A jobboldali francia újság teljesen jogosnak tartja a magyar és a lengyel jogállam miatt aggodalmakat, ideértve, hogy a Nyugat próbálja megfelelő irányba terelni a két kormányt. Budapest és Varsó vétófenyegetése folytán még az is felmerült, hogy semmi sem lesz a gazdasági újjáépítési programból, de szerencsére jött Merkel és így minkét fél mondhatta, hogy ő nyert. A jogállami mechanizmus azonban változatlan formában lép életbe, ugyanakkor Orbán Viktor átvészelheti a választásokig hátralévő időszakot, egyben pedig az elsikkasztott EU-alapoktól továbbra is tömködheti a bizalmasok és oligarchák zsebeit.
Az elemzés kitér arra, hogy Mészáros Lőrinc példátlan, több mint egymilliárd eurós gazdagsága leginkább a közbeszerzésekből jött össze, ezért a holland miniszterelnök fel is vetette, hogy erre talán nem kellene elfecsérelni a nyugati adófizetőktől származó támogatásokat. Mellesleg két hete Brüsszelben javában zajlott a csörte a vétó ügyében, amikor az egykori gázszerelő megkapta az engedélyt, hogy irányításával egyesüljön három bank.
A miniszterelnök azt állítja, hogy a kereszténydemokráciának csakis ő a felkent képviselője, ám politikájának az alapja a nacionalizmus és az állam központi szerepe, ami napjainkban az illiberális demokrácia fő ismérve. Az irányzatot az orosz és a török elnök vitte sikerre, Orbán pedig az elmélet megalapozója lett az öreg kontinensen. Ugyanakkor a nyugati kereszténydemokrácia a háború után, éppen az akkori keserű tapasztalatok folytán, egészen más irányt vett.
A magyar miniszterelnök kívül helyezi magát az európai politikai közmegegyezésen, amikor elutasítja a hatalmi ágak elkülönítését, nem tiszteli az igazságszolgáltatás függetlenségét, az alkotmányosság felügyeletét, arról nem beszélve, hogy közvetítők révén megszállta a sajtó jelentős részét. Bidentől nem sok jót remélhet, viszont Németország viszonylag elnéző vele szemben, merthogy az ország a német autóipar meghosszabbított munkapadja. Úgy is hívják: audiokrácia.
FAZ
Merkel rányomta a bélyegét Európára, remekül kezelte a válságokat, ezért távozása után egyhamar senki sem tudja majd betölteni az általa hátrahagyott űrt. Így értékeli a jobboldali német újság, külön kiemelve, milyen jó, hogy az elmúlt félévben Berlin volt az unió soros elnöke, hiszen nélküle aligha jött volna létre a gazdasági mentőcsomag.
A nyári csúcsértekezleten a németek tűzoltómunkája kellett, hogy elsimuljanak az ellentétek a "takarékos négyek" és a déli tagállamok, illetve a Nyugat és a lengyel-magyar kormány között, miután utóbbiak a hatalmat a jog elé helyezik. Németország azonban több hónapos erőfeszítés árán elhárította a blokádot és lett megfelelő eszköz is, hogy az EU visszaszorítsa a csalást és a korrupciót. De a kancellár egy sor más, lényeges területen is nagy eredményeket ért el.
Természesen vannak árnyoldalak is. Törökország ügyében nem sikerült előrelépnie, és Nyugat-Balkánon újabban Bulgária akadályozza Észak-Macedónia uniós csatlakozási folyamatát. Nincs haladás a közös menedékpolitika kapcsán sem.
Az utóbbi félév fejleményeiben Merkelnek döntő része volt, miután az adósság- és menekültválság után most a járvánnyal is sikeresen birkózik meg. De a Brexit ügyében is bizonyította erejét, amikor átengedte a terepet a megbízottaknak és nem hagyta, hogy London kétoldalú tárgyalásokba rángassa bele.
Merkel 15 év után akkora tekintélyt és tapasztalatot élvez, ami páratlan. Brüsszelben mostanában gyakran kérdezik is, hogy ki jön utána, amiben benne van az aggodalom, hogy búcsúja folytán meginoghat az EU stabilitása. A kormányon eltöltött időt tekintve két politikus következik utána: Orbán és a holland Rutte, de ők biztosan nem képesek betölteni a vákuumot.
E pillanatban Európa és Amerika nem áll túl jól a Covid-19 elleni küzdelemben, de bármilyen fura, lehet, hogy a végén politikailag nekik áll majd a zászló Kínával szemben – írja a vezető európai lap elemzése. Mint rámutat, a jelek szerint a geopolitikai versengésnek a járvány, a nemzetközi kereskedelem összeomlása, a világgazdaság visszaesése sem képes gátat szabni. A három világpolitikai szereplő más és más módon igyekszik megfékezni a bajt, de itt igazából a három kormányzati forma verseng, a nemzetköz tekintélyért és befolyásért zajló küzdelem részeként.
Jelenleg a benyomás az, hogy Peking keveredik ki győztesként, hiszen az országban nem egészen 5 ezren vesztették életüket a fertőzés miatt, és a gazdaság újra felfelé tart. Ám bőven elképzelhető, hogy politikailag az EU és az USA kezére játszik a ragály. Hiszen annak segítségével az Egyesült Államok meg tudott szabadulni Trumptól, azaz közvetve segített megmenteni az amerikai demokráciát. Egyben sokkal jobb lehetőséget teremtett arra, hogy az ország megmaradjon a világ legerősebb hatalmának.
Az öreg földrészen az első hullám tragikusnak bizonyult az összefogás szempontjából. Belső határok zárultak le, ment a vádaskodás az Észak és Dél között. Nyárra viszont meglett a segélyalap, ami történelmi eredmény, sőt nem kizárt, hogy a legnagyobb előrelépés az integráció útján az euró bevezetése óta, hiszen a németek átlépték saját árnyékukat és belementek a közös adósságfelvételbe.
Kína gyorsan és hatásosan kezelte az egészségügyi válságot, mégsem nyűgözte le a nyugati közvéleményt. A legutóbbi felmérés azt mutatja, hogy az érintett országokban több mint 10 éve nem volt ennyire rossz Peking megítélése. Alighanem az számít, hogy onnan indult ki az egész baj.
És ha most Európa és Amerika kellő gyorsasággal és hatékonysággal szervezi meg az ellenszer beadását, akkor sokat jóvá tehet a saját magának okozott károkból, mind a gazdaságot, mind a tekintélyt illetően. Ha pedig Biden szerencsés és ügyes, akkor Amerika újra elfoglalhatja helyét a geopolitikai játszmában.
Joschka Fischer azt sürgeti, hogy Európa ne totojázzon, hanem utasítsa el a távozó amerikai elnök mérgező politikai örökségét, mert a nacionalizmus és a bezárkózás továbbra is meghatározza majd a republikánusok irányvonalát. A magyar származású volt német külügyminiszter szerint Európának nem szabad hátradőlnie, és megelégednie a transz-atlanti kapcsolatokban az eddigi, alárendelt szereppel.
A trumpizmus ugyanis még sokáig kísérteni fogja az amerikai politikát, sőt valamelyik fiatalabb populista örökös révén alighanem ringbe száll a 4 év múlva esedékes választáson is. Biden ily módon csak a csatát nyerte meg, a háborút nem. Nem számított az eddigi elnök kétbalkezessége és hazudozása, de még a több mint 300 ezer vírushalott sem. A szavazók csaknem fele változatlanul megbízott Trumpban.
A transz-atlanti együttműködés jövője most nem kis részben Európától, azon belül is Németországtól függ. Ezért proaktívan, egyenlő félként kell fellépnie a kapcsolatok megújításáért. A saját érdekében is többet kell költenie katonai célokra. Ugyanakkor el kell magyarázniuk Bidennek, hogy bizonyos dolgokat hiába követel Amerika, mert az európai közvélemény másként látja a dolgokat. Azon kívül itt javarészt kis és közepes országokról van szó, így azok ereje és befolyása eleve csak korlátozott lehet.
Ezért kár azt várni, hogy az öreg földrész erős szerepet tölthet be távoli katonai küldetésekben. Fő feladata az, hogy védje a NATO területét és saját, közvetlen perifériáját. Ez főleg a balti köztársaságokra és Ukrajnára vonatkozik. Az ilyen befagyott viszályok megoldásához az EU-nak az eddiginél sokkal határozottabb diplomáciai erőfeszítéseket kell tennie.
A tömeges migráció és a terrorizmus miatt többet kell vállalnia a mediterrán térség déli részén, a Közel-Keleten és Nyugat-Afrikában. A Földközi-tenger keleti medencéje új feszültségforrás, részben a török-görög ellentét, részben a Nyugat-Balkán rendezetlen ellentétei miatt. A világpolitikában, főként Kína kapcsán viszont erősen korlátozottak a lehetőségei. Ugyanakkor Trump kiebrudalásával Amerika megtette a magáét. Most a labda Európa térfelén pattog, hogy az óceán két partja közti együttműködés felfrissítésével adjon választ az olyan kihívásokra, mint Kína.
