Beismerés

Sok, a közéletből vagy a politikából ismert ember sportági szakszövetséget vezet. Ez szerintem nem indokolatlan, mert a sportágak rendkívül rossz állapotban voltak, és komoly fejlődést csak megfelelő kormányzati kapcsolatokon keresztül lehetett elérni. Ezért minden szakszövetség igyekezett találni magának valakit, aki pártfogolta az ő sportágának az ügyét. Ez meg is hozta az eredményt. Hosszabb távon azonban nem szükséges, hogy így legyen. Néhány évig még indokolt lehet, de ha úgy fejlődik az ország és a magyar sport, ahogyan remélem, akkor ez magától át fog alakulni - ezt Orbán Viktor magyar miniszterelnök mondta a Nemzeti Sportnak adott interjúban.

Első olvasatra azt hittem, hogy a mikrofonállvány szerepét tökéletesen eljátszó főszerkesztő-interjúkészítő valamit csúnyán elszúrt, s a hiba valahogy átcsúszott a lapkészítésért felelősek teljes során. Mert azt nem mertem feltételezni, hogy a magyar miniszterelnök a nyilvánosságnak szánva mondta el: „komoly fejlődést csak megfelelő kormányzati kapcsolatokon keresztül lehetett elérni”, és ez így természetes.

Ez esetben a sportról, főképp fociról van szó. De ezek a mondatok az egész magyar társadalom működésére, annak minden létező szegmensére - beleértve a versenyszférát, a gazdaságot, az önkormányzatokat és civilszférát egyaránt – igazak. Ha ilyesmit egy banánköztársaság katonatisztből lett vezetője ismer be nyilvánosan és büszkén, még az is „gáz”. De egy európai uniós ország miniszterelnöke szájából egyenesen elképzelhetetlen. Tény, hogy minden diktatúra, autoriter rendszer így működik, de Magyarország állítólag jogállam és demokrácia, amelynek nehogymá’ Brüsszelből mondanák meg, mik is a jogállamiság ismérvei.

Az biztos, hogy a miniszterelnök évzáró interjújánál beszédesebb bizonyíték nem is kell arra, hogy az Orbán-kormányok regnálása alatt a nehezen kiépített magyar demokratikus jogállamból végletekig centralizált pártállam lett. Egy nagy focipálya, amin néhány, a valóságtól végletesen elszakadt politikus baráti, családi örömfocit játszik.