Nitrogénművek Zrt.;Bige László;

2020-12-17 20:18:09

Házi őrizetben Bige László

Mostantól ellenkező bírói döntésig nem hagyhatja el lakhelyét az ország egyik legnagyobb mágnása, mert cégének egy volt ügyfele azt állítja, közel egymilliárddal lefizette őt saját vállalkozása megkárosítása érdekében.

Csütörtökön bűnügyi felügyelet alá helyezte a Nyíregyházi Járásbíróság Bige Lászlót – tudtuk meg az érdekelt felektől. Ez azt jelenti, hogy – amúgy több hektáros – lakhelyét ellenkező döntésig nem hagyhatja el. Ezt a hatóság technikai eszközökkel – így például úgynevezett lábpereccel – ellenőrzi. A bíró elvetette az ügyész letartóztatási és az ügyvéd szabad lábra helyezési indítványát is. Úgy látta, a nagyvállalkozó szökésétől, elrejtőzésétől nem kell tartani, viszont a tanúk befolyásolási lehetőségét nem zárta ki. A döntés ellen mindkét fél a saját eddigi álláspontja szerint fellebbezett. Így viszont Bige László – a tavaly májusi esethez hasonlóan – két nap után ismét elhagyhatta a fogdát és otthonában várhat a másod fokú döntésre.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség Bige Lászlót névvel nem nevező délelőtti közleménye állítja: a férfi több mint 800 millió forint vesztegetési pénzt fogadott el úgy, hogy eközben közel 2 milliárd forinttal károsította meg saját cégét. Megalapozott gyanújuk szerint a férfi egyik cége által 2018. előtt, éveken át nagy mennyiségben előállított mezőgazdasági termékek egy részét utasítására valótlanul selejtesnek minősítették, és csökkentett áron adták el a kereskedőknek. A vevők a terméket ezután piaci vagy ahhoz közeli áron értékesítették a végfelhasználóknak. Az ügyészség szerint a gyanúsított abban állapodott meg az egyik kereskedővel, hogy a selejtesként olcsón átadott, valójában megfelelő termék piaci árú eladása után keletkező extrahaszon egy részét készpénzben visszajuttatja neki.

Azért indítványozták a gyanúsított letartóztatását, mert a vélt bűncselekményért 5-10 év szabadságvesztés szabható ki. Az ügyészség tart a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől és a tanúk befolyásolási kísérletétől. Felhívják a figyelmet, hogy a férfi egy hasonló ügye már bírósági szakban jár. (A szintén cége egy vevője "bűnbánatán" alapuló ügyben a nagyvállalkozót 135 millió elfogadásával vádolják.)

Bige László határozottan tagadja az ellene felhozott vádakat – tudtuk meg Zamecsnik Pétertől, az üzletember ügyvédjétől. Arra, amit a gyanúsításhoz alapot szolgáltató „önfeljelentő” állít, miszerint saját cége megkárosítása érdekében az évtized elején lefizette volna Bige Lászlót, semminemű bizonyíték nem ismert. Bár a több tízezer oldalnyi ügyészségi irat áttanulmányozására csak mostantól nyílt módjuk, szerintük az állításokat a bűnbánó vállalkozó cégének nyilvános adatai is cáfolják.

Bige László a pétfürdői, Nitrogénművek nevű műtrágyagyár, valamint a Bige Holdingra átkeresztelt, egykori Tiszai Vegyiművek tulajdonosa több százmilliárdos becsült vagyonnal az ország leggazdagabb vállalkozóinak egyike. Szerinte az állammal összefonódott oligarchák az ellene az utóbbi évek során indult különböző – utóbb gyakorta alaptalannak bizonyult - hatósági eljárásokkal szeretnék ingyen megszerezni a vagyonát. Állítja, hogy megüzenték neki: költözzön külföldre, vagy börtönbe kerül.