Elkezdtünk robotul gondolkodni

A digitális forradalom évtizedek óta visszafordíthatatlanul alakítja életünket. Az 5G-s technológia az adatáramlás forradalmát hozta el – egyesek átkozzák, mások szerint az emberiség túlélését jelenti. Utóbbiak táborát erősíti Rab Árpád jövőkutató.

Mit jelent valójában a telefonunkon különböző számok társaságában feltűnő G betű? Szabványok sorozatát jelöli. Volt már 2, 3, 4, ma egyre jellemzőbb az 5 – és lesz 6-7 is. A GSM-szabvány kezdetben csak a hangátvitelről szólt, ma inkább azt mutatja, mit várhatunk a különböző tudású kommunikációs rendszerektől. Az 5G lényege nem pusztán a nagyobb adatforgalom – egyébként százszorosa a 4G-snek –, hanem az, hogy ez a gyorsaság lehetővé teszi, hogy egyszerre akár sok ezer eszköz beszélgethessen egymással villámgyorsan. Miközben ez a protokoll nem lehet megengedő. Hiszen ha egy e-mail késik, az kellemetlen, de ha az autónk kormánya csak fél másodperccel fordul később, az életveszélyes. Éppen ezért nem mindegy, ki fejleszt, hiszen ezeknek az eszközöknek egy bizonyos nyelven kell megérteniük egymást. Erről szól a most dúló szabályozási vita: hogy ne a kínaiak irányítsák, alakítsák ezt a kommunikációt.

Ezért került célkeresztbe a Huawei Amerikában? Valós lehet – az a világszerte erősödő – félelem, hogy a kínai vállalat az általa kiépített 5G-s hálózatok segítségével lényegében kémkedik? Vagy tényleg csak üzleti érdekek ütköznek a Trump által indított amerikai–kínai kereskedelmi háborúban?

Nem ez a probléma. A megfigyelés mindig jelen van, hisz ezek az eszközök csak akkor képesek működni, ha megfelelő mennyiségű, minőségű információ birtokában vannak – rólunk. (Például egy útvonaltervezőnek is mi magunk adjuk meg készségesen sok-sok adatunkat.) A vita inkább a kiszolgáltatottságról és a biztonságról szól.

Ha egy cég – legyen az a Huawei vagy bármelyik másik meghatározó piaci szereplő – egy ország teljes 5G-s infrastruktúráját leszállítja, akkor az adott állam erre építi fel többek között a közlekedési és egészségügyi rendszerét. Innentől fennáll a veszély, hogyha az ország összekülönbözik a szállító céggel – legyen szó politikai vagy pénzügyi kérdésről –, akkor a hálózata megbénulhat, bedőlhet. Egyszóval végtelenül sebezhetővé válik.

A digitalizáció legnagyobb kockázata, hogy egy fejlesztési monopolhelyzettel nagyon sokféleképp vissza lehet élni. És bár a közbeszédben az adatszivárogtatás az egyik legnagyobb rizikó, ez valójában másodlagos kérdés: az éterben száguldó hatalmas adattömeg zajából lehetetlen egy konkrét, akár titkos tartalmat kihalászni. A kormányzatok ugyan félhetnek attól, hogy az 5G-ben száguldó információk egy fontos töredéke – mondjuk egy minisztérium teljes levelezése – idegen kézre kerül, de ez a félelem nem igazán valós: valójában üzleti érdekekről van szó. Nekünk, magyaroknak nincs sok választásunk, hiszen üzleti értelemben kicsinek számítunk, nem tudunk saját hálózatot fejleszteni. És egyébként nincs is erre szükségünk. Nálunk a fejlesztésben (kormányzati megállapodás nyomán) a Huawei komolyan jelen van. Lehet tartani egyik vagy másik szolgáltatótól, de ha nem a Huawei szállít, akkor megteszi más – a kockázati elv ugyanaz.

