Előfizetés

Egész napos kijárási tilalmat vezetnek be Szlovákiában

MTI
Publikálás dátuma
2020.12.16. 18:47

Fotó: VLADIMIR SIMICEK / AFP
A tiltás nem vonatkozik a munkába járásra, valamint azokra, akik élelmiszert vagy üzemanyagot mennek vásárolni, illetve a postára, bankba vagy internetes üzletek kiadóhelyeire tartókra.
Szlovákiában szombattól egésznapos kijárási tilalom lesz érvényben a koronavírus-járvány miatt - jelentette be Marek Krajcí egészségügyi miniszter a pozsonyi kormány szerdai ülése után.
A tilalom december 19-én reggel öt órától lép hatályba, és egyelőre nem pontosították, hogy meddig tart.

A kijárás tiltása
nem vonatkozik a munkába járásra, valamint azokra, akik élelmiszert vagy üzemanyagot mennek vásárolni, illetve a postára, bankba vagy internetes üzletek kiadóhelyeire tartókra.

A szerdán elfogadott kormányintézkedést az egészségügyi miniszter a "rendkívül komoly" járványhelyzettel indokolta. A tervezettnél két nappal korábban, szintén
szombattól lép érvénybe az üzletek zárva tartása is, ami az élelmiszerboltok, gyógyszertárak és drogériák kivételével minden üzletre vonatkozik.

Ez az intézkedés az előzetes bejelentés szerint legalább 3 hétig marad érvényben. Szlovákiában még a múlt héten jelentették be a koronavírus terjedésével összefüggésben korábban hozott intézkedések újabb szigorítását. Ezek részét képezi az is, hogy hétfőtől a szállodák és más szállásadóhelyek már csak olyan vendégeket fogadhatnak, akik 72 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet tudnak felmutatni. A pozsonyi kormány szerdai ülésén jóváhagyta az ország Covid-19 elleni oltási stratégiáját is. Ebben azzal számolnak, hogy folyamatosan, négy hullámban az 5,5 milliós ország lakosságának mintegy 60-70 százalékát beoltják. Igor Matovic kormánya október elsején veszélyhelyzetet vezetett be Szlovákiában, amit egyszer már meghosszabbított. A hosszabbítás elvben az év végén jár le, de ezzel összefüggésben a kabinet a múlt héten egy, a veszélyhelyzet további meghosszabbításait lehetővé tévő alkotmánytörvényt hagyott jóvá. Erről a jogszabályról – amelyről a voksolást egyszer már el kellett napolni – a tervek szerint csütörtökön szavaznak a pozsonyi törvényhozásban. A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ szerdán közzétett adatai szerint
kedden több mint 16 ezer PCR típusú tesztet végeztek el, s ezek alapján 3565 új fertőzöttet regisztráltak.

Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma október közepén ugrott meg, és az utóbbi hetekben ismét enyhe emelkedésnek indult, az elmúlt egy hétben átlagban valamivel kétezer felett volt. Az országban a kór tavaszi megjelenése óta PCR-teszttel 139 ezer személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, és eddig már több mint 1 millió 246 ezer ilyen típusú vírustesztet végeztek el. A gyógyultnak nyilvánítottak száma mintegy 101 ezer. Jelenleg 2105 fertőzöttet kezelnek kórházban. Hivatalos források 1309 halálesetet tulajdonítanak a kórnak, ez a szám kedden 58-cal emelkedett.

