Paralimpia;

2020-12-17 06:29:45

Gesztustalan

Nettó tizenöt millió forinttal kapnak többet a jövő nyári tokiói olimpia magyar bajnokai a 2016-os riói játékokon győztes sportolóknál. A megemelt jutalom 50 millió forint lesz, a Sportállamtitkárság a Magyar Nemzethez eljuttatott állásfoglalásában rámutatott, ebből is látszik, a kormány kiemelt nemzetstratégiai ágazatként tekint a sportra. Nagyon jó az, ha a tettek és az elvek összhangban vannak.

A kormány, sajnos ugyanilyen elkötelezett a fogyatékkal élők hátrányos megkülönböztetésében. Folyamatosan csökken a nekik nyújtott állami támogatás összege és a jogosultak körét is igyekszik szűkíteni a kabinet.

Nem maradnak ki a megszorításból a paralimpikonok sem, akik még a Gyurcsány-kormány döntése nyomán kaptak ugyanannyi jutalmat, mint az olimpikonok. A 2004-es athéni és a 2008-as pekingi nyári játékokon egyformán ismerte el az állam az olimpikonok és paralimpikonok kiemelkedő eredményeit.

Utána jött a sportot kiemelt nemzetstratégiai ágazatként kezelő kormány, amely a 2012-es londoni játékok előtt úgy határozott, hogy az olimpiai bajnokok 35 millió, a paralimpia legjobbjai viszont csak 23 millió forintot kapnak, utóbbi összeg jövő nyáron 17,5 millió forint lesz.

A 2016-os riói paralimpián egy aranyérmet szereztek a magyarok, Tokióban lehet esetleg három-négy első hely. Az összes pontszerző parasportoló (az első nyolc kap pénzjutalmat) maximum plusz 200 millió forinttal terhelné meg a költségvetést egyenlő bánásmód esetén. Ez az összeg el sem éri a NER haszonélvezőinek ingerküszöbét.

A doppingszabályok ugyanazok a parasportban, mint az épeknél, a paralimpikonok ugyanannyit költenek például táplálékkiegészítőre, mint olimpikon versenyzőtársaik. Költségeik, kötelezettségeik, egyformák, az egyenlő elismerés a politikai hatalom jó szándékán múlna.

Gusztustalan ez a gesztustalanság.