COVID-19;egészséügy;karantén;Kentaurbeszéd;

2021-01-02 17:32:00

Világunk a Covid-19 után - az egészség ügye

Élhetsz száz évig, hogyha feladod azokat a dolgokat, amik miatt száz évig akarsz élni (Woody Allen)

Így karácsony után még inkább érezzük, hogy eddigi életünkben, emberi és gazdasági körülményeinkben az eddig természetesnek érzett paneljeinkre, reflexeinkre való támaszkodásunk bizony alaposan megrendült. Jelen írás a mán alapul, mégis egyfajta tegnapból holnapba átnyúló futurológia, mert nem vagyunk túl a világjárványon. Megérkezett és folyamatosan érkeznek a védelmet adó védőoltások, rohamosan nő az egyéb kiegészítő kezelések hatékonysága, mégis nem vagyunk túl ezen a 2020. évi rémálmon. Nagyon fontos, hogy ez a lehangolt, elbizonytalanodott állapotunk most ne csapjon át a „túl vagyunk rajta” hangulat eufóriájába.

Nincs vége, sőt éppenséggel valami most kezdődik, a több mint 81 millió fertőzöttre és a közel 1.8 millió halott embertársunkra történő kemény figyelmeztetés után! Most kell végre elkezdődjék egy olyan környezeti, nevelési és egészségügyi paradigmaváltás, ami minden politikai rendszer számára minden prioritást meghaladó radikális kényszert jelent az emberiség túlélése érdekében. És ezúttal nem távoli, generációk utáni hipotetikus veszélyre gondolunk elodázó hatállyal, hanem a most következő évek bármelyikére.

Néhány ország már azon gondolkodik, hogy mikor oldja fel teljesen a zártságot, mások, éppen ellenkezően most csukják a lockdown-t még szorosabbra. Másrészt, a kreatív tudományos ötleteken, a felgyorsult kutatáson, korrekt kontrollon és soha nem látott nyitottságú információcserén alapuló vakcinák látható (tű)közelségbe kerülése nagyon jó hír. Ugyanakkor a bozóttűzként újraéledő oltásellenesség hihetetlen egészségügyi, tudati és morális mélység jelenlétére utal a közgondolkodásban.

Mindannyian várjuk a kiszabadulást a jelen világjárvány félelmesen fojtogató közelségéből, hogy az egész koronavírus-járvány förmedvénye végre mögöttünk legyen. De vajon vannak-e tanulságok, helyesbítek, halasztást nem tűrő kötelezettségek, ami alól egyén és társadalom, politika és közgondolkodás nem vonhatja ki magát?

Ha ezen következtetések által kirajzolódó narratíva nem érvényesül, akkor ugyan a Covid-19 így-úgy lecseng, de értsük meg, hogy a hasonló, esetleg még pusztítóbb pandémiák már itt leselkednek ránk a kanyarban. Vakcinákban, új, jóváhagyott és sikeres biológiai és gyógyszeres kezelésekben részesülhetünk a gyógyult betegek milliói adatai alapján. Új népegészségügyi protokolljaink is lesznek arra vonatkozóan, hogyan lehet megelőzni egy ilyen nagyságrendű újabb csapást. Ebben biztosak lehetünk. A kérdés csak az, hogy miképp, milyen össztársadalmi döntések, egészség-kulturális, nevelési változások nyomán van esélyünk arra, hogy mindez megvalósuljon. Az bizonyos, hogy az az élet, amelyhez visszatérünk, jelentősen különbözik attól, amelyet a kitörés előtt éltünk. A poszttraumás betegségekben szenvedő, meggyötört egészségügyi dolgozóktól kezdve az új ellátási protokollokon át, a gondozási pontok megváltoztatásának szükségességéig elemzést kíván, miképp változik az élet a Covid-19 után.

Mindehhez sok megközelítés szükséges és lehetséges. Szó eshetne az ökológia katasztrófa felé rohanásunkról, a már említett oltásellenesség okairól, ezzel is összefüggésben a közoktatás (benne az egészségnevelés és a digitális világ) gyökeres reformigényéről, a hiteles, megbízható és őszinte kommunikáció létszükségletéről, a társadalom kultúrájáról és nem utolsósorban etikájáról. Jelen gondolatmenet az egészségügyre, az egészség ügyére helyezi a hangsúlyt a Covid-19 világjárvány utáni el- és kikerülhetetlen feladatokra.

Ami biztosan megváltozik

Elszörnyedve láttuk kora tavasztól kezdve a globális közegészségügyi válságot - a túlterhelt kórházak arra kényszeríthetik a betegeket, hogy a padlón feküdjenek -, a kapkodó, hisztérikus döntések nyomán állandó jelenléti ellátásra rászoruló súlyos betegek igazolhatóan felesleges hazaküldését, ezzel a „járulékos veszteségek” áldozatszám emelő hatását. Még ha ez nem is következett be mindig, az állandó felügyeletet igénylők kitaszítása az otthon ellátatlan magányába felhangosította a félelmet mások közelségétől és a pszichikai reményvesztést. Mindennek a társadalomra háruló lelki költsége nagyon nagy és hosszan ható nyomokat hagyott.

Világossá vált a horrorisztikus élmények hatására egy alapjaitól másképp szervezett és támogatott, robusztusabb egészségügyi rendszer fontossága is. A világjárvány során tapasztalt kollektív és egyéni tapasztalataink kikényszerítik a dolgok megváltozását az egészségügyi környezetben. Az alábbiakban csak két fontos feladatot érintünk, amelyek proaktív stratégiai változásokat igényelnek a jövőben:

1. Az egészségügyi rendszer alapvető átalakítása

Tragikusan figyelmeztető, ahogy a világjárvány világszerte rávilágított az egészségügyi rendszerek globális hiányosságaira, ideértve a populáris és szakmai edukáció körének bővítését és szervezeti továbbgondolását. A túlterhelt kórházaknak minden szinten fejlesztésre van szükségük - infrastruktúrájuktól kezdve az ellátási folyamatok korszerűsítéséig. Ezekre a személyzet és a betegek biztonságos környezetének biztosításához, valamint a vészhelyzetek jobb kezeléséhez van és lesz szükség. Példaként: Németországban a magas fertőzöttség melletti viszonylag alacsony halálozási ráta egyik oka a jó intenzív terápiás ellátási protokoll.

A digitális egészségi ellátás már eddig is megmutatta markáns hozzájárulását egy ilyen válság kezeléséhez. Számíthatunk arra, hogy sok kormány, hozzányúlva a büdzsé szent teheneihez is, markánsan nagyobb költségvetési hányadot fordít az egészségügyre. Ebbe nem férhet bele a sok száz milliárdos, korrupcióra utaló, értelmetlenül túlárazott költekezés. Hasonló stratégiákat és nyíltabb, egyenesebb, szakértőbb kommunikációt alkalmazhatnak a hazai döntéshozók is, olyan más országok példáiból tanulva, amelyek ebben is jobban kezelik a válságot. Ahogy a harc élvonalában élő emberek közvetlen tanúi voltak: a nem hatékony egészségügyi rendszerekkel, az egymásnak ellentmondó, militáris hangulatú kinyilatkoztatásokkal nem leszünk képesek kezelni a következő, esetleg még súlyosabb járványt.

2. Hosszútávú megoldás az egészségügyi szférában dolgozók támogatására

A járvány globális tragédiája nemcsak a gazdaságot vagy a lakosságot érinti, hanem (és legélesebben) a fronton lévő egészségügyi szakembereket is. Utóbbiak rendkívüli munkakörülményeket és áldozatokat viselnek el a fertőzöttek megsegítése, remélt túlélése érdekében. A szervezési anomáliákon túl (jó példa erre a nem elegendő, ellentmondásosan kommunikált influenza vakcina), a személyi védőfelszerelések hiányát a járvány elején sokszor gagyi barkácsolási megoldásokkal, például síszemüvegekkel és szemetes táskákkal kellett megoldani - mindezek önmagukban is fokozott fertőzésveszélyt jelentettek. A háziorvosi praxisonként sokszor nem több, mint féltucat maszkkal nem volt esély még közelítőleg sem biztosítani a kívánt minimális feltételeket sem. A hirtelen felmerülő ápolási szükséglet az elképesztő mértékű túlóráztatás mellett óriási lelki terhet jelentett olyan ápolók, orvosok számára, akik sorozatosan tanúi voltak sok olyan fertőzött ember lélegeztetőgépekre kerülésének és halálának, akikkel pár órája még beszélni lehetett.

Az orvosok, ápolók, műszakiak és mások számára annak a tudata, hogy munkájuk során ők maguk is veszélyben vannak, fizikailag és szellemileg is rendkívül megterhelő és további nagyon nagy kihívást jelent. Ez elkerülhetetlen mértékű kiégéshez vezet az egészségügyi dolgozók körében. Már a koronavírus-járvány előtt egyesek szerint a világ 10 millió orvosa csaknem felének voltak súlyos burn-out tünetei. Csak elképzeléseink vannak, mi várható a Covid-19 után, ami akut rehabilitációt és hosszú távú preventív pszichoterápiát igényel.

Előrelátható változások

A globalizált világ egészségügyi biztonsága iránti bizalom csökken. A pandémiát megelőző globalizált világban olyan körülményeket élveztünk, amelyet többnyire természetesnek vettünk. Szinte korlátozás nélkül utazhatunk, találkozhatunk emberekkel és világszerte megrendelhetünk termékeket. Ezek az ún. „modern ember” kényelmes, olykor hedonista imázsán túl mértéken felüli fogyasztási berögződöttségeinkre is utalnak. Ez egyszerűen megváltozott, miután emberek milliárdjainak hetekig-hónapokig karanténben kellett maradniuk. Nem lehet kizárni, s erre több európai példát is látunk, az újra elrendelt kijárási korlátozások bevezetését sem.

A jövőben nem fogunk tudni a korábbiakhoz hasonló szabadsággal utazni, és nem élvezhetjük ilyen könnyen a világ ellátási láncait. Kétszer is meggondoljuk, mielőtt elmegyünk valahova, vagy találkozunk nagyobb csoportokkal. A világjárvány már súlyosbítja a szociális szorongás és az agorafóbia jeleit. A bizalom visszaszerzése időbe telik, és ezek a tendenciák hónapokig fognak zajlani, miután a Covid-19-el kapcsolatos lezárásokat megszüntetik.

Új úti okmányunk lesz: oltási igazolás, azaz egyfajta mentelmi útlevél. Egy ilyen okmány az útlevelek és a vízumok működéséhez hasonló módon fog működni. Ha igazolják, hogy valaki oltással védett a vírusra, akkor belépőt kap a napi rutin folytatásához, ha viszont nem, akkor nem kizárt, hogy bizonyos tevékenységek végzésére alkalmatlannak minősül. Fennmarad a munkanélküliségtől való félelem, ha ilyen útlevél nélkül marad valaki.

A fertőzöttség folyamatos felügyelete folyamatos közegészségügyi intézkedést igényel. Németországtól Izraelen át Szingapúrig telefonkövetési adatokkal keresik és figyelmeztetik a fertőzötteket. Dél-Korea a nyomkövetési folyamatában CCTV (zárt láncú tévé-)felvételeket és banki tranzakciókat használt a telefonhasználat mellett. Ez oda vezethet, hogy egyes kormányok, különösen a totalitárius megoldásokat előnyben részesítők, ellenőrizhetik a polgárok magánéletének egy részét. Ez teljesen új dimenziót hozhat adatvédelmi, személyiségjogi és etikai kérdésekben. Ugyanakkor egy másik nagy járvány, közegészségügyi válság vagy annak leple alatt az ilyen intézkedések széles körben elfogadott normává válhatnak. Ez az ellentmondás hosszú távon csak a polgárait felnőttként kezelő politikai hatalom iránti bizalom és a hitelesség útján oldható fel, vagy legalább is enyhíthető.

Vadonatúj szokások

A személyes és közhigiénés intézkedések iránti tudatosság a fertőzésnek köszönhetően a világon mindenhol fejlődésen ment át. Az egészségügyi hatóságok a szappannal történő rendszeres kézmosást javasolják legalább 20 másodpercig. Társadalmi távolságtartó intézkedések vannak érvényben. Skandináv országokban látottak alapján nem ördögtől való az a társadalmi szokás, hogy autóbuszra, vonatra várva (járványtól függetlenül is) az emberek a sorban állásnál egy bizonyos távolságot tartanak egymástól. Az emberek hozzászokhatnak az arcmaszk viseléséhez az élelmiszerek vásárlásakor és tartózkodnak azok csupasz kézzel való tapintásától. Ezek az újonnan kialakult szokások megmaradhatnak a lezárások feloldása után, ami általában jobb higiéniát eredményezhet. Már eddig is láttunk (elsősorban távol-keleti országokban) olyan embereket, akik maszkot viselnek, bárhová is mennek, és akaratlanul is óvatosabbak az idősek társaságában.

Dr. Fauci, az Egyesült Államok Országos Allergiai és Fertőző Betegség Intézetének igazgatója kis túlzással még azt se tartja elképzelhetetlen, hogy tartózkodni fogunk a kézfogástól is.

Minek kellene megváltoznia?

Még ha egyes viselkedési mintázatok idővel módosulhatnak, ez nem terjed ki mindenre az egyén szintjén. Az egészségügy bizonyos eszközrendszereinek meg kell változniuk, hogy jobban ki tudják elégíteni a pandémiát követő szükségleteinket. Lássunk három fő változást, a meggyőzőbb egészségügyi környezet érdekében:

1. A mesterséges intelligencia (AI)

Évek óta ismerjük a mesterséges intelligencia alkalmazásának lehetőségét és egyre inkább a szükségességét az egészségügyi környezetben, és az új koronavírus okozta kihívások még inkább rávilágítottak erre. Láttuk, hogy egy AI platform segített a járvány első riasztásainak kiküldésében. Algoritmusok segítenek a potenciálisan érintettek kiszűrésében. Az AI jó eszköz a kórházak számára az erőforrások kezelésében.

Egy példa az AI felhasználására a betegség mechanizmusának feltárásában. A Covid-19 pandémia során egy hatalmas - az amerikai Tennessee államban lévő Oak Ridge Országos Laboratórium Summit nevű - szuperszámítógépbe (amely a második legerősebb komputer a világon) betáplálták több mint 17 ezer koronavírus-minta genetikai adatait – ez nagyjából 40 ezer gén szekvenciáját jelenti. Az adathalmaz 2,5 milliárd nukleotid feldolgozását jelentette. Az AI „jött rá”, hogy a félelmetesen hangzó „citokinvihar” egyik fő komponense a "bradykinin-vihar", mely a D-vitamin mellett már ismert, bevált gyógyszerekkel is mérsékelhető. Persze a felkészült bioinformatikusok kérdésfeltevésének is döntő szerepe volt a sikerben. A mesterséges intelligencia az oltások fejlesztő kutatásának felgyorsítására is használható. Ezek a fejlemények azt mutatják, hogy AI rendszerek segítenek jobban felkészülni a következő népegészségügyi válságra. Ezek az algoritmusok önmagukban nem megoldások, hanem eszközök, amelyek segítik a szakembereket mesterségük tökéletesítésében.

2. Az AI előmozdítja gondozási helyszínek elmozdulását digitális egészségügyi megoldások révén

Kész, kidolgozott lehetőségek vannak az egészségügyi ellátás közvetlen eljuttatására a betegek számára, nem pedig fordítva, hogy a betegnek kelljen ellátásért fordulnia és megkeresnie az adekvát gyógyítóközpontot. A telemedicina felhasználása is fokozódott. Olyan eszközök, mint az egyebek mellett a szerv- és szövetpótlásban hamarosan alkalmazható 3D biológiai nyomtatók, a digitális sztetoszkóp, a hordozható EKG monitorok, kontaktlencsébe és bőrre telepített/épített bioszenzorok és a digitális otoszkópok (fülvizsgálók) otthon, remote üzemmódban távolról is használhatók. Az eredményeket távolról megoszthatják az orvosokkal, akik számára ez online diagnózisra és bizonyos terápiás tanácsokra is lehetőséget ad. Persze, ehhez is elengedhetetlenül szükséges az egészségügyi oktatás kiegészülése bionikai és informatikai képzéssel, de nyilvánvalóan a beteg edukációval - a lehetőségek átgondolt és szakszerű felhasználása érdekében. Ezek a telemedicinális megoldások, amikor elkerülhető, kiküszöbölik az orvos-beteg látogatásokat és segítenek csökkenteni a keresztfertőzések kockázatát is. Az ilyen eszközöknek mindennapossá kell válniuk, áthelyezve az ellátás helyét a betegre.

3. Fenntarthatósági megoldások a digitális térben

Ha ez a járvány tanított minket bármire, akkor az az, hogy mindennapi életünk nem fenntartható. Elsősorban digitális megoldásokhoz kellett folyamodnunk, legyen szó virtuális munkamegbeszélésekről, digitális oktatásról a hallgatók számára és virtuális, nem pedig személyes konferenciákról. Ezek nemcsak hatékonynak, hanem környezetkímélőnek bizonyultak a kapcsolódó világban való működésre is. Nem mondjuk, hogy minden digitalizálódik, de van értelme sok mindent digitálissá tenni, ha ez megvalósítható és a való életben nem hatékonyabb. A távorvoslás és a digitális egészségügyi technológia már eddig is megmutatta alkalmasságát arra, hogy ezt lehetővé tegye. Csak sokkal nagyobb léptékben kellene el- és befogadni őket.

Fény az alagút végén

A koronavírus alagút végén fény van. A Covid-19 saga kétségtelenül véget ér és minden valószínűség szerint enyhe, kezelhető betegséggé csillapodik. Visszatérünk valós életünkbe, szabadon meglátogatjuk szeretteinket. De ez az élet jelentősen más lesz. A válság, mint lehetőség? Ennek elérése a jelenlegi cselekedeteinktől, kultúránktól, változásokra való alkalmasságunktól függ. Tiszteletben kell tartanunk az új társadalmi szabályokat és csökkenteni kell a betegség terjedését.

Csak így tapasztalhatjuk meg a világjárvány utáni világot.