Orbán Viktor őszinte öngólsága
A Fidesz szimbolikus politikája és a magyar valóság között szakadék tátong: a kétmilliós „béketáboron” kívülről ez már világosan látszik régóta. Ha a magyar valóság egyszer eluralkodik a kommunikációban (ebben nagymester Magyar Péter, s persze Hadházy Ákos, csak ő már nem Insta-generáció), akkor a rendszernek lőttek. Az egészségügy lepusztulását bemutató nyári nyilvánosság például módfelett kínos volt a Fidesznek a forró műtőkkel és a zavartan nyerítő Semjénnel, ezért jött jókor az árvíz, amivel Orbán jelképesen kormányzási kompetenciát mutathatott (épeszű országban görcsbe rándul a polgár gyomra, ha nem a vízügyes ad engedélyt a Lajta menti tározó megnyitására, de minálunk az a fájin, ha a nagyvezér inti be a „Nyissad, Jóskám!”-at.) Nemrég Orbán Balázs váratlan színvallása árasztotta el őszinte aggodalommal a rezsimet. Nem hiba volt, s főként nem félremagyarázhatóság. Csak őszinteség. Nemcsak mihaszna, de végveszélyes érték egy posztkádári populista kurzus számára.
