kommunikáció;kenguru;Tekintet;

2020-12-16 13:13:05

Tekintetükkel is tudnak segítséget kérni a kenguruk

Úgy tűnik, nemcsak a kutyák és a lovak, hanem más állatok is rájönnek, hogyan „szóljanak” az emberhez.

A kutyákhoz hasonlóan a kenguruk is képesek megtanulni, hogyan kommunikáljanak az emberrel, a tekintetüket használva a „mutatáshoz” és a segítségkéréshez – állapították meg ausztrál és brit kutatók. 

A tanulmány 11 fogságban élő, de nem megszelídített kenguru bevonásával készült. Az erszényesek közül tíz, amikor nem tudott kinyitni egy élelemmel teli dobozt, mereven bámult a kutatókra. Kilenc közülük pedig felváltva nézett hol az emberre, hol a tárolóra, mintha a tárgy felé akarna mutatni. „Mi ezt a kommunikáció egy szándékos formájának tekintettük, segítségkérésnek” – mondta a tanulmányt vezető Alan McElligott, az angliai Roehampton Egyetem kutatója, aki jelenleg Hongkongban dolgozik. 

„A vadon élő fajok esetében nem igazán jellemző az a fajta viselkedés, amelyet az alanyoknál tapasztaltunk, ezért ilyen meglepő az eredmény” – tette hozzá a szakember. A kutatók szerint az eredményeik ellentmondanak annak a nézetnek, hogy csupán a háziasított állatok, például a kutyák, a lovak és a kecskék kommunikálnak az emberrel, és azt sugallják, hogy sok más állat is képes rájönni, miként „juttassa el az üzenetét” az emberekhez. „Korábban úgy véltük, hogy csak a háziasított állatok próbálnak segítséget kérni probléma esetén. De a kenguruk is ezt teszik” – mondta Alexandra Green, a Sydney-i Egyetem munkatársa.

A kutatók a Biology Letters című folyóiratban publikálták az eredményeiket.