Előfizetés

A kegyelmi időszak véget ért

Sokunkat meglepte az Orbán-kabinet szemérmetlensége, amikor az iparűzési adó megfelezését követően szinte kizárólag a számára kedves helyhatóságokat lepte meg karácsonyi ajándék gyanánt pár milliárdnyi „bánatpénzzel”. A célzott dotációhoz nem mellékeltek indoklást, de nem nehéz kitalálni, mit sütött ki a kormánypártok agytrösztje. A legutóbbi önkormányzati választásokon elszenvedett csúfos vereségükből felocsúdva az ellenzéki önkormányzatok kivéreztetését határozták el. Ismerjük Orbán Viktor bosszúálló természetét, most azonban ennél többről van szó. Példát akarnak statuálni azokon az állampolgárokon, akik a Fidesz-KDNP opponensének szavaztak bizalmat 2019 októberében, hogy az említett fiaskó soha többé ne ismétlődjék meg. Ha a kárvallott városok lakosai nem számíthatnak szociális segélyre szükség esetén, ha ellehetetlenül a gyermekétkeztetés vagy a helyi tömegközlekedés, bizonyára mindenki megtanulja egy életre, hová tanácsos húzni négyévenként az ikszet. Legalábbis a szubszidiaritástól és a hatalommegosztástól irtózó miniszterelnökünk számításai szerint. Csakhogy ezekbe a számításokba ezúttal némi hiba csúszott. Közvetlenül a „fülkeforradalmat” követően Orbán Viktor még joggal emlegette pártjának kétharmados felhatalmazását, ha gátlástalan lépéseit kellett megindokolni. 2010 áprilisában voltak ugyanis utoljára tisztességes feltételek mellett megrendezett törvényhozási választások hazánkban. Nem kétséges, a Fidesz-KDNP akkor példátlan támogatottsággal rendelkezett; le is nyelt tőle minden gazemberséget a csodaváró hazai társadalom, a konszenzus nélküli alkotmányozástól a magánnyugdíj-vagyon elrablásán át a visszamenőleges törvénykezésig. Az utána következő két voksolás eredménye azonban korántsem tükrözte már az Orbán-kabinet valós elfogadottságát. A választókörzetek önkényes átrajzolása, a rezsim katasztrofális gazdaságpolitikája elől külföldre menekült magyarországiak választójogának csorbítása, illetve az írott és elektronikus sajtóban megszerzett kormánypárti dominancia meghozta a maga eredményét. Besegített ebbe hat esztendeje a csalódott választópolgárok apátiája, két éve pedig a teljes hangerőre feltekert menekültellenes uszítás is. Így szerzett az orbáni garnitúra („a legnagyobb kisebbség”) még két alkalommal alkotmányozó többséget a parlamentben. Amikor tehát Orbán Viktor leplezetlenül kivételezik a kormánypárti vezetésű városokkal, elfelejti, hogy a kegyelmi időszak számára véget ért. Hiába mutogat a csalárd eszközök révén elért kétharmadra, tízesztendőnyi rémálmot követően óriási feszültség halmozódott fel a társadalomban. A hátrányos helyzetbe hozott polgárok nem a helyhatóságokat fogják hibáztatni gondjaikért, hanem az idehaza teljhatalommal rendelkező valódi felelőst. Átmeneti megoldást az jelenthet, ha az európai uniós támogatások az Orbán-kabinetet megkerülve, közvetlenül a hazai önkormányzatokhoz jutnak el. Tartós változást viszont csak a mi józanságunk és bátorságunk eredményezhet a 2022-es választásokon.  

Vissza százötven évet?

Az elmúlt hetek három fideszes kezdeményezése világosan jelzi, hogy bár más negatív következményük is van, valójában romboló hatásuk összefügg és alapjaiban kérdőjelezi meg a társadalmi együttműködést. Az egyes ember vagy vállalkozás pillanatnyi érdekeit kiszolgálva gyakorlatilag felmondja a XIX. században kialakult társadalmi szolidaritást, és szembefordul az érintettek hosszútávú érdekeivel. A Fidesz 27-ről 15,5 százalékra csökkenti a munkáltató által fizetendő járulékot, amely az egészségügyi és a nyugdíj ellátás fedezete. A jelszó tetszetős, így csökkentik a foglalkoztatás költségeit, miközben már a 9 százalékra csökkentett nyereségadó is példátlanul alacsony egész Európában. A járulékcsökkentés következtében kevesebb pénz áll rendelkezésre nyugdíjra és egészségügyre. Az már csak hab a tortán, hogy a dolgozók által fizetett járulék így magasabb (18,5 százalék), mint a munkaadóké. Majd hirtelen előkerül Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége magyar keresztény értékrendű szakszervezeti konföderáció elnöke. Azt javasolja, hogy a dolgozók ne fizessék tovább a 1,5 százalék munkaerőpiaci járulékot. A bürokratikus elnevezés a dolgozói szolidaritás fontos eszközét rejti: ez biztosítja ugyanis a munkanélküli segély fedezetét, amelyet minden dolgozó kap, ha elveszíti munkáját. A Munkástanácsok elnöke szerint - aki immár 30 éve tölti be tisztségét - erre nincs szükség. Ugyanezen a logikán alapul a mindig kéznél lévő Parragh László iparkamarai elnök javaslata az iparűzési adó fizetésének felfüggesztéséről, mondván, ne fizessünk adót, mert minek. Miközben a vállalkozás természetesen használja az adott település adottságait és infrastruktúráját. Javaslatát - minő meglepetés! - a Fidesz elfogadta, ha csak félig is. Az egyes ember vagy vállalkozás önzésére játszva kiszolgáltatottá válik mindenki és minden. Megszűnik a biztonság, s bizonytalanná válik a jövő. Lehet, hogy nem lesz pénz a nyugdíjamra, lehet, ha kitesznek a munkahelyemről, nem kapok semmilyen ellátást, lehet, hogy az önkormányzattal bezáratják az iskolát? A Magyar Szocialista Párt az előzőkkel ellentétes utat javasol a korszakváltásra szövetkező demokrata ellenzéki pártoknak. A Szociális Demokráciáért Intézetben működő szakértői csoportban világos és megalapozott javaslatokat dolgoztunk ki a korszakváltás programjához, annak a korszerű szociáldemokrata politikának a megvalósítására, amelyet ősszel fogadtunk el. Biztosítani akarjuk a nyugdíjak és az egészségügyi ellátás fedezetét, ezért a 15,5 százalékra csökkentett járulékkulcsot legalább 18,5 százalékra javasoljuk visszaemelni, amennyit a munkavállaló is fizet. Az élőmunka-terhek csökkentésére álláspontunk szerint a leghátrányosabb helyzetben lévő rétegek (szakképzetlenek, pályakezdők, kisgyermekes anyák, ötven év felettiek) esetében van ugyanis szükség. Olyan konstrukcióban, amiben a támogatás elég nagy a vállalatok érdeklődésének felkeltéséhez, de mérsékli a holtteher-veszteséget, azaz annak kockázatát, hogy a szubvenció olyan célt támogat, ami enélkül is megvalósulna.  Szerintünk kötelessége az államnak a munkanélküliek támogatása. Egyrészt olyan szolgáltatásokkal, képzéssel, információkkal, amelyek segítik az elhelyezkedést, másrészt pedig olyan támogatással (jövedelemmel), amely legalább szerény megélhetést biztosít nekik. Kiállunk azért, hogy 9 hónapra emeljék a munkanélküli ellátás összegét és idejét, és a szakszervezetek váljanak a jövedelempótló támogatás elosztóivá. Visszaállítani javasoljuk azt a rendelkezést, hogy a munkaügyi kirendeltségnek az álláskereső képzettségének és végzettségének megfelelő munkát kell felajánlania. Arra is javasoljuk felkészülni, hogy intézményes segítségre lehet szükségük azoknak a munkavállalóknak és családjuknak, akik hazatelepülnek az Európai Unió tagállamaiból, amire gazdasági válság esetén tömeges méretekben kerülhet sor. Az iparűzési adó felfüggesztése helyett az adórendszer torz arányait javasoljuk megszüntetni, érvényesítve a közterhek arányos viselésének elvét. Többoldalúan kell megvizsgálni az egyes adópolitikai döntéseket, és érdekeltté kell tenni az üzleti közösséget a települések, regionális egységek fejlesztésében. Ezt a kölcsönös egymásrautaltságot az adópolitikának kell kifejeznie. Javasoljuk felszámolni azt a rendszert, ahol a legnagyobb magyarországi vállalatok gyakorlatilag nem fizetnek nyereségadót, és azt, hogy előnyben részesülnek a multinacionális cégek a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozásokkal szemben. Olyan adó- és támogatási rendszert javaslunk, amely a kis- és középvállalkozások számára lehetőséget ad a műszaki fejlesztésre és a magasabb minimálbér fedezetére. Nem vissza kell menni százötven évet, hanem haladni kell előre. Persze ehhez az is kell, hogy Eötvös József szavaival: " Magyarország jelen állapotában nem maradhat!" 

Nemzeti alamizsna

Külön összeállításban számolt be a napokban a Fidesz „köztelevíziója” arról, hogy neoviktoriánus korunk legnagyobb magyarja, Mészáros Lőrinc - ha egyévi jövedelmét mindjárt nem is ajánlotta fel a köznek, mint anno Széchenyi, ám - kegyeskedett 50 millió forint értékben élelmiszert adakozni a szűkölködőknek. Igaz, a felvételekből kiderült, hogy Mészáros saját cégeinek a termékeit osztogatta, azaz nehéz elhessegetni a gyanút, hogy a felcsúti Krőzus csak a raktárát söpörte ki. Pláne, ha az ember a Mészáros élelmiszeripari érdekeltségeit összefogó Búzakalász 66 tavalyi mérlegét nézi: abból kiderül, hogy a valódi versenypiacon hamar félbeszakadt az unortodox diadalmenet, a felcsúti cég kereskedelmi eladásai százmilliókkal csökkentek, és nyoma maradt annak is, hogy jelentős raktártételt kellett leértékelniük. Félreértés ne essék: önmagában nagyon helyes, hogy Mészáros a raktárából osztogat. Az „élelmiszermentés”, azaz a lejárat közeli, már nem igazán forgalomba hozható, ám még nyugodtan fogyasztható termékeket a rászorultakhoz eljuttatni igazi win-win szituáció. A cégek ilyenkor segítenek a bajba jutottakon, közben javítanak a közmegítélésükön, és nem mellesleg nem kell irgalmatlan összegeket költeniük a nyakukon maradt élelmiszerek tárolására, megsemmisítésére. Nem véletlen, hogy az összes élelmiszermulti, kereskedőlánc már hosszú évek óta rutinszerűen részt vesz ebben. Igaz, róluk nem számol be a köztévé főműsoridőben, dacára, hogy például a Tesco és a Nestlé kapásból a sokszorosát osztja vissza annak, amit a magyar nép szegényebbje a NER elittől kap. Ráadásul ezek a cégek a piacról élnek, szemben az orbáni államrezon által kitenyésztett, a hazai és EU-s közpénz lenyúlására és futottak még focicsapatokon keresztül pártpénzre való konvertálására kialakított NER-céghálóval. Példának ott van a tavalyelőtti eset: Mészárosunk akkor hirtelen ötletétől vezérelve féldisznókat osztogatott a Mátrai Hőerőmű dolgozóinak, ami nagyon szép és nemes gesztus, akkor is, ha igazak azok a piaci pletykák, hogy a Mészáros-cégek akkor éppen a tőkehúson nem tudtak túladni. (Tavaly amúgy csődöt jelentett a Mészáros érdekeltség Bakony Hús.) Csak azután időközben az is kiderült, hogy a magyar adófizetők több mint húszmilliárd forintja vándorolt át a Mátrai Hőerőművön keresztül a felcsúti Zuckerberg zsebébe. Ahogy az is kérdéses, hogy a mostani élelmiszer juttatásból kapott-e az a cirka 800 dolgozó is, akiket nemrég az immáron Mészáros-féle Hunguest szállodákból rúgtak ki, nem sokkal azelőtt, hogy a cég 17,5 milliárdnyi vissza nem térítendő ajándékpénzt kapott hotelfelújításra. Természetesen a közösből. Kétségtelen, a 2010 előtti világot domináló multicégek társadalmi hasznossága is kérdéses, illetve megkérdőjelezhető. Azonban az Orbán által egy évtizede propagált, mélymagyar, harmadikutas Nemzeti Döbrögi Gazdaságélénkítő Program (NDGP), azaz a „nemzeti nagytőke” eddigi működését látva nem túlzás: hozzájuk képest a magyar nép akkor is jobban jár a multikkal, ha mi etetjük őket, méghozzá naponta és kaviárral.