olimpia;élsport;

2020-12-23 10:30:00

Rendőrségről az olimpiára – „Örömet okoz a súlylökés és az is, hogy másoknak segíthetek”

Sophie McKinna teljes munkaidőben őrizetes tisztként dolgozott, ám így is kvalifikálni tudta magát a tokiói ötkarikás játékokra.

A 26 éves Sophie McKinna a tavalyi dohai atlétikai világbajnokságon olyasmit tett, amelyre 36 év alatt egyetlen brit nő sem volt képes, bejutott a súlylökő-verseny döntőjébe. A selejtezőben 18 méter 61 centiméteres eredménye egyéni csúcs volt számára, s nemcsak a vb fináléjába repítette, hanem a tokiói olimpiára is, lévén felülmúlta az ötkarikás szintet. A döntőben végül jócskán elmaradt a selejtezőbeli eredményétől, így 11. lett.

A norfolki sportoló nagyapja profi labdarúgó volt, a Norwich Cityben is megfordult, ő pedig kezdetben az atlétika egy másik szakágában bontogatta szárnyait, sprinterként kezdte pályafutását. Rengeteg érmet szerzett megyei, helyi szinten, azonban hamar rájött, rövidtávfutóként nem lesz esélye betörni a világelitbe. Tizenhárom éves volt, amikor édesanyja rábeszélte, hogy legyen súlylökő.

– emlékezett vissza McKinna, aki később mégis meggondolta magát. Az első lökéstől számított nyolc hét múlva korosztályában második lett az országos bajnokságon, s gyorsan felismerte, sokra viheti.

2011-ben második lett az ifjúsági világbajnokságon, majd a 2013-as junior Európa-bajnokságon is ezüstérmet szerzett. Immár a felnőttek között bizonyít, 2019-ben és idén is szabadtéri bajnok lett hazájában.

Azt követően, hogy kijutott az olimpiára, a brit atlétikai szövetség felajánlott számára 15 ezer dollárt, – továbbá teljes orvosi és edzés támogatást –, hogy finanszírozni tudja felkészülését, azonban McKinna nem fogadta el, mert nem akart hivatásos élsportoló lenni, s feladni megszokott életét. Egészen idén márciusig őrizetes tisztként teljes munkaidőben dolgozott a Great Yarmouth-i rendőrség nyomozóközpontjában.

– indokolta döntését.

Annak ellenére, hogy elfoglalt munkarendje van, napi két tréning így is belefért, amely tartalmazta a súlylökést, súlyemelést, kerékpározást, futást és az ugróedzést is. A rendőrségi munka és a tréningek mellett még arra is maradt ideje, hogy foglalkozásokat tartott feltörekvő fiatal atlétáknak.

Eredetileg McKinna azt tervezte, hogy az olimpiai felkészülés ellenére marad a rendőrség kötelékében, de a koronavírus-járvány miatt újragondolta elképzeléseit. Március óta nem dolgozik a rendőrségen, de az olimpia után szeretne majd visszatérni.

– fogalmazott és arra is utalt, hogy így minimalizálni tudja, a megbetegedés kockázatát.

– jelentette ki McKinna, aki már alig várja, hogy Japánba utazhasson, ugyanis szeret megismerni különféle kultúrákat.

– zárta szavait.