Nemrégiben egy konferencián azt mondta, új generációs technológia nélkül az emberiség jelenlegi életszínvonala fenntarthatatlan, azaz az 5G egyrészt szükségszerűség, másrészt jót tesz a jelenlegi civilizációnak. Kifejtené?

Az emberiség valójában már évezredekkel ezelőtt eldöntötte, hogy technológiai civilizációt épít – ezt a fegyvert választottuk. Időnként kulturális sokkokat élünk át, és ilyenkor a technológia segítségével újraprogramozzuk önmagunkat: a társadalmunkat, a világlátásunkat, a világérzékelésünket, az üzleti modelljeinket. Például amikor felfedeztük az ekét, kialakultak a földművelésen alapuló falvak, a városok, és létrejöttek az első államok.

Körülbelül száz éve a technológia berobbant, és így a hétköznapi életben is sok minden elérhetővé vált: megjelent az autó, a mosógép, a hűtőgép, vagyis jöttek az életminőség-javító eszközök. A technológiai bumm következtében egyrészt hirtelen nagyon gazdagok lettünk: rengeteg pénz jelent meg a világban, 250-szer annyi, mint azelőtt. Az emberek jobban éltek, duplájára-triplájára hosszabbodott az életkor, drasztikusan nőtt az életben maradó csecsemők, kisgyermekek száma – azaz „elszabadult” az emberiség: közel nyolcmilliárdan vagyunk.

Miközben zárt rendszerben élünk, hiszen a Földet – egyelőre – nem tudjuk elhagyni. Azt kell elérnünk, hogy ez a zárt rendszer, a maga többé-kevésbé korlátozott erőforrásaival, egy viszonylag magas életszínvonalat legyen képes lényegében mindenki számára biztosítani.

Ez csak automatizálással és digitalizálással lehetséges. A közlekedés, egészségügy, tanulás csak úgy működhet hatékonyan, ha a rengeteg sok kütyü beszélgetni tud egymással. Érdekes módon, ahhoz, hogy egy várost működtetni lehessen, az utolsó robotporszívótól bejövő jeleket is tudni kell értelmezni. Ez végtelen adatmennyiség, ennek feldolgozásához van szükség az 5G-re: az adatok jelentik a gépek szemét, ezért fontos, hogy sok és pontos legyen.

Egy robotporszívó bármilyen okos is, jobb, ha a mi utasításainkat követi. Milyen lesz a kommunikáció az emberek és a gépek között?

Az emberek jó esetben hamarosan milliárdnyi géppel dolgoznak majd: a könyvelő egy szoftver lesz, az orvos egy robot. Ha ezt nem tudjuk megcsinálni, drasztikusan csökken az életszínvonalunk. Ahhoz, hogy digitálisan lehessen oktatni, rengeteg adatot kell begyűjteni a tanulóktól, a hallgatóktól. Ahhoz, hogy egy robot távoli irányítással operáljon, szintén hihetetlen mennyiségű információra van szükség. A kulcsszó az adatgyűjtés.

Hadd legyek sarkos: a háziorvosokat nyugodtan le lehet robotokra cserélni, hiszen a munkájuk zöme nagyon rutinszerű: amit ők egy-két egyszerűbb műszerrel el tudnak végezni, azt egy gép is képes elintézni a maga harminc szenzorával: lázmérés, vérnyomásmérés, szemmozgás megfigyelése – ez mind megoldható, de kell hozzá az 5G. Naponta kétszázezerrel vagyunk többen a Földön, miközben egy orvos kiképzése hat–tizenkét év. Egy járvány idején a hirtelen megnövekedő orvosszükséget csak „gyógyító gépekkel” lehet megoldani, amelyek „békeidőben” egyébként bárhol várhatnak a bevetésükre. Sok automata vesz minket körbe már most is, és egyre látványosabban vesznek majd részt az életünkben. Persze amikor robotokról beszélünk, hiba lenne a sci-fik világának az emberre megtévesztésig hasonló androidjaira gondolnunk: robotjaink zömének egy funkciója lesz, legtöbbször rejtetten, dobozszerű formában – valamilyen szerkezetbe beépítve – léteznek majd, és csöppet sem hasonlítanak az emberre.

