Előfizetés

Mendrey László nyílt levele Kásler Miklósnak

Nyílt levél prof. dr. Kásler Miklósnak az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőjének Tisztelt Miniszter úr! Engedje meg, hogy megköszönjem azt a gesztust, mellyel a közelgő karácsony kapcsán levéllel fordult hazánk közoktatásának robotosaihoz, a pedagógusokhoz. Megható, ahogy a „nemzeti érték” gyermekek neveléséről ír, higgye el a pedagógusok – akik valóban nem szakmát, hanem hivatást választottak – hasonlóan éreznek, gondolkodnak. Az Ön és a mi gondolatvilágunk közötti különbséget azonban jól példázza az, hogy nemzeti hagyományaink átadása mellett, a világ dolgaiban való jártasságra is igyekszünk nevelni a ránk bízottakat. A szeretet ünnepének közeledtekor kimondottan jól esnek szavai arról, hogy mi pedagógusok különös megbecsülést érdemlünk. Talán nem áll messze az igazságtól, ha úgy vélem, hogy a „különös” kifejezés jelentését tekintve jelentős a különbség az Ön, és a pedagógustársadalom egészének értelmezése között, mint ahogy az sem, hogy kollégáim között számosan gondolnak mást Jézus szerepéről és jelentőségéről, mint Ön. Nincs ez másként a való világban sem. Tisztelt Miniszter úr! Az Önök kormánya – nem titkoltan – a két világháború közötti közoktatás eredményeit tekinti mérvadónak, hatalomra kerülésük pillanatától. Ennek szellemében alakították át a közoktatás egészét, a fenntartástól a tartalmi szabályozáson át, a pedagógus státusz meghatározásáig bezárólag. Meglátásom szerint – az említett időszakhoz viszonyítva – két dologgal még tartoznak: 1. A pedagógus bérek értékkövetése, és a pálya presztízsének szavatolása. 2. A Vallás és Közoktatási Minisztérium ismételt felállítása. Míg az első valóban nemzeti érdek, addig a VKM reinkarnációja távolról sem az. Éppen ezért elfogadhatatlan, hogy az Ön levele semmisnek tekinti a szekularizáció Alaptörvényben rögzített tényét. Mondanivalójának megfogalmazásakor figyelmen kívül hagyta azok érzéseit és értékeit, akik nem az Ön és kormánya által bőkezűen (az állam által fenntartott intézmények rovására) támogatott keresztény szellemiségű iskolákban tesznek eleget nap, mint nap hivatásuk kihívásainak. Miniszter úr! Ön, arra a szekularizált állam tényét rögzítő Alaptörvényre tett esküt, mely tilt mindenféle megkülönböztetést. Ebből következően Önnek, mint az ágazatért felelős miniszternek nincs joga nyílt és egyértelmű világnézeti elkötelezettséget mutató levelet hivatalán keresztül eljuttatni hazánk összes iskolájába. A hit az egyén legbensőbb sajátja, nem tartozik a nyilvánosságra. Sem Ön, sem más ember esetében. Kérem, tartsa ezt tiszteletben! Üdvözlettel: Mendrey László a PDSZ egykori elnöke, volt pedagógus, közoktatási szakértő
Kapcsolódó
Kásler karácsonyi üdvözletet küldött a krisztusi parancsoktól vezérelt pedagógusoknak