A levegő szennyezettsége okozta egy kislány halálát Londonban

MTI
Publikálás dátuma
2020.12.16. 18:10
Ella Kissi-Debrah
Fotó: HOLLIE ADAMS / AFP
A kilencéves Ella Kissi-Debrah 2013-ban hunyt el a brit fővárosban, miután végzetes asztmarohamot kapott.
A levegő szennyezettsége okozta egy kislány halálát Londonban – állapította meg egy brit halottkém. Először fordult elő, hogy a légszennyezettséget nevezték meg egy személy halálának okaként Nagy-Britanniában. A kilencéves Ella Kissi-Debrah 2013-ban hunyt el a brit fővárosban, miután végzetes asztmarohamot kapott. Édesanyja, Rosamund Kissi-Debra hosszú küzdelmet folytatott azért, hogy a hatóságok elismerjék, lánya halálát a levegő szennyezettsége okozta. Az üggyel kapcsolatban az hozott fordulatot, hogy egy 2018-ban publikált bizonyíték szerint veszélyes szintű volt a levegő szennyezettsége azon a környéken, a lewishami déli körgyűrű mellett, ahol éltek. A kislány halála ügyében folytatott, 2014-ben zárult vizsgálat „akut légzési elégtelenséget” állapított meg a halál okaként. A négy évvel később nyilvánosságra hozott új bizonyíték alapján azonban a felső bíróság megsemmisítette az ítéletet, és engedélyezte egy új vizsgálat lefolytatását, ami idén zajlott le. Philip Barlow helyettes halottkém elmondta:
a vizsgálat arra a megállapításra jutott, hogy Ella asztmától halt meg, amelyet a nagyon szennyezett levegő okozott.

Mint mondta, a jelentésben akut légzési elégtelenség, súlyos asztma és a szennyezett levegő szerepel. A szakértő szerint
a kislány 2013-ban, a halála előtt az Egészségügyi Világszervezet ajánlását meghaladó szintű nitrogén-dioxidnak és szálló pornak volt kitéve, aminek elsődleges forrása a forgalom okozta károsanyag-kibocsátás volt.

Barlow hozzáfűzte, hogy Ella édesanyja nem rendelkezett információval a levegőszennyezettség okozta egészségügyi kockázatról és arról, hogy ez az asztma súlyosbodását okozhatja. Ha megfelelő tájékoztatást kapott volna az édesanya, megtehette volna a szükséges lépéseket, amelyekkel esetleg meg lehetett volna előzni Ella halálát – mondta ki a halottkém.
Ella édesanyja nem rendelkezett információval a levegőszennyezettség okozta egészségügyi kockázatról
Fotó: HOLLIE ADAMS / AFP

Önkéntes karanténba vonul Mike Pompeo

MTI
Publikálás dátuma
2020.12.16. 17:39

Fotó: JIM LO SCALZO / AFP
Az amerikai külügyminiszter a tárca orvoscsapatának megfigyelése alatt áll.
Bár negatív lett a koronavírus-tesztje, önkéntes karanténba vonul Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, miután kapcsolatba került egy fertőzött személlyel - közölte az amerikai külügyminisztérium egyik szóvivője szerdán. Az illetékes szerint Pompeo a tárca orvoscsapatának megfigyelése alatt áll. A szóvivő biztonsági okokra hivatkozva nem közölte a fertőzött személy kilétét, akivel a miniszter érintkezett.
„A minisztert tesztelték, a teszt eredménye negatív. A CDC (az amerikai járványügyi központ) irányelveivel összhangban karanténba vonul. A tárca orvoscsapatának szoros megfigyelése alatt áll”

– ismertette a szóvivő.

A The Washington Post című lap kedden jelentette, hogy Pompeo lemondta részvételét egy minisztérium által szervezett hétvégi összejövetelen. A beltéri eseményt, amelyre 900 meghívót küldtek ki, éles bírálatok érték az amerikai kongresszusból. Bob Menendez demokrata párti szenátor a múlt héten felszólította Pompeót, hogy mondja le a programot elkerülve ezzel a meggondolatlan egészségügyi kockázatokat a minisztérium dolgozói számára. Az Egyesült Államok a járvány által legerősebben sújtott ország a világon. Eddig csaknem 16,7 millió fertőzöttet azonosítottak, az elhunytak száma pedig mintegy 304 ezer.