hogy segít. Csak a mesterséges megtermékenyítés jöhetett szóba, amit egy hormonkezelésnek kell megelőznie. Mindkettőjüket megvizsgálták, végül Ellen lett az édesanya.
Egy nyalóka döntött
A spermadonort Dániából választotta ki a házaspár. „Németországban a személyiségi jogok védelme miatt semmit sem lehet tudni az édesapáról, mi azonban szerettünk volna valami minimális információhoz jutni. Dániában viszont az édesapák kisgyermekkori képei megtekinthetők” – indokolt Ellen. Kaptak is egy több ezer fényképet tartalmazó adatbázist, aminek láttán kicsit meg is hökkentek: fogalmuk sem volt, mi alapján válasszanak. „Aztán nézegettük a fotókat, és az egyiken a kisfiú szájából épp kiesett a nyalókája. Ennél a képnél egyszerre kiáltottunk fel, »ő lesz az!«.” Nagyjából ekkor jött az az ötlet is, hogy a hétköznapjaikat egy YouTube-csatornán teszik közé.
Nem kell gyűlölni
„Hiszünk az őszinteségben, a toleranciában, szeretnénk megmutatni az embereknek a valóságot – hangsúlyozta Ellen. – Voltak, akik megbotránkoztak azon, hogy a hormonkezelésekről is tettünk fel videót, de ez is része a gyermekvárásnak. Nagy a boldogság, amikor megszületik a baba, de az odáig vezető út rögös is – ezt nem kell szégyellni, eltitkolni. Utáltam, amikor a hasamba kellett beadni az injekciókat, fájt is, de ez hozzátartozik. Ha hitelesek akarunk lenni, semmit sem szabad elhallgatni.” A házaspárnak szerencséje volt, már az első megtermékenyítés sikeresnek bizonyult, októberben megszületett a kislányuk, akit a nyilvánosság előtt Fidibusnak hívnak.
Stefanie-nak és Ellennek nemcsak rajongói vannak, kapnak negatív megjegyzéseket, időnként gyűlölködő, kirekesztő üzeneteket is.
„A legtöbben először meglepődnek rajtunk. Ezzel nincs is gond, ahogy a beszólásokkal sincs. Az viszont fájt, hogy Ellen terhessége alatt a gyermekünkre is negatív megjegyzéseket tettek. Például azt írták, hogy bárcsak meg sem születne a babánk. És jött olyan üzenet is, hogy ha van Isten, akkor nem lehet egészséges a gyerekünk. Nem kell mindenkinek szeretnie minket, mi sem szeretünk mindenkit. De azt, hogy valami nem tetszik, nem kell ellenségesen, gyűlölködve kifejezni. Szerintünk az gyűlöl, aki saját magával nincs rendben. Aki jól érzi magát a bőrében, az nem foglalkozik azzal, ami nem felel meg az elképzeléseinek. Egyszerűen nem pazarolja ellenségeskedésre az energiát, mert ez elveszi az erőt attól, hogy valami jót tegyen” – idéz keserű emlékeket Stefanie.
A házaspár álma, hogy az „Ámen másképp” csatornájuk nevéből valamikor eltűnhessen a „másképp” kifejezés, hogy természetesnek és teljes mértékben elfogadottnak számítson életformájuk. Nem vállalkoztak arra, hogy megtippeljék, ez az idő mikor jöhet el, de szerintük pár évig még biztos várni kell.
