színház;abúzus;Péterfy-Novák Éva;Schwechtje Mihály;

Akik belecsapnak a lecsóba (Gina; Apád előtt ne vetkőzz!; Kiváló dolgozók)

Alig kezdődött el a színházi évad, már félbe is szakadt. Ám még így is születtek fontos, meghatározó előadások. Sőt, a színház kereteit újragondolók is. Szőnyeg alá söpört, kényes témákat feldolgozó bemutatók tették markánssá e csonka színházi évadfélt.

Partidrogos cyberbullying (Gina, Radnóti Tesla), pedofília és családon belüli abúzus (Apád előtt ne vetkőzz, Orlai Produkció), gondoskodási krízis és az egészségügyi, szociális ellátórendszer tragikus állapota (Kiváló dolgozók, Örkény Színház). Mindegyik a bűnről, a mulasztásról szól, ráadásul olyan bűnökről, amelyek nem csupán személyesek, hanem – épp szőnyeg alá söprésük vagy látszatmegoldást hozó kirakatba helyezésük miatt – társadalmi vétkek is. Amik a társadalom képmutató működését leleplező társadalmi problémákhoz vezetnek.

Ezekben az előadásokban belecsapnak a lecsóba, és ez a lecsó bizony csíp. Így mindhárom alkotás olyan színházat eredményez, ami a társadalmi felelősségvállalás felé tolja a színház kereteit. Mindhárom esetben alapos gyűjtőmunka előzte meg az alkotómunkát. Vallomásokból, interjúk sorából szőtték drámáikat, szövegkönyveiket a szerzők.

A kamaszkori kisiklások hátterét kutatja Schwechtje Mihály új, improvizációk mentén született színházi munkájában, a Ginában. Nem az áldozat szemszögéből mutatja a történetet, nem az abúzus okozta trauma kerül fókuszba, sokkal inkább az elkövető környezetét térképezi fel. Nem mentségeket, felmentéseket, hanem okokat keresve. Az után nyomoz, egy tinédzser hogyan juthat el odáig, hogy bántson, megalázzon másokat. Milyen miliből jöhet egy eminensnek tűnő kamasz, aki képes ilyen kisstílű bűnt elkövetni.

Schwechtje és alkotócsapata aprólékosan fejti fel a hátteret, hogy lássuk, épp e háttér az, ami fertőződött és fertőző. Pedig elsőre egy átlagos értelmiségi-vállalkozói családot látunk, akik a boldogulás és moralitás mezsgyéjén egyensúlyoznak. És úgy tűnik, a kisebb stiklik ellenére rendben van itt minden. Aztán kiderül, a felszín alatt kellően in­stabilak. Észre sem veszik, hogy kisiklik alóluk a morál. Az apró kompromisszumok, megalkuvások, árulások (ha máskor nem, hát a következő generációban) végül bűnné robbannak és egy rendszerszintű rothadást takarnak.

Leginkább a szülők kapcsolatát, otthoni működését firtatják az alkotók. E szülők tényleg mindent megtesznek fiukért, ám nemigen veszik számításba, ha akarják, ha nem, a hazugságaik, elfojtásaik is a nevelés része. A legfőbb mintázat. Nincsenek itt szekrényből kidőlő csontvázak, csak a mélyben rág valami alattomosan, alig észrevehetőn. Épp ezért állnak fiuk tette előtt ők is értetlenül. És emiatt hangozhat el az a mondat: ránézek, és teljesen idegennek tűnik.

Érzékeny és még kényesebb témát választ az Orlai Produkció, amikor Péterfy-Novák Éva Apád előtt ne vetkőzz! című művét viszi színre. Orlaiék már többször bizonyították, fogékonyak a társadalmi problémák bemutatására, éles szemmel figyelik és bátran bemutatják azokat.

Péterfy-Novák levelekből, vallomásokból hívta elő a családon belüli abúzus fájón éles és hiteles képét. Tasnádi István remek érzékkel igazította színpadkészre és rendezte igen visszafogottra a felkavaró írást, hogy az elő­adásból sejtig ivódó tudás aztán valódi érzékenyítő hatással bírjon.

Schwechtjéékhez hasonlóan az áldozattá válás és az abúzus elkövetésének az okait keresik. Kiderül, és ez persze önmagában még nem újdonság, hogy a kettő legtöbbször összefügg. Ámde Péterfy-Novák és alkotótársai olyan empátiával figyelik áldozat és elkövető történetét, és haladnak az azokat bemutató úton, hogy előítéletek nélkül figyelhetjük mindkét ember sorsát. Így teljes sorsok bontakozhatnak ki előttünk a maguk tragikumában és hitelességében.

Két történetszál fut egymást váltogatva, olykor párhuzamosan. Egyik oldalról látjuk, a feltétlen bizalom és szeretet hogyan tesz sérülékennyé és könnyen kifoszthatóvá. Másfelől látjuk, hogy válik valaki saját traumái, abuzáltsága által maga is bántalmazóvá. Az alkotók nem vádolnak, de nem is mentenek fel: egyszerűen bemutatnak. Maguk az áldozatok mondanak csak ítéletet.

Optimizmusra az adhat okot, hogy feldereng, talán meg lehet szakítani a sort, ki lehet törni eme örökségből. Ugyanakkor láthatóvá lesz, nem ítéletre, elsősorban terápiás segítségre van szüksége mindkét oldalnak. Legfőképp pedig arra, hogy ne néma tanúk legyünk. Mert az egyik főszereplő itt épp a meg nem jelenített szemtanú, aki némán eltűri, passzivitásával végigasszisztálja a gyomorforgató bűntettsorozatot.

Az Örkény Színház bemutatójában, a Kiváló dolgozókban (sz.: Boross Martin–Neudold Júlia–Szabó-Székely Ármin) most nem drámát mutatnak drámai hősökkel, hanem magát a valóságot. És arra késztetnek, lépjünk ki mi is a komfortzónánkból. Boross, aki rendezte is az előadást, nem foglalkozik semmivel, fogja magát és szétfeszíti a színház kereteit. Igazi aktivista, ügyek mellé áll, mellesleg színházat csinál. Nem is akármilyent.

A történetek a gondoskodásról alcímet viselő előadás vérbeli közösségi színház, civil szereplőkkel. Szociális, egészségügyi szférában dolgozó, meg nem becsült (naná, hogy anyagilag sem) szakmák képviselői sorakoznak fel előttünk. És mesélnek hivatásuk nehézségéről, szépségéről vagy épp ellehetetlenüléséről. Pedig ezeknek a kiváló dolgozóknak a munkájára akkora szükség van, mint egy falat kenyérre. A megbecsültség hiánya és munkájuk fontossága közt húzódó feszültség szinte felrobbantja a teret.

A felvételről bejátszott riportok, animációk és grafikonok segítenek tisztábban látni és komplexebb képet adni a gondoskodási válságról, amelyben vagyunk és egyre inkább leszünk. Olykor mű vészi invencióval, olykor megejtőn szellemesen vagy épp brechti songgal van ábrázolva mindez. A színház most eszköz, amit arra használnak, hogy közelebb hozzanak hozzánk sorsokat és felrázzanak. Az alkotók itt komolyan gondolták, hogy a színházzal lehet hatni a társadalomra. Behúzták a valóságot a színre, hogy konkrétan láthassuk a méltánytalanságot és egy végstádiumban lévő szférát. És ha már érzékenyítésről van szó, e darab által nemcsak érzékenyebbek lettünk, hanem dühösebbek és tettrekészebbek is. És ez bizony hatás a javából.