Elképesztő mértékű intézményes és morális válság alakult ki az év végére az Európai Unióban. Recsegnek-ropognak az unió intézményes tartóoszlopai, és ma már nem tartom kizártnak, hogy ez rövid- vagy középtávon az unió széteséséhez jelentheti. (…) Soros nótájára most pedig elkezd táncolni a Parlament is, és kilátásba helyezte, hogy a Tanács jogállamisági elvárásokkal kapcsolatos korlátozó záradékát egész egyszerűen jelentéktelennek és súlytalannak tekinti, és azt állítja, hogy a Bizottság január elejétől minden további nélkül elkezdheti a jogállamisági követelmények érvényesítését! (…) 2020 végére súlyos intézményes patthelyzet és válság alakult ki az unióban, ami e nemzetközi szerveződés erejét és hatékonyságát szinte lenullázza, így az unió közel került a széteséshez, és ez minket, magyarokat sorsdöntő választás elé állít – olvasható a Magyar Nemzet december 27-i vélemény rovatában. Az írás címe is sokat sejtető: „2021-ben szétszakadhat az Európai Unió”, jósolja a kormánypárti lapban Fricz Tamás politológus, Békemenet-szervező, CÖF szóvivő.
Az EU-nak tehát „annyi”, közel került a széteséshez. Azt persze nem taglalja a szerző, hogy a „maradék” 25 tagállam integrációja erősödött, és az elfogadott költségvetés, illetve a helyreállítási alap kapcsán – Magyarországot és Lengyelországot leszámítva – szorosabb lett az együttműködés. A szorosabb integráció hívei egymásért garanciát vállalva kötelezték el magukat. Ennek a megállapodásnak a megkötését nehezítette, sőt csaknem meggátolta a magyar kormányfő. Nem sikerült neki, és most feltétel nélküli hívei kötelességtudóan jajonganak a – miniszterelnök szempontjából – vesztes csata miatt. Orbán ugyanis alulmaradt, de az országot szerencsére nem tudta a mélybe taszítani.
A kormányfő deviáns magatartásának persze lesz következménye, hiszen a legnehezebb helyzetben lévő mediterrán országok nem felejtik el a vétóval fenyegetőzők kötözködését, és a pénzelosztási folyamat értelmetlen lassítását. A zsarolókat sehol nem kedvelik, egy nagycsaládban pedig csak kiközösítés lehet a sorsuk.
Orbán – és elvbarátai – számára fájdalom, hogy a jogállamisági követelmények érvényesülése elvben már 2021. január első napján bekövetkezett, így az Európai Parlament felülírta – szigorította – az Európai Tanács korábban meghozott, záradékkal ellátott döntését. Ezzel senkinek nincs baja, csak annak a két országnak, amelyek nem felelnek meg a közösség elvárásainak. A magyar-lengyel tandem továbbra is ágál a kritérium előre hozott hatályosulása ellen, próbálja leértékelni annak jelentőségét, de ez már senkit nem érdekel. A mostani korszakos egyezség esküdt ellenfelei liberális értékdiktatúrát emlegetnek, holott a meghatározó EU-s többség csak arra akarja késztetni a magyar kormányt, hogy késedelem nélkül tartsa be a közösen elfogadott játékszabályokat. Miért is kellene ezt még két évig halasztani?
Sokan elmélkednek azon, hogy érdemes-e még a Fidesznek az Európai Néppárt frakciócsoportjában maradni, különösen azok után, hogy Deutsch Tamás delegációvezetőt – határidő nélkül – gyakorlatilag teljes hallgatásra ítélték, ráadásul ezt a jelenlévők döntő többsége megszavazta. Ha eddig nem is, de most már tökéletesen mindegy, hogy melyik politikai családnál talál menedéket a Fidesz, és az sem releváns, hogy Deutsch hol húzza meg magát havi több millió forintért. A Fidesz és Deutsch ugyanis nemcsak a frakcióban, hanem parlamenti szinten is hatalmasat bukott, ezért a képviselőház egyik szegletében sem lelhetnek otthonra. Őket kitaszították, de bennünket, magyarokat, nem.
A Magyar Nemzet szerzője szerint Ursula von der Leyen irányítása alatt sem változott érdemben az Európai Bizottság karaktere. A politológus úgy véli, olyan emberek tevékenységére lenne ott szükség, mint Várhelyi Olivér, aki fajsúlyos biztosi mandátum esetén nem engedné, hogy az EU-szekere a Soros-világhálózathoz kapcsolódjon. A Fidesz-klán hangadói szerint Vera Jourová, Frans Timmermans, Didier Reynders stb. csupa alkalmatlan sorosista ügynök, nem úgy, mint a szinte ismeretlen és befolyás nélküli magyar biztos.
Egyre többen emlegetik az EU szétesésének lehetőségét. Az az érzésem, hogy az EU-s kötelékek lazításán elszántan dolgozó ún. szuverenisták (Kövér, Bayer, Varga Judit, stb.) egyenesen a szövetség szétverésén munkálkodnak, és ennek bekövetkezéséért lelkesen szurkolnak. A magyarok szempontjából sorsdöntő választást emlegetnek, mintha reális alternatíva lenne a közösségből való távozás. A renitens és folyton berzenkedő Orbán most „nyalhatja fel” a nagy pénzt, amire a gazdasági és egészségügyi válságba hanyatló Magyarországnak (és a kormányfő kitartottjainak) rendkívül nagy szüksége van. Ebben a költségvetési ciklusban (2021-2027) már csak üzleti megfontolásból sem érdemes eltávolodni a kontinentális közösségtől, hiszen az évtized végig hazánk az EU források egyik legnagyobb haszonélvezője. Nem véletlen, hogy a Fidesz által segített ultraradikális Mi Hazánk Mozgalom is csak 2030-ban akar szavazást a kiválásról, de addig ők sem vetik meg az EU-s pénzügyi adományokat. A miniszterelnök figyelmébe (is) ajánlom Manfred Weber, Európai Néppárt parlamenti frakcióvezető karácsonykor adott interjújának egy mondatát, miszerint az EU nem támogatásokat biztosító „fejőstehén”, hanem „sors-, és értékközösség”, amelyben az emberi méltóság a legfőbb érték. Nem lesz további forrásbiztosítás, ha Orbánék nem garantálják az igazságszolgáltatás függetlenségét, a sajtó szabadságát, a vallásszabadságot, illetve a nők és a férfiak közötti egyenlőséget. Az engedetlen Orbán igazán beláthatná, hogy az európai klubban nem illik sem a földre, sem pedig a másik arcába köpni.
A közeli múltban megkötött kompromisszumos megállapodás történelmi jelentőségű, mivel a két német politikus asszony ebben a nehéz helyzetben sem engedte szétszéledni a családot. Aki persze nagyon menni akar, az mehet, de a bajkeverő Magyarország és a távozó Egyesült Királyság adottságait (és esélyeit) nem érdemes összevetni. És végül a legfontosabb: milyen perspektívát kínál Magyarországnak az EU-n kívüli lét? Erre várom az ún. szuverenisták megnyugtató válaszát.
A szerző közgazdász, a Demokratikus Koalíció szakértője