Vagy akár a szervezetünkbe is beépülhetnek, de legalábbis közvetlen összeköttetésbe kerülhetnek velünk. Hogy kell ezt elképzelni?

Minél összetettebb feladatról van szó, annál hangsúlyosabb az, hogy a számítógép a digitális térben manőverezik, azaz a nulla és az egy világában mozog. Az ember, hogy úgy mondjam, mindig kaotikus: képes kétféle dologra gondolni, egy személyhez akár kétféle érzelemmel is közeledhet: szépnek és szimpatikusnak tart egy nőt, miközben neheztel rá, mert az nem vesz tudomást róla. Szereti a sajttortát, de meg kell tartóztatnia magát tőle, mert hizlal, tehát rossz kedvvel gondol rá. Akkor tudnak elterjedni ezek a technológiák, ha képesek leszünk közeledni a robotok gondolkodásához. Valójában már el is kezdtük ezt – például a projektszemlélet elterjedésével: így kezdek hozzá a feladathoz, ez a következő lépés, azt kell tennem a határidőig. Sokkal kevésbé vagyunk ösztönösek – nem reagálunk, hanem tervezünk. Algoritmikusan gondolkodunk, egyszóval közelítünk a gépek felé.

Ez lehet hasznos a munkában, az ügyintézésben, a társadalmi együttműködés bizonyos tereiben, de lehetséges ez a családban? Egy feleséggel, gyerekekkel projektet menedzselni?

Jó kérdés, de már moralizáláshoz vezet. Elsőként az a válaszom, hogy ezeket a folyamatokat mi alakítjuk. Ha nem tetszik nekünk a csipek beolvadása, akkor nem fog megtörténni. Mint a népzenében: azok a dallamok, amelyek nem tetszettek, nem éltek túl. Lehet, hogy csak a munka területén érvényesül a robotszemlélet. De a kérdés valóban adódik, ha valaki így működik a munkahelyén, otthon át tud-e kapcsolni?

A válasz az, hogy ez a kérdés most is adekvát: ha valaki vezető beosztású állásban dolgozik, előfordul, hogy otthon is megfellebbezhetetlen felsőbbségként viselkedik. Másrészt a csipekhez való közeledés hasznos lehet, például az egészségünkre: egy beépített csip például enyhe áramütéssel figyelmeztethet, ha túllépjük a napi engedélyezett kalóriamennyiséget, és így nem tudunk lefogyni. Ezt, a saját érdekemben, bevállalom – tehát az együttműködés a morális döntések közül való. Ahogy valószínűleg azt is el fogjuk fogadni, hogy a túlélésünk érdekében nagyon sok korlátozás vonatkozik ránk.

Ebben segíthet a digitalizáció: a vágyainkat áttoljuk a digitális térbe, ott szabadok lehetünk, de a jövő embere a való világban valamennyire robotszerűen fog viselkedni. Nem árt senkinek, mindenkire figyel, egyszerűen azért, hogy hosszabban éljen. Bízom benne, hogy megtaláljuk az egyensúlyt, átalakulunk – és a határokat betartjuk. A technológia mindig alakított rajtunk: megjelent az autó, vele együtt a hatalmas szabadságvágy. Beülni és menni, amíg tart az út. A jövő kihívása, hogy meddig megyünk el az úton. Nem a gép az, amelyik akar valamit, hanem az ember. Emiatt fogunk mi nyerni.

Az 5G éveken belül besétál az életünkbe, de kezdetben ebből nem veszünk észre semmit, a szolgáltatásokban öt év múlva lesz érdemben érzékelhető, igaz, a technológiát magát nem, csak az eredményeket fogjuk látni. Tíz év múlva már teljes lesz az áttörés, az 5G mindenhol feltűnően jelen lesz.