vakcina;járvány;Aljakszandr Lukasenka;koronavírus;Fehéroszország;

Lukasenka nem oltatja be magát

Az államfő szerint tavasszal nagyjából 1,2 millió, de lehet, hogy 2 millió lakost terveznek beoltani a csaknem 9,5 milliós országban, attól függően, hogy „az emberek mennyire lesznek hajlandóak erre”.

Nem akarja beoltatni magát az új típusú koronavírus ellen a fehérorosz elnök. Ezt maga Aljakszandr Lukasenka közölte pénteken a minszki gyermekinfektológiai kórházban tett látogatása során, amelyet az ONT állami televízió közvetített. 

Lukasenka, aki maga is átesett a fertőzésen, kijelentette, hogy a szkeptikusok közé tartozik. Azt mondta, tudatta az egészségügyi miniszterrel, hogy nem fogja kérni a vakcinát.

Az államfő szerint tavasszal nagyjából 1,2 millió, de lehet, hogy 2 millió lakost terveznek beoltani a csaknem 9,5 milliós országban, attól függően, hogy „az emberek mennyire lesznek hajlandóak erre”. Hangsúlyozta az oltás önkéntes jellegét, és közölte, hogy 5-6 különböző vakcina beszerzését tervezik.

Az egészségügyi minisztérium hétfőn engedélyezte az orosz Szputnyik V vakcina használatát. Az oltóanyagot részben importálják, részben helyben fogják előállítani. A tárca szerint az oltási kampány januárban veszi kezdetét.

Fehéroroszországban eddig több mint 181 ezer fertőzöttet azonosítottak, akik közül 1358-an hunytak el a kórban. Lukasenka július végén jelentette be, hogy orvosai megállapítása szerint tünetmentesen átesett a fertőzésen. Később kifejezte reményét, hogy „ez a ragály még egyszer nem fogja zaklatni”.

Az elnök korábban azt hangoztatta, hogy államában senki sem fog meghalni koronavírus-fertőzésben, és a járvány ellenszerei között a vodkát, a szalonnát, a jégkorongot és a szaunázást emlegette.

Az elnök pszichózisnak minősítette a világon a járvány miatt bevezetett óvintézkedéseket, és azt hangoztatta, hogy az emberek számára az éhínség és a munkanélküliség lesz végzetes, nem pedig Covid-19.