gyilkosság;holttest;emberölés;Karcag;

2021-01-08 15:45:46

Megtalálták az eltűnt karcagi nő holttestét

Volt élettársa beismerte, hogy szóváltást követően bántalmazta az asszonyt.

Egy karcagi nő eltűnésében kezdett nyomozni a Karcagi Rendőrkapitányság még 2020. december 24-én. A rendőrök Lajosmizsénél egy erdős területen találták meg az eltűnt nő ruháit – írja a police.hu.

Az eljárásban feltárt gyanús körülmények arra engedtek következtetni, hogy az akkor még keresett nő bűncselekmény áldozata lett. A gyanú rövid időn belül a nő volt élettársára terelődött, akit emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgattak, majd őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

B. Attila elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy összevesztek, majd bántalmazta áldozatát, aki ennek következtében életét vesztette. A férfi először azt állította, hogy a holttestet a gépkocsijával a Dunához vitte, és ott vízbe eresztette. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóinak kihallgatás-technikai kérdéseire 2021. január 7-én beismerte, hogy áldozatát nem a folyóhoz vitte, hanem lakhelye közelében elásta. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai még aznap megtalálták a holttestet. A hatóság szakértők bevonásával vizsgálja a bűncselekmény körülményeit.