Új ötlete támad Alekszandr Lukasenkónak: február közepére „összbelarusz népgyűlést” (VNSZ) akar összehívni. A két napos tanácskozásnak az lenne a célja, hogy megvitassák a tervezett alkotmánymódosítást, döntsenek róla, hogy aztán új választást lehessen kiírni. Ezt sok hónapja követelte a belarusz vezetőtől Vlagyimir Putyin, de az érintett csak mostanra fogadta el az orosz elvárást.
Lukanseko eddig is számos ígéretet tett már a támogatásért cserébe Moszkvának, de ezekből semmit sem valósított meg. Az oroszok szerették volna, ha a despota párbeszédet kezd a börtönbe zárt (egyébként oroszbarát) ellenzékiekkel. A belarusz diktátor egy alkalommal ugyan leült néhány politikussal, de egyetlen komolyan vehető ellenfelét sem engedte szabadon, sőt új eljárásokat kezdett Viktor Babariko, a Gazprom helyi bankjának volt vezetője ellen.
A tüntetések intenzitása mindeközben csökkent, a rezsim segítségére sietett ugyanis a hideg és súlyosbodó koronavírus-járvány. Az ellenállók pedig ehhez alkalmazkodva változtattak taktikájukon. Nagy tömegtüntetések helyett a „szomszédok demonstrációit” szervezik. Elsősorban azrt, hogy megússzák a rendőri brutalitást.
A Lukasenko-rendszernek nincs más támasza, mint az erőszakszervezetek és a megfélemlített államapparátus. Az elmúlt hónapokban kiderült, hogy az elnök képtelen arra, hogy párbeszédet kezdjen ellenzékével, noha erre Putin is ösztönözte. Pár hete tartottak egy tanácskozást, ahová meghívtak néhány „mérsékelt ellenzékit”, akik ugyanazon feltételekhez ragaszkodtak: az erőszak felhagyását és a politikai foglyok elengedését követelték. Ezen kívül olyan alkotmányos változásokat akartak, amelyek szabad utat adnak a többpártrendszernek Belaruszban. Ez megfelelne az oroszoknak is, akik úgy tervezik: a kiszámíthatatlan Lukasenkót egy oroszbarát és jobban manipulálható személy követi majd. Belarusz tett több olyan lépést, amely kedvez az orosz állam hiúságának, és oligarchiái érdekeinek. Így például orosz kikötőkbe terelik át az országáruforgalmát, a kőolajtermékek eddig a litván Klaipedából jutottak Nyugatra. Belaruszban elterjedt, hogy számos eddig állami tulajdonú monopóliumnak, így a telefontársaságnak is, új orosz birtokosa lesz.
Lukasenko azonban úgy akar távozni az elnöki székből, hogy előzőleg készít magának egy tartalék hatalmi központot. Egy minapi beszédében elkotyogta, hogy „intézményesíteni” akarja az összbelarusz népgyűlést. Ez 1996 óta létező intézmény eddig öt alkalommal hívta össze. Eddig a delegátusoknak az volt a dolguk, hogy megvitassák az elnöki javaslatokat, kitűzzék a jövendő feladatokat, mindenekelőtt jóváhagyják a despota kormányzását. A VNSZ a szovjet szisztéma szerint alakul. A küldötteket a helyi tanácsok jelölik ki, illetve az állami tömegszervezetek. Az előbbiekről tudni kell, hogy Belarusz végletesen központosított állam, a helyi önigazgatásnak ceremoniális funkciói vannak, tanácstagok csak a rendszer alkalmazottjai és lojális hívei lehetnek. Hogy megduplázzák a jelöltállítási lehetőségeket, küldöttjei lesznek a hazafias pót-állampártnak, amely a Belaja Rusz nevet viseli, az állami BRSZM rövidítésű pót-Komszomolnak, valamint a szakszervezeteknek is.
Artyom Srajbman, a Carnegie Moszkva Minszkben élő politikai elemzője úgy véli: Lukasenko a népgyűléssel jóvá hagyatja majd az alkotmányreformot, amelynek része lesz az is, hogy a népgyűlés önálló hatalmi centrumként ellenőrizheti a többi hatalmi ágat. Srajbman szerint a diktátor így megalakítaná az SZKP 2.0-át, amelynek az élére természetesen ő állna. A szakértő szerint ez az ötlet eleve halálra van ítélve. Ha úgy konstruálná meg jövendő funkcióját, hogy az erőszakszervezeteket továbbra is ő irányítsa, úgy a tiltakozó mozgalom nem szűnik meg, s Moszkva sem lesz elégedett. Amennyiben nem lesznek a kezében hatalmi eszközök, úgy az új elnök gyorsan eltakarítja majd az útból – Moszkva jóváhagyásával.
