gyilkosság;Szeged;

2021-01-08 13:06:13

Elrendelték a szegedi kettős gyilkosság gyanúsítottjának letartóztatását

A nyomozási bíró szerint a férfi esetében feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, elérhetetlenné válna. Fennáll a bűnismétlés veszélye is.

Elrendelte a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája pénteken annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint szerdán meggyilkolta két ismerősét – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője az MTI-t.

Horváth-Tóth Imola közölte, hogy a megalapozott gyanú szerint a 31 éves férfi szerdán este felkereste egy újszegedi erdős részen lakó két ismerősét. Bement az áldozatok fabódéjába, az akkor már ágyukban fekvő sértetteket egy a helyszínen talált bozótvágókéssel fejbe verte, majd egy szintén ott talált csontozókéssel elvágta a nyakukat. Mindkét sértett a helyszínen életét vesztette. A gyanúsított a késeket hátrahagyva távozott.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a férfira 20 óra után figyeltek fel a körzeti megbízottak a belvárosban, és a kijárási tilalom megszegése miatt igazoltatták. A rendőröknek feltűnt a férfi zavart viselkedése, illetve a ruházatán lévő vérszennyeződés. Kérdőre vonták, ekkor elmondta, nem sokkal korábban megölte két ismerősét.

A nyomozási bírói álláspont szerint a rendezetlen személyi körülmények között élő, szintén hajléktalan gyanúsított esetében megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne, elérhetetlenné válna. A közelmúltban szabadult, többször büntetett férfi esetében – akivel szemben erőszakos bűncselekmények miatt más büntetőeljárások is folynak – fennáll a bűnismétlés veszélye is. Ezért a bíróság indokoltnak látta a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelését, egy hónapra.

A nyomozási bíró döntése véglegessé vált – tudatta a szóvivő.