Ukrajna;koronavírus;

2020-12-13 12:36:50

Már több mint 15 ezer ember halt meg a koronavírus miatt Ukrajnában

894 215-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma az országban.

Nem mutat számottevő lassulást a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, vasárnapra is több mint 9 ezer új beteget jegyeztek fel egy nap alatt, a járvány kezdete óta igazolt fertőzöttek száma már megközelítette a 900 ezret, a halálos áldozatoké pedig meghaladta a 15 ezret.

A hivatalosan közölt adatok alapján

A megelőző napon még csökkent az aktív beteg száma.

A legtöbb új beteget, 1125-öt az elmúlt napon ismét a fővárosból jelentették, velük együtt az azonosított fertőzöttek száma Vitalij Klicsko főpolgármester tájékoztatása szerint Kijevben már meghaladta a 91 ezret, az elhunytaké pedig tízzel 1584-re emelkedett.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter egy tévéműsorban megerősítette, hogy

Szavai szerint a december az üzleti élet számára fontos időszak, emellett egyelőre az egészségügyi rendszer is bírja még a terhelést.

Január 1. és 6. között pedig az újév és az ortodox karácsony miatt amúgy is kevesen dolgoznak, az emberek java része családi körben ünnepel. Várhatóan január 8. és 24. között szünetelni fog az oktatás az iskolákban, továbbá a kávézók, bárok, éttermek ismét csak elvitelre dolgozhatnak. Ezen felül csak az élelmiszereket, gyógyszereket illat- és háztartási szereket, illetve állateledeleket árusító üzletek tarthatnak nyitva.