trolibusz;

Mi köze Sztálinnak a budapesti trolibuszhoz?

Ha azt mondjuk, hogy semmi, az nem teljesen igaz, de az sem igaz, hogy a nagy vezér születésnapján indult el a budapesti troliközlekedés. Az első trolibusz óbudán állt forgalomba 1933-ban a Vörösvári út és az Óbudai temető között 7-es jelzéssel. A GANZ és MÁVAG gyártmányú járművek 1944. szeptember 21-ig üzemeltek, majd egy bombázás miatt megszűnt a vonal. A pesti hálózat első, Király utcai vonalát 1949. december 21-én nyitották meg Sztálin születésének 70. évfordulójára 70-es viszonylatszámmal, bár Joszif Visszarionovics valójában nem ezen a napon, és egy évvel korábban született, azonban a hatalomra jutását követően ezt a dátumot tekintették hivatalosnak. Később többször megszüntették volna a troliközlekedést Budapesten, de végül maradt, és napjainkban 12 alap- valamint 3 betétjáratból áll a hálózat.