vakcina;járvány;koronavírus;

2020-12-29 12:24:48

Megötszörözik a héten az oltópontok számát

Fertőtlenítéssel és teszteléssel készülnek a tanév jövőheti folytatására a nevelési és oktatási intézményekben.

Jó hír, hogy az aktív koronavírus-fertőzöttek száma folyamatosan csökken, a gyógyultaké pedig nő – jelentette ki az Operatív Törzs keddi tájékoztatóján Galgóczi Ágnes. A Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője a reggeli járványügyi adatok ismertetését követően leszögezte:

Galgóczi Ágnes emlékeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői bejelentésére, mely szerint összesen 6000 ampullányi orosz vakcina érkezett Magyarországra. Ez háromezer ember beoltására alkalmas mennyiség. Megjegyezte, hogy 2021 első felében további vakcinákat engedélyez majd az Európai Gyógyszerügynökség. 

Felhívta a figyelmet arra is, hogy sok a vakcinákkal kapcsolatos tévhit, álhír, elbizonytalanítás. Mint azt az osztályvezető hangsúlyozta, a Pfizer-BionTech terméke korszerű oltóanyag, nem tartalmazza a vírust, hanem csak genetikai információt, a vírus úgynevezett tüskefehérjéjét, amely ellenanyagot termel, és 95 százalékos védettséget biztosít az egészségügyi dolgozóknak.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a tájékoztatón arról beszélt, hogy készülnek az óvodák, általános iskolák és szakképzési intézmények január 4-i és a középiskolák január 11-i nyitására. A takarítások és a fertőtlenítések, a fertőtlenítőszerek kiszállítása mellett ezen a hétvégén ingyenes és önkéntes tesztelést biztosítanak a pedagógusoknak, és azokat is letesztelik, akik nem regisztráltak előre.

A tájékoztatón Gál Kristóf, az ORFK szóvivője ismertette a kormányzati tájékoztató oldalon is olvasható adatokat az elmúlt 24 óra rendőri intézkedéseiről.