Svédország;koronavírus;

2020-12-18 22:05:00

Bezárják a nem létfontosságú közintézményeket a svédek

Emellett ajánlást adtak ki a maszkok köztéren való viselésére is.

Svédország minden eddiginél szigorúbb intézkedéseket léptettek életbe pénteken a koronavírus-járvány megfékezésére, ajánlást kiadva a maszkok köztéri viselésére és bezárva a nem létfontosságú közintézményeket.

„Azt tesszük, amit a világjárvány során eddig is tettünk, a megfelelő intézkedéseket hozzuk a megfelelő időben. És ez most ilyen” – hangsúlyozta Stefan Löfven kormányfő.

Svédország viszonylag laza korlátozásokkal vitatott megoldást választott a járvány elleni küzdelemben. Az ország vezetése a tilalmak helyett mindvégig inkább az ajánlásokra és az egyéni felelősségre helyezte a hangsúlyt kötelező maszkviselet és karantén helyett, így a többi között nyitva tarthattak az iskolák, üzletek és éttermek.

A járvány súlyos második hullámával Svédország november óta azonban szigorítani kényszerült a korlátozásokon.

Stefan Löfven miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy január 24-ig bezárják a többi között az edzőtermeket, könyvtárakat és uszodákat. Hozzátette, a kormány mostantól ajánlja a maszkviselést a tömegközlekedési eszközökön csúcsidőben.

A 10,3 millió lakosú Svédországban a járvány kitörése óta mintegy 367 ezer fertőzöttet regisztráltak, akik közül csaknem nyolcezren haltak bele a Covid-19 betegség szövődményeibe.