oltás;Szlovákia;vakcina;koronavírus;

A hétköznapi ember csak húsvétkor kerül sorra a szlovák oltási tervben

2021-ben április 4-ére esik húsvét vasárnap.

A szlovák egészségügyi tárca közlése szerint a hétköznapi szlovákiai, aki önkéntes alapon beoltatná magát a koronavírus-fertőzés ellen, valamikor húsvét tájékán kerülhet sorra- írja sajtójelentésekre hivatkozva a Paraméter.

A portál cikke szerint a minisztérium egyelőre nem árulta el, hogy ki lesz az első személy, aki beoltanak az országban, és azt sem, hogy erre hol kerül sor. Azonban a járványügyi bizottság két tagját is idézik, akik azt mondták, az illető hogy valószínűleg egy 60 feletti személy, aki hosszú évek óta az egészségügyben dolgozik. Zuzana Eliášová minisztériumi szóvivő közölte, hogy olyasvalakiről van szó, aki kapcsolatba kerül fertőzöttekkel és a saját szakterületén elismert személyiségnek számít. 

Az első körben az egészségügyben dolgozók, a szociális otthonok alkalmazottjai, illetve a létfontosságú infrastruktúrában dolgozók kaphatják majd meg. Másodikban következnek a szociális otthonok kliensei, a 65 év feletti páciensek és a krónikus betegek. A harmadik körben azok kaphatják majd meg az oltóanyagot, akik a fertőzés szempontjából nagy rizikónak vannak kitéve, a negyedikben pedig minden 18 év feletti állampolgár.