Előfizetés

Feláldozhatók

Néhány hete felháborodva utasította vissza az oktatási kormányzat a tanári érdekképviseletek azon kijelentését, mely szerint a pedagógusok és a többi iskolai dolgozó „feláldozhatók” lennének a koronavírus elleni küzdelemben. A szakszervezetek csak pánikot keltenek – mondták –, hiszen az oktatási intézmények munkavállalóira most is kiemelten figyelnek. Mindenkit rendszeresen és ingyenesen tesztelnek, mindenki kap megfelelő védőfelszerelést, az idősebb, krónikus beteg pedagógusok védelmére különös gondot fordítanak, a megbetegedéseket és a fertőzés mértékét nem próbálják titkolni az iskolai közösség és a közvélemény elől. Az általános iskolai felsős osztályok távoktatásra térhettek át, hogy a felügyeletet igénylő kisebbekkel biztonságosabb körülmények között foglalkozhassanak a pedagógusok. A tankerületek végre engedélyt kaptak, hogy a megüresedett álláshelyeket meghirdethessék, a fertőtlenítést végző takarítószemélyzet létszámát is minden intézményben megnövelték. De ha még így is akad túlmunka, azt minden esetben az utolsó fillérig kifizetik, a bürokratikus táppénzszabályokat pedig egy tollvonással megkönnyítették, hogy azok a kevesek, akik a szigorú biztonsági intézkedések ellenére is elkapták a vírust, felépülésük idejére automatikusan megkaphassák bérük száz százalékát. Karácsonykor mindenki extra pénzjutalomban is részesült az elmúlt évben tanúsított helytállásáért. Mindezen felül az oktatásban dolgozók az elsők között kaphatják meg a védőoltást, hiszen az oktatás egy kiemelten fontos stratégiai ágazat, ami nem állhat le. Ja, hogy mindez csak álom? Egye fene. A – Kásler Miklós emberminiszter szavaival élve – krisztusi parancsoktól vezérelt pedagógusok amúgy sincsenek hozzászokva a luxuskörülményekhez, kár lenne most elkényeztetni őket. Még a végén az elhivatott munka rovására menne.  

Másképp

Valahol, egy messzi-messzi demokráciában az oktatásügyi miniszter január első napjait arra használta fel, hogy bejelentse: kormánya egyik fontos oktatáspolitikai törekvése lesz 2021-ben az egyetemi és főiskolai rendszer megreformálása, mert túl sok a kicsi és nem túl magas színvonalon működő felsőoktatási intézmény az országban, amelyek nemzetközi szinten nem versenyképesek. A miniszter ebben a messzi demokráciában azt is megosztotta a nyilvánossággal, hogy hogyan szeretnék végrehajtani a reformot: egyetemi integrációt terveznek, de ennek véghezvitelét rábíznák az érintett felsőoktatási intézmények vezetőire, a kormány csak egy pénzalapot hoz létre, amelyhez pályázni lehet majd, ezzel ösztönözve a folyamatot. Valahogy szóba sem került, hogy ultimátumot kapjanak a rektorok és a hallgatók, hogy hetek alatt, erőből zavarjanak le alapvető intézményi átalakításokat, miközben a kormányhű értelmiségiek folyamatosan hangulatot keltenek ellenük. De nemcsak az oktatási miniszter adott információértékkel bíró interjút ebben a messzi demokráciában, hanem a belügyminiszter is. Ez már eleve érthetetlen a magyar hírfogyasztónak, aki ahhoz van szokva, az újságíróknak „nem ajánlják”, hogy saját belügyminiszterüket holmi interjúkérelemmel merjék zavarni. Szóval azt mondta ennek a messzi-messzi demokráciának a belügyminisztere, hogy idén tervezik a rendőrök, tűzoltók szolgálati viszonyának megváltoztatását, és módosítani készülnek a választási törvényt is. Valahogy ezekre a tervekre sem úgy derült fény, hogy az illetékes kormánytag szó szerint az utolsó pillanatban, a törvényes határidő lejárta előtti percben, 23.59-kor felcsempészte a parlament honlapjára az adott törvényjavaslatokat – például a választási törvény átalakításáról, vagy éppen a rendőrség vagy a tűzoltóság országos vezetői fizetésének drasztikus megemeléséről. (A közrendőrök, „köztűzoltók” valahogy le is maradtak a nagy sietségben.) Bizony, nem így volt. De úgy látszik, a dolgok tényleg csak egy olyan messzi-messzi demokráciában történhetnek másként, mint Szlovákia.

Breaking news

Reális esélyt lát arra az eljáró londoni bíróság, hogy Julian Assange WikiLeaks alapító öngyilkosságot követne el az amerikai vizsgálati fogságban, ezért elutasította Washington kiadatási kérelmét. A döntés nem jogerős, az Egyesült Államok kétségtelenül fellebbezni fog.  Hogy milyen kihatással lesz az amerikai-brit különleges partnerségi viszonyra ez a bírósági döntés, az még a jövő zenéje, mint ahogy az is, hogy végül mi lesz a sorsa a 2012 óta gyakorlatilag szabadságától megfosztott ausztrál hekker-internetaktivistának. Julien Assange sorsa azonban nemcsak megosztó személyisége és még inkább megosztó tevékenysége miatt érdekes, hanem mindenekelőtt azért, mert az ő ügyében hozott döntés egyben sajtószabadság-kérdés is. Az Egyesült Államokban 18 vádpontot fogalmaztak meg ellene – ebből 17 kémkedéssel, egy hekker tevékenységgel vádolja Assange-ot. Mindezért akár 175 év börtön várhat ott rá. Noha Assange valóban emberek életét, titkos hadműveletek biztonságát veszélyeztette válogatás – és tegyük hozzá: skrupulus – nélküli szivárogtatásával, sértette az Egyesült Államok külpolitikai érdekeit is, elítélése mégis a szólásszabadságra és a kormányzatok működésének átláthatóságára mért legsúlyosabb csapás lehet. Olyan precedens, amely utat nyithat a szabályszerű oknyomozó újságírás, s ezáltal a szólás- és sajtószabadság elleni hatalmi visszaéléseknek világszerte. Mert ugyebár eleve vékony a határvonal a szenzáció-, a breaking news hajhász és az oknyomozó újságírás között, mint ahogy az etikus hekker és a gonosz hekker között is. Ha Assange-ot elítélik kémkedésért, az talán jogos is, hiszen valóban államtitkokat fedett fel. Csakhogy mi garantálja, hogy ez az ítélet nem nyit utat annak, hogy majd a tisztán politikai, csak az adott kormányzat, párt és/vagy politikus kétes ügyleteit felfedő oknyomozó újságírók is börtönben végezzék? Sajnos világszerte sokasodnak „az állam én vagyok” elvét követő autoriter vezetők, akik ellen kiszivárogtatás nélkül esély sincs a hatékony fellépésre. Nem szimpatizálok egyetlen kiszivárogtatóval sem – sem Assange-zsal, sem Chelsea/Bradley Manninggel, sőt a sokkal körültekintőbben eljáró Edward Snowdennel sem. Mindenekelőtt azért, mert a „radikális átláthatóságra” törekvő, a szólás- és információszabadság meg nem alkuvó harcosaiként fellépő Assange és Snowden egy diktatúra szárnyai alatt kerestek menedéket. Eléggé sokatmondó az is, hogy miközben Assange a teljes nyugati sajtóval összerúgta a port, a Kreml propagandatévéjében viszont saját műsort kapott. Kétségtelen, hogy a kiszivárogtatott anyagok közül több is az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog megsértését bizonyította, ám az is tény, hogy Assange nem volt hajlandó a Kreml külpolitikai érdekeit sértő dokumentumokat is lehozni portálján. Hogy hős-e Assange vagy bűnöző, újságíró vagy etikátlan hekker, nem tudom. Abban viszont maradéktalanul egyetértek az amerikai kormány ez ügyben illetékes jogi képviselőjével, hogy nem lehet a szólásszabadság jegyében veszélybe sodorni emberek életét.