Nem tudunk kibújni

Az emberek csak úgy tudják meggyőződéseiket és vágyaikat racionálisan megváltoztatni, „ha a legtöbb meggyőződésüket és vágyukat változatlanul megtartják – még ha soha nem is tudjuk előre megmondani, mi változik és mi marad érintetlen” – írja Richard Rorty már többször idézett, Kozmopolitizmus emancipáció nélkül (1991) című esszéjében. Ebben a kis tanulmányban az amerikai pragmatista filozófus egy olyan történelmi narratívát ajánl, amely azt hangsúlyozza, miként mentek egyre jobban a dolgok Nyugaton az utolsó néhány évszázadban, s miképpen válhatnak még jobbá. „De amikor a kulturális különbségekről kérdezősködünk, arról, vajon mi köze a mi történelmünknek a kínaihoz vagy a kasinavához, csak azt válaszolhatjuk, amennyit erről tudunk: a kapcsolat ezekkel a népekkel segíthet módosítani a mi nyugati elképzeléseinket arra vonatkozóan, mely intézmények testesíthetik meg leginkább a nyugati társadalmi demokrácia szellemét.”

Ez az általa etnocentrizmusnak nevezett felfogás vezeti Rortyt arra, hogy ne az emancipációban (a „felszabadításban”, az egyenjogúsításban), hanem a toleranciában (türelemben) találja meg a modern nyugati gondolkodás vezérlő elvét, az ész Eszméjét. „Amikor másik kultúrával találkozunk", folytatja Rorty, "akkor nem tudunk kibújni a mi nyugati társadalmunk demokratikus bőréből, és nem is kell próbálkoznunk ezzel. Amit meg kell tennünk, az az, hogy elég hosszú ideig be kell kerülnünk az adott kultúra bennszülöttjei közé ahhoz, hogy legyen elképzelésünk arról, miként lássuk őket, s vannak-e használható fogalmaik számunkra. S mindez elvárható tőlük is a velünk való találkozásukkor. Ha a másik kultúra tagjai tiltakoznak, mert a toleráns viszonosság sajátosan nyugati elvárás, akkor csak vállat vonhatunk, és azt válaszolhatjuk, hogy saját megvilágításunkban ténykedünk, csakúgy mint ők, mivel nincs kultúrák feletti megfigyelési hely, amelyhez igazodhatunk. Azt az egyedüli közös területet, melyre együtt eljuthatunk, az ő közösségi meggyőződéseik s vágyaik és mieink közötti átfedés határozza meg.”

Rorty tehát adottnak tekinti az emberek, kultúrák közötti különbségeket és kétségbe vonja az emancipáció Immanuel Kanttól induló eszméjét – Válasz a kérdésre: Mi a felvilágosodás? (1783) című híres cikkében a német filozófus így fogalmazta ezt meg: „A felvilágosodás az ember kilábalása a maga okozta kiskorúságából.” Ám, mint a fenti idézetből kiderül, Rorty nem hisz a „biológiai fajunkkal együtt létező »morális« természetben, mely összefűzi a franciát, az amerikait és a kasinavát”. Helyette az evolúció darwini gondolatára támaszkodik: „(…) úgy hisszük, nincs mit emancipálni, miként a biológiai evolúció sem emancipált semmit, ahogy a rákoktól az emberszabásúak felé haladt. Nincs egyszer s mindenkorra láncra vert emberi természet. Hanem inkább a fajunk alakítja – mióta a nyelvet kifejlesztette – a maga természetét.”

De vajon, ha feladjuk az emancipáció kanti eszméjét, megmarad-e az emberi nemnek, a „mi”-nek, egy történelem feletti szubjektumnak a fogalma, akire mindez vonatkozik, vagy ezt a fogalmat is fel kell adnunk?