Hollandia;koronavírus;

2020-12-20 07:27:19

Hollandiában is a koronavírus új törzsével fertőzött beteget találtak, nem fogadnak repülőjáratokat az Egyesült Királyságból

Az intézkedés egyelőre január 1-jéig lesz hatályban.

A holland kormány felfüggesztette vasárnaptól minden, az Egyesült Királyságból érkező repülőjárat fogadását, miután Hollandiában találtak valakit, aki a koronavírusnak a szigetországban terjedő új törzsével fertőződött meg.

Az érintett légijáratokat vasárnap reggel 6 órától függesztik fel,

A holland lépést néhány órával azután jelentették be, hogy a brit kormány megerősítette:

A holland közegészségügyi hatóság (RIVM)

Mark Rutte miniszterelnök kabinetje ezért „elővigyázatossági döntést” hozott az Egyesült Királyságból érkező légijáratok betiltásáról – áll a közleményben, amely szerint a holland kormány

Hollandia január közepéig öthetes zárlatot írt elő a járvány újbóli fellángolásának megfékezése érdekében, így zárva tartanak az iskolák és a nem alapvető cikkeket forgalmazó üzletek is.

Boris Johnson brit miniszterelnök szombaton jelentette be, hogy a Londonban és Anglia délkeleti részén keringő vírus akár 70 százalékkal fertőzőbb lehet, mint az eddigi kórokozó. Szakemberek szerint ugyanakkor egyetlen vizsgálati adat sem utal olyan változásokra, amelyek az Angliában a hét elején azonosított, de már más országokban is észlelt új koronavírus-mutációt a korábbi változatoknál súlyosabb megbetegedések előidézésére tennék alkalmassá, és semmi nem utal arra sem, hogy az eddig kifejlesztett védőoltások kevésbé lennének hatékonyak az új törzzsel szemben.