Európa farkasvaksága

A Magyarország uniós tagságáról szóló merengéseknél soha sem marad el annak felemlegetése, hogy a nép elsöprő többsége támogatja az EU-s tagságot, ami tény. De, megkockáztatom: mind többen vannak, akik ezzel együtt ,önkéntelenül fintorognak, ha felhangzik az Örömóda. Beethoven örökzöldje a Merkel-Orbán paktum után joggal lehet a Mészáros-Garancsi-Szijj Fidesz Zrt. céges indulója is. Eddig is az EU-tól kapták a pénzt, ha pedig az EP nem torpedózza meg a csúcson jogállamisági mechanizmus címen aláírt zavaros sajtpapírt, úgy a NER-oligarchák megrendelhetik következő luxusjachtjukat is. Hogy mást ne mondjak: a mechanizmus csak uniós pénzekhez kötődő törvénysértés esetén indítható be. Mármost, a lopást nehézkes bizonyítani ott, ahol a tolvajok írják nemcsak a törvényt, hanem ők adják a főügyészt is. Magyarország nem tagja az uniós ügyészségnek, így marad az Európai Csalás Elleni Sóhivatal, amely tíz év alatt nem igazán talált fogást Mészáros, Garancsi, vagy Szijj közbeszerzésein. Ha azt kérdezik, jó irány-e amerre éppen "fontolva halad" az Unió, nemet mondok. A Merkel-Orbán paktum ugyanis nem a jogállam győzelme. Sokkal inkább történelmi kísérlet, hogy az európai demokrácia vagy az illiberális Magyarország rothad-e el előbb. Németország nagyija a déli és északi államok gazdasági egységgé forrasztásának hagymázas (a német nagytőke hegemóniáját biztosító) álma érdekében egyelőre leírta kis hazánkat: a modus operandi az, hogy amíg nyugaton "összeurópai prioritásokat" kezel, addig az Észak-Balkánon hagyják fideszeseinket fortyogni a saját levükben. Idehaza szabad kezet kapnak - az eggyel előtti Orbán-Merkel találkozó után, a vezér lendületből kinyíratta az Indexet, lehet találgatni, hogy most, mire jön meg a vezér gusztusa - odakint meg a Fidesz EP-képviselőit levegőnek nézik. Megjósolom: akkor sem lépnek fel érdemben velük szemben, ha Deutsch Tamás az ülésterembe lépve legközelebb jópofaságból Heil, Manfréd!-dal köszön az EPP frakcióvezetőnek. Miközben az uniós elit azzal ringatja magát édes álomba, hogy Európa most az egyre erősebb együttműködés útját járja, a német, vezetésű EU Európa erkölcsi tőkéjét éli fel. Vicces, hogy egy patinás baloldali lapban kapitalistáknak kell bizonygatnom a marxi főtétel egyoldalúságát, de Merkel bölcs beletörődésnek tűnő gerinctelenségével gyakorlati baj van: a politika nemcsak tisztán gazdasági alapú pragmatizmusok, sokkal inkább a gazdaság formációk és a hiedelmek, szimbólumok furcsa koktélja. Nem csak a lét határozza meg a tudatot, fordítva is érvényes. Nincs élő ember, aki megmondja, hogy egy nap, mi nyom majd többet a latban: a szüntelen megalkuvás gazdasági előnyei, vagy az illúzióvesztés, ahogy a német kereszténydemokrácia rendre leboltol Európa sötét múltjának jogutódjaival. Egy ponton lehet, hogy Európa demokratái szemében is elkezd összemosódni a demokrácia büszke sasmadara és az illiberális dögkeselyű egymást kerülgető látványa. És csak azt fogják érzékelni, hogy mindkettő húst eszik.  

Csokitorta

Maradt még valami? - rebbent a kérdés az ételosztók felé. De már mindent kiosztottak, már a sátrat is lebontották, a furgonba is bepakoltak. A néni meg csak állt ott a vékony szövetkabátjában, nyakában decens harmónikasállal, kezében lapos cekkerrel. A csend hidegebbnek tűnt, mint a szél. Hirtelen az egyik segítőnek eszébe jutott, hogy ma volt a szülinapja és a kollégáktól kapott egy tortát. Egyet se szólt, csak a néni kezébe adta. Ő pedig néhány lépés után letette egy útszéli narancssárga műanyag tárolóra, s csak úgy kézzel belekanyarított. Azt se bánta, ha a csokikrém a tortapapír alá tűzött nyugdíjutalvány tépett fecnijére hullott. 27 680 forint – ez volt rajta. De már akkor se volt az övé a pénz, amikor átvette a postástól. Valójában már a következő havi se volt az övé, annyival tartozott a boltosnak, meg a szomszédoknak. A családsegítőből mindig szóltak, ha bármit osztottak valahol. Gyümölcsöt, krumplit, meleg ételt. Most is szóltak előre, de sokat késett a postás. Csak a végére ért ide. Valahogy mindig a végére ért oda mindenhová. Az iskolában is hátra ültették. De nagyon figyelt, mert Dél-Amerika földrajza olyan messze volt a konyha kövére letett lavórtól. Akkor még sok minden lehetségesnek tűnt. Három évtizede sokaknak tűnt úgy, hogy bármi lehetséges. Maradt belőle még valami? A földek, a kúriák, a trafikok, a nagy cégek, nyereséges gazdasági ágazatok már mind gazdára találtak. Elfoglalták a zsíros állásokat, a fontos posztokat, övék már a szemetünk is. Megmondják milyen a jó család, hogy él egy tisztes polgár, kiben hisz és mit. Az elhajlókat ki kell vetni magunk közül. Jó, ha ereszcsatornán csúsznak, akkor más a megítélés. A nőket is ideje kirángatni ebből az emancipációs hisztiből, nem kell hajszolni a pozíciót, elég a férjnél kevesebb fizetés, örüljön, hogy szülhet. Na jó, a miniszterség az más, egy nő lehet miniszter, mert az nem karrierépítés, hanem a haza szolgálata. Nem kellenek a melegek, a migránsok, a romák. Csak tisztes, pörköltön megőszült, pálinka szörpölők, akik szeretnek vadászni és az asszony diszkréten a lakáson belül esik el a komondorban. Maradt még valami, ami nem világos?