Színház- és Filmművészeti Egyetem;ellenzék;

2020-12-23 06:23:00

Reménnyel teljes

Ha volt még hova roncsolni a magyarok kedélyállapotát, ha lehetett még szürkíteni, büdösíteni, nyálkásítani a levegőt, ha a reménytelenség fokozására még lett volna igény: 2020 ezeket bizonyosan abszolválta. Ezeket és az ellenkezőjüket is.

A világjárvány felmérhetetlen gazdasági csapást jelent. A gyászidőszak folyamatos a feldolgozhatatlan emberi tragédiák, szeretteink elvesztésének tragédiája, a kiismerhetetlen vírus rejtett, később megmutatkozó kártételein való idegőrlő szorongás feldolgozatlan marad egy időre, jön ugyanis a munkanélküliség és a nincstelenség rettentő terhe. Azt is nehéz látni, hogy a stabil gazdasággal és fejlett szociális hálóval rendelkező országok mit kezdenek ezzel; abba az ember legszívesebben bele sem gondolna, hogy a politikailag inaktív szegényekkel békeidőben sem törődő Orbán-rendszer mit tesz a rászorulókért.

Az egyrészt szívszorító, másrészt felháborító őszi adatok ellenére is van egy olyan olvasata a járvány tanulságainak, amely szerint a miniszterelnök hasznára válhatnak az események. Az állam jótékony és védelmező korlátozásai ugyanis a védelem igényére kondicionálják a választók egy részét. A NER mindent behálózó, mindent előíró, mindent korlátozó világa most szükségszerűség lett.

És akár az is elsülhetett volna jól, hogy míg mindenki a koronavírussal van elfoglalva, a miniszterelnök színházkedvelő barátai sub rosa annektálják a Színművészetit. Mindez viszont nem történhetett meg: olyanokkal kezdett most ki Orbán, akik nem a késő Kádár-korszak posványában szocializálódtak, akiknek nincs szükségük sem joviális, sem erőskezű apukára, akik nem akarnak pénzt, paripát, fegyvert, sem nemzeti és keresztény ideológiát. És liberális ideológiát sem, ami azt illeti, amennyiben a magánélet szentségét, az oktatás és a művészet sérthetetlen autonómiáját és szabadságát a liberalizmuson túlmutató normának tekintjük.

Az SZFE példásan és lélekemelően ellenálló fiataljai ezeket akarják – csak idejük és kiapaszthatatlan belső szabadságuk van; nincs színházuk, amit el lehet venni, nincsenek gyerekeik, akiket el kell tartani, zsarolhatatlanok, és kibújnak a kiszolgáltatottság minden gonosz csapdájából.

Ráülni az ő ügyükre persze nem helyes, a színész- és rendezőhallgatóknak nem dolga, hogy megoldják a változó potenciájú ellenzék problémáit. Mégsem kárhoztathatóak azok, akik a kuratórium összetételén túlmutatónak látják a helyzetet, hiszen tényleg jóval többről van szó az egyébként önmagában is botrányos intézkedésnél.

Az egyetemfoglalók lelkesültséget és jókedvet hoztak abba a legyőzhetetlennek látszó apátiába, ami nem csupán a Fideszt tartja hatalmon, de a változás illúzióját is elvette az emberektől. Ez volt 2020 igazi, pozitív eredménye: most egy kicsit jobb lett ellenzékinek lenni, van kikre büszkének lenni, van mitől mosolyogni, van illúzió, ami, ha tevékenyen bízunk benne, realitássá válik. És ha megerősödött is néhány kormánypárti szavazóban a turbóállam legitimitásának eszménye, ez attól még egy rosszkedvű eszmény marad: ők egyre hajlottabb háttal, egyre zordabbul a földet bámulva járulnak majd az urnák elé. A harc, a véget nem érő örökös harc elfárasztotta a hátországot, semmi felemelő nincs már az Unió, Soros vagy a gender studies gyűlölésében. Az orbáni módszer megtorpant: a tényleges problémák kezelésében mutatott hiányosságok fényében kevés lesz az álproblémák kalandos és lebilincselő meséje és azok varázslatos kezelése.

2019 beigazolta azt, amit évekig hajtogattunk előtte; az előválasztás sikert jelent majd. Ez fontos gyakorlati tudás az összefogás politikusainak, ehhez kaptak most spirituszt is, ezt kell életben tartani. Elő kell készíteni 2022 előválasztásait, és ebbe a munkába kell becsatornázni azt az energiát, amit az ellenzéki szavazók az egyetemistáktól kaptak.

Jövőre lesz vakcina, ami lehetőséget nyit az ellenzéknek a példamutatásra. Példamutatásra szabadságszeretetből, önállóságból, felelősségből. A jókedvűek oldalára kell csábítani a bizonytalanokat, és bizonyítani kell az Orbán-hívőknek, hogy parancs és póráz nélkül, önálló elképzelések és szándékok szerint is lehet vigyázni egymásra.

Vigyázzunk egymásra addig is, és ha eljön a karanténmentes szabadság, tegyünk érte, hogy kisvártatva politikai szabadság is kövesse azt.