Európa;Magyarország;időjárás;

A hétvégén sem lesz hazánkban igazi tél

Szombaton napközben 4 és 12 fok közötti hőmérsékletre számíthatunk. Európa más területein általában eső esik, de havas eső, havazás is előfordul.

A pénteken napközben országosan sokfelé párás, helyenként ködös, szitálással kísért időjárás éjszaka sem változik jelentősen, a legalacsonyabb hőmérséklet -2 és +4 fok között valószínű – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat oldalán.

Szombaton a ködfoltok feloszlását követően változóan felhős időre számíthatunk, délkeleten több, másutt kevesebb napsütéssel, majd a délutáni óráktól nyugat felől vastagszik a felhőzet.

A Nyugat-Dunántúlon a késő délutáni, esti óráktól több helyen eleredhet az eső, zápor. A délkeleti, keleti szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 4 és 12 fok között várható, északon mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.

Európa döntő részének időjárását egyetlen, hatalmas, több középpontú ciklonrendszer alakítja. Ennek hideg-, illetve melegfrontjai meglehetősen változékony, több helyütt szeles és csapadékos időt okoznak.

Általában eső esik, de havas eső, havazás is előfordul, nemcsak Észak-, Északkelet-Európában és a hegyvidéki területeken, de a kontinens nyugati tájain is. A Kárpát-medence fölé eleinte változó, szombat késő délutántól, estétől nyugat felől ismét nagyobb nedvességtartalmú levegő áramlik.