Julian Assange;sajtószabadság;szólásszabadság;

2021-01-06 07:00:00

Breaking news

Reális esélyt lát arra az eljáró londoni bíróság, hogy Julian Assange WikiLeaks alapító öngyilkosságot követne el az amerikai vizsgálati fogságban, ezért elutasította Washington kiadatási kérelmét. A döntés nem jogerős, az Egyesült Államok kétségtelenül fellebbezni fog. 

Hogy milyen kihatással lesz az amerikai-brit különleges partnerségi viszonyra ez a bírósági döntés, az még a jövő zenéje, mint ahogy az is, hogy végül mi lesz a sorsa a 2012 óta gyakorlatilag szabadságától megfosztott ausztrál hekker-internetaktivistának.

Julien Assange sorsa azonban nemcsak megosztó személyisége és még inkább megosztó tevékenysége miatt érdekes, hanem mindenekelőtt azért, mert az ő ügyében hozott döntés egyben sajtószabadság-kérdés is.

Az Egyesült Államokban 18 vádpontot fogalmaztak meg ellene – ebből 17 kémkedéssel, egy hekker tevékenységgel vádolja Assange-ot. Mindezért akár 175 év börtön várhat ott rá. Noha Assange valóban emberek életét, titkos hadműveletek biztonságát veszélyeztette válogatás – és tegyük hozzá: skrupulus – nélküli szivárogtatásával, sértette az Egyesült Államok külpolitikai érdekeit is, elítélése mégis a szólásszabadságra és a kormányzatok működésének átláthatóságára mért legsúlyosabb csapás lehet. Olyan precedens, amely utat nyithat a szabályszerű oknyomozó újságírás, s ezáltal a szólás- és sajtószabadság elleni hatalmi visszaéléseknek világszerte.

Mert ugyebár eleve vékony a határvonal a szenzáció-, a breaking news hajhász és az oknyomozó újságírás között, mint ahogy az etikus hekker és a gonosz hekker között is. Ha Assange-ot elítélik kémkedésért, az talán jogos is, hiszen valóban államtitkokat fedett fel. Csakhogy mi garantálja, hogy ez az ítélet nem nyit utat annak, hogy majd a tisztán politikai, csak az adott kormányzat, párt és/vagy politikus kétes ügyleteit felfedő oknyomozó újságírók is börtönben végezzék? Sajnos világszerte sokasodnak „az állam én vagyok” elvét követő autoriter vezetők, akik ellen kiszivárogtatás nélkül esély sincs a hatékony fellépésre.

Nem szimpatizálok egyetlen kiszivárogtatóval sem – sem Assange-zsal, sem Chelsea/Bradley Manninggel, sőt a sokkal körültekintőbben eljáró Edward Snowdennel sem. Mindenekelőtt azért, mert a „radikális átláthatóságra” törekvő, a szólás- és információszabadság meg nem alkuvó harcosaiként fellépő Assange és Snowden egy diktatúra szárnyai alatt kerestek menedéket. Eléggé sokatmondó az is, hogy miközben Assange a teljes nyugati sajtóval összerúgta a port, a Kreml propagandatévéjében viszont saját műsort kapott.

Kétségtelen, hogy a kiszivárogtatott anyagok közül több is az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog megsértését bizonyította, ám az is tény, hogy Assange nem volt hajlandó a Kreml külpolitikai érdekeit sértő dokumentumokat is lehozni portálján.

Hogy hős-e Assange vagy bűnöző, újságíró vagy etikátlan hekker, nem tudom. Abban viszont maradéktalanul egyetértek az amerikai kormány ez ügyben illetékes jogi képviselőjével, hogy nem lehet a szólásszabadság jegyében veszélybe sodorni emberek életét.