teljesítmény;könyv;erkölcs;

2020-12-30 10:30:00

A magyarság diagnosztái

Németh László és Béres József munkásságát köti össze „Erkölcs és teljesítmény” című mélyreható tanulmánykötetében Kaiser László író, költő, dramaturg.

„Ha munkásságom lényegét egyetlen kérdésben kéne összegeznem, az lehetne: van-e értelme az adott nagy nehézségek közt az erkölcsi harcnak?” – tette fel a ma is aktuális kérdést egyik önvallomásában Németh László. Az író gazdag életműve bizonyítja: egyértelmű igennel válaszolt a kérdésre – állapítja meg legújabb, Erkölcs és teljesítmény című munkájában Kaiser László író, költő, dramaturg. Németh László irodalmi munkásságának kiteljesedését az ókori görögség nagyjai, továbbá Tolsztoj, Gandhi, Albert Schweitzer is segítették. A magyarok közül Ady Endre, továbbá Széchenyi István, Bartók Béla, Szabó Dezső, Móricz Zsigmond, a régebbiek közül Csokonai, Katona József, Berzsenyi. Olyan személyiségek, akiket vívódó jobbító szándék, önmagukkal való viaskodás jellemzett, s akiket kortársaik nehezen értettek meg.

A trianoni tragédia és az azt követő, felülről is diktált nacionalizmus közepette Németh László az általa írt és szerkesztett Tanu című folyóiratban a magyar sorskérdéseket európai vetületen keresztül vizsgálta. Bizonyos tekintetben megelőzte korát, hiszen rámutatott, egy határrevízió csak háborúhoz vezethet, ezért „egy integer Magyarországnál sokkal szentebb jelszó az integer magyarság”. Vagyis nem az ország határai a fontosak, hanem az, hogy a magyar minőséget európai mintává emeljék. „A magyarság receptadója, s bizonyos mértékig alakítója volt – állapította meg Kaiser László.

Németh László köztudottan orvosnak tanult, frissen szerzett fogorvosi diplomájával 1925-ben a Szent János Kórházban helyezkedett el, de íróként sem szakított az orvosi szakma iránti elhivatottságával, hiszen műveiben is feltűnik a diagnoszta, aki górcső alá helyezi, kielemzi az ember, a nemzet bajait, sorskérdéseit. Elsősorban Ady költészete ébresztette rá a magyar világ gondjaira.

Számára a minőség jelentette az egyik legfőbb alapértéket. Amint a nyolcvanas években elhunyt irodalomtörténész, Béládi Miklós egy ízben fogalmazott, „szakrális minőségre való törekvés” jellemezte. Mint Kaiser László megállapította, Németh László úgy vélte, az életet, „a lehetőségek szerint minőségi vállalkozássá kell bővíteni”. Életművében – állapítja meg - a „növésterv” is igazi kulcsszó, talán a „minőségnél” is több, mert míg ez utóbbi az igaz az eszme, esetleg utópia, a növésterv a minden, benne rejlik az emberi alkat, az esendőség, a hiba, a jóvátétel szándéka.

Bizonyos tekintetben maximalista volt, Égető Eszter című regénye ma is azt sugallja, „a maximumot kell nyújtani önnön lehetőségeinken belül. Vagy legalább megkísérelni”.

Németh László a legműveltebb és legsokoldalúbb írók közé tartozott, 15 nyelven beszélt. „A hetvenes évek közepén Grezsa Ferenc előadásait hallgatva Szegeden, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán belém égett a mondat: Életünk minden kérdésére választ ad Németh László életműve” – írja Kaiser László.

Németh László művészetét számos irodalomtörténész elemezte már, Kaiser László azonban tanulmánykövetével új megvilágításba helyezi alkotói munkásságát. Könyvét különösen eredetivé teszi, hogy az „Erkölcs és teljesítmény” mezsgyéjén összekapcsolja az írót Béres József tudóssal, a „Béres Csepp” megalkotójával, akinek nem csak életéből tudunk meg részleteket, hanem Kaiser László dramaturgként értékeli a tudósról Fazekas István által írt, A megvádolt című színdarabot.  

Info: 

Kaiser László:

Erkölcs és teljesítmény – Németh László–Béres József

Hungarovox

Kiadó, 2020