Összegyurcsány

A héten elfogadták a választási törvény sajátos módosítását. Mostantól fő szerepet kap az „összegyurcsány”. Ahogy az ács ácsol, a műkörmös műkörmöz, a dajka dajkál, a kovács kovácsol, az összegyurcsány összegyurcsányoz. Pihenőnapjain olykor összejobbikoz. Mármint az ellenzéket. Velük kapcsolatban működött már az összesoros és az összemigráns is – emlékszünk a régi plakátra, ahol Soros rángatja dróton a kerítést vágó pártvezetőket. Ezeket az eszközöket sem kell azért kidobni. Először is szennyeznék a környezetet, mert képtelenek lebomlani, másodszor is kitűnően kombinálhatók az összegyurcsányozással. Gyurcsány „Soros-listát állít”-így az egyik kormánylap. Vagy fordítva, úgy is jó. „Soros György kiadta a feladatot, Gyurcsány Ferenc nekilátott a megvalósításának - röviden így lehetne összefoglalni a baloldali pártok egységesítésének történetét.”

Nem zavarja az érvelésüket, hogy 2018-ban a DK nem akart közös listát, csak koordinált jelölést. Valami átmeneti baj lehetett a fülével, nem hallotta jól, amit Soros mondott.

Összegyurcsány nem mai gyerek. A Magyar Nemzet már 2016-ban megírta: „A 2014-es választáson a teljes baloldali ellenzék összegyurcsányozta magát.” 2017-ben a Simicska-krízis idején a Pesti Srácok szerint „összegyurcsányozta magát a Hír TV”. Tavaly Dömötör Csaba államtitkár kívánta porba sújtani a momentumos Hajnal Miklóst: „Tetőtől talpig összegyurcsányoztátok magatokat”. Idén a kormány segédcsapataként Volner sziszegett a Jobbikra: „Senkit nem kér meg a Volner-párt arra, hogy összegyurcsányozza magát.”

Csak pár nappal voltunk azelőtt, hogy jobb sorsra érdemes politikusa kapcsán a Fidesz – ezt a nyelvet használva - úgy összeszájerezte magát, hogy azóta is érzik a bűze. De, ahogy a Szájer-ügyben sem Szájer személye az érdekes, az összegyurcsányozásban sem az a fontos, hogyan értékelhető a volt miniszterelnök tevékenysége. Ő egy fantomkép alkalmas kitöltője. Jelkép, amellyel használói szándéka szerint kompromittálni lehet az ellenzéki szövetséget, fölcukkolni a saját tábort, rájátszani a szövetség tagjainak eltérő múltjára. Hálás – még hálásabb - mumus lehetne a Jobbik is, múltjának fel-feltámadó kísérteteivel. Az ellenzékiek lelkiismeretét meg is piszkálhatják vele, ám a Fidesz-szavazókat nehéz a Jobbik rémképével mozgósítani. Egy részük épp azt a régi Jobbikot szerette, amelynek nyomaival a jelenlegit tetemre hívják.

Marad hát az összegyurcsány. Járt mumust a járatlanért el ne hagyj! Nincs más magyarázat arra, miért kényszerítették ki most a jog erejével azt az irányt, amerre az ellenzék magától is menni akart. Amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére, alakítsd úgy a szabályait, hogy neked is csurranjon-csöppenjen valami haszon - spekulálhattak a Fideszben. Ha már úgyis lesz közös lista, legalább csukjuk is rá a lakatot, aztán próbáljuk rájuk gyújtani a házat! A listát megakadályozni már nem lehet, de a megegyezés után összeugrasztani a pártokat talán még igen. És ha valamelyik szemében sikerül kompromittálni a másikat annyira, hogy inkább a saját lista felé menekülne, akkor legalább nem csak a lista robban, hanem az egyéni körzetek is. Hiszen akkor ezek kétharmadában lesz kénytelen szembemenni a közös ellenzéki jelölttel.

Hazárdjáték, kétségtelen, de nem az első a Fidesz történetében. Meg fog mindent tenni a hazardírozás sikeréért. Majdnem biztos, hogy bekészített már botrányokat – neki édesmindegy, totális rágalmakat, vagy összekapar valami valóságalapot is - egy-egy vezető politikus vagy párt tönkretételére. Tönkretételére elsősorban a szövetségesei szemében, de az sem árt, ha éleszti vele a megkeseredett szájízű kormánypártiak hamvadó lelkesedését is. Persze majd a kellő időben. Körvonalazódjon csak az a lista. Addig vár, ahogy az őszödi beszéd nyilvánosságra hozatalával is tette, és szövi a hálót.

Nem maradt más útja. A háromosztatú centrális erőtérnek vége. Az ellenzéki szövetség kétosztatúvá tette a politikai teret. A választási törvény módosításával a Fidesz ezt vette tudomásul. Harcmodorát ehhez fogja alkalmazni. Ellenségre mindig szüksége volt, de eddig többnyire megelégedett külső, szimbolikus ellenségképpel: Sorossal, Brüsszellel, migránsokkal. Most az ellenséget és a háborút hazai földre, valóságos emberek közé telepíti. Életveszélyes: a fiktív háborúzás hősködése helyett hideg polgárháborút csinál. A szokásos győzelmi jelentésekhez most valódi áldozatok kellenek: nem fogja kímélni őket sem a politikusok, sem a választók között. Ez vérre megy, pontosabban pénzre és hatalomra, ami a vérnél fontosabb nekik.

Az ellenzéknek erre kell készülnie. A fő célpont a köztük csak születőben lévő bizalom. A közös becsület. A Fidesznek ugyan mindegy, de nekünk nem, lesz-e valóságos alapja a vádaknak. Védőfalak kellenek: feddhetetlen önkormányzati munka, ezerszer megválogatott jelöltek, az indulók kötelező etikai-politikai hitvallásának sürgős meghirdetése, belső, pártközi fórum a konfliktuskezelésre, egyeztetésre, eljárásra az etikai ügyekben.

Ha békét akarsz, készülj a támadásra! És én békét akarok. A saját lelkiismeretemmel is.

Lendvai Ildikó, volt országgyűlési képviselő