Németország;terrorizmus;Iszlám Állam;dzsihadista terrorszervezet;szír férfi;

2020-12-20 18:02:51

A frankfurti reptéren vették őrizetbe egy szír dzsihadista német feleségét

A gyanú szerint a kétgyermekes asszony maga is az Iszlám Államnak dolgozott egy rakkai kórházban ápolóként.

Őrizetbe vettek a frankfurti repülőtéren egy Németországba Szíriából hazatérő kétgyermekes anyát, akit azzal gyanúsítanak, hogy a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet tagja – közölte vasárnap a szövetségi legfőbb ügyészség.

A személyes adatok védelméről szóló jogszabályok alapján csak Leonora M. néven azonosított, Szász-Anhalt tartománybeli nő az állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes nyomozóhatóság ismeretei szerint 2015-ben, 15 éves korában kivándorolt Szíriába, hogy csatlakozzon az IÁ-hoz. A terrorszervezet központjaként számon tartott Rakkában házasságra lépett az IÁ titkosszolgálatának egy tisztségviselőjével.

A szövetségi legfőbb ügyészség szerint a külföldi terrorszervezet támogatása bűncselekményi tényállását nemcsak azzal valósította meg, hogy részt vett a házimunkában és a közös gyermekek nevelésében, hanem azzal is, hogy egy ideig ápolóként dolgozott az IÁ egy rakkai kórházában. Havi ötvendolláros fizetése mellett egy Glock márkájú félautomata kézifegyvert is kapott – áll a közleményben.

Mint írták, a gyanúsított férje 2015 végén a jazidi nevű vallási-etnikai kisebbség elleni rendszerszerű és kiterjedt támadások révén foglyul ejtett egy jazidi nőt, azzal a szándékkal, hogy rabszolgaként tartsa, majd gyermekeivel együtt értékesítse.

Az emberiesség elleni bűncselekményekkel és a fegyvertartásról szóló törvény megsértésével is gyanúsított nő a férjével és a közös gyermekekkel 2017 nyarán elmenekült az IÁ elleni koalíció erőinek ostroma alá került Rakkából. A dzsihadisták folyamatos területveszteségei miatt többször költözésre kényszerültek. Végül 2019-ben, már csak a gyermekeivel került abba a menekülttáborba, amelyből a napokban hazautazott Németországba.

Korábbi német kormányzati adatok szerint az utóbbi években mintegy 1050-an távoztak Németországból Szíriába vagy Irakba, hogy csatlakozzanak az IÁ-hoz. Nagyjából kétharmaduk rendelkezik német állampolgársággal, és néhány százan vehettek részt fegyveres akciókban. Egyharmaduk visszatért Németországba - jelentős részük őrizetben van, vagy szabadságvesztés büntetését tölti -, további 220 meghalt.