Budapest;lopás;rendőrség;

2020-12-13 13:49:45

Csaknem húszmilliót lopott egy 51 éves férfi, Óbudán fogták el a rendőrök

November 10-én egy irodaépület ablakán mászott be, az épületből készpénzt, bankkártyát és több mobiltelefont vitt el.

A rendőrség közleménye szerint három betöréssel gyanúsítják azt az 51 éves férfit, aki a rendelkezésre álló adatok szerint november 10-én 22 óra körül az ablakon keresztül bement egy III. kerületi irodaépületbe, majd onnan készpénzt, bankkártyát és több mobiltelefont lopott el négymillió forint értékben. Az eljárás adatai szerint a férfinak a lopás előkészítésében élettársa segített.

A feltételezett elkövetőt a rendőrök azonosították, és kiderült, hogy B. Attila korábban is követett el hasonló bűncselekményeket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói B. Attilát és társait gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntett és más bűncselekmények miatt. B. Attila őrizetbe vétele mellett a kerületi rendőrök előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a bíróság december 11-én elrendelt. Társai szabadlábon védekeznek. ​