Erzsébetváros;Niedermüller Péter;

2020-12-23 08:30:00

Kampánylapban gyalázza Bajkai Niedermüllert

„Erzsébetváros vallásgyalázó, rasszista gyurcsányista képződménye” – egyebek mellett ilyen jelzőkkel illeti az Erzsébetváros Ma című fideszes kampánykiadvány a polgármester Niedermüller Pétert (DK).

A lapot a napokban kezdték terjeszteni, felelős kiadója pedig Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő, volt kerületi alpolgármester. A kiadvány alapvetően az önkormányzati választások óta eltelt egy évet értékeli, ám mindezt „elmúltnyolcévezéssel” vegyíti. Niedermüller Péter lapunknak azt nyilatkozta, hogy a kampánytermék tartalma miatt jogi lépéseket fontolgat.

A lap hangulatáról sokat elárul, hogy Gyurcsány Ferenc DK-s pártelnökről, Niedermüller Péterről, valamint Oláh Lajos szintén DK-s országgyűlési képviselőről úgy írnak, mint akik a menekültek támogatása érdekében „nem csak szeretett Erzsébetvárosunkat, hanem a hazánkat is képesek feláldozni”. Bajkai István pedig arról beszél, hogy „a baloldal egyetlen fegyvere és eszköze mások sárba tiprása és hazugságokkal való befeketítése”.

– Egy ilyen kiadvány azokat minősíti, akik kiadták. Ez a tartalom nagyon távol áll az állítólagos polgári mentalitástól – fogalmazott lapunknak Niedermüller Péter. A polgármester szerint olyan hazugságok szerepelnek a lapban, ami jogi lépésekre alapos okot ad, példaként említette, hogy még a fideszes vezetés kötött egy előnytelen szerződést egy Király utcai ingatlan hasznosításáról, a város által fizetendő kötbér miatt viszont a mostani vezetést hibáztatják. – Egyszerűen ostobaság, hogy valakit csak azért vallásgyalázónak neveznek, mert van véleménye a kormány politikájáról. A Fidesz nem tudja felfogni, hogy nem mindenki ugyanúgy gondolkodik, mint ők, és hogy a másik nem ellenség, hanem politikai ellenfél – jegyezte meg Niedermüller.

A kiadvánnyal kapcsolatban megkerestük a kerületi Fideszt, hogy megtudjuk: hány példányban és mekkora összegből finanszírozták a lapot, valamint hogy tartalmát maradéktalanul támogatják-e, de lapzártánkig nem érkezett válasz.