Előfizetés

Másfél millió oltást is be tudnának adni egyetlen hétvége alatt?

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.08. 20:48

Fotó: Máthé Zoltán / MTVA
Érdekes levelet kaptak az intézményvezetők.
Az RTL Klub híradójának birtokába került egy levél, amelyet az országos kórházfőigazgató, Jenei Zoltán küldött ki. Ebben azt írja, a koronavírus elleni oltás mérföldkőnek számít és "kulcsfontosságú, hogy a legrövidebb idő alatt a lehető legtöbb polgár beoltását biztosítsuk." 
Jelezte azt is, dolgoznak egy olyan forgatókönyvön is, hogy ha lesz elengedő oltóanyag, akkor egy hétvége alatt akár egy-másfél millió embert be lehessen adni a vakcinát.

Emiatt arra kérte a kórházakat, még aznap válaszoljanak, hány oltópontot tudnának kialakítani. Az EMMI azt közölte a csatornával, hogy minden eshetőségre felkészülnek, így arra is, ha nagy mennyiségben áll majd rendelkezésre vakcina.
Közben a Dél-pesti Centrum Kórház infektológiai osztályának vezetője arról beszélt, a jelenlegi ütemnél gyorsabban kell oltani és akkor talán már nyárra fellélegezhetünk. Szlávik János ugyanakkor hozzátette, ez egy nagyon optimista becslés. "Nem tudom, hogy Magyarországon mi lesz, de meg kellene akadályoznunk azt, hogy komolyabb harmadik hullám kialakuljon." - fogalmazott az Inforádiónak adott interjújában.

Megszorítások Tatabányán - MSZP: "Ha van visszaút az elbocsátásokból, akkor van visszaút a közös munka folytatására is"

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.08. 19:49

Fotó: Shutterstock
Költségcsökkentések, elbocsátások - ezt hozta magával az iparűzési adó megfelezése a megyeszékhelyen. Közben meginogni látszik a várost irányító baloldali egység.
"Az MSZP Tatabányai Szervezete felszólítja a Fidesz helyi szervezetét, önkormányzati képviselőit és országgyűlési képviselőjét, hogy kormányukkal tetessék vissza a város pénztárába az onnan elvtelen és kicsinyes bosszúval kicsalt pénzeket, a valójában Tatabánya polgárait megillető milliókat!"

A szocialista párt helyi szervezete mindezt azután tette közzé, hogy a város ellenzéki polgármestere, Szücsné Posztovics Ilona arról beszélt, 30 százalékkal csökkentik a képviselők fizetését, csaknem 10 százalékos létszámleépítés lesz a városházán. Emellett csökkentik az igazgatóság és felügyelőbizottsági tagok számát. Ezzel idén 60, jövőre 130 millió forint takarítható meg - ismertette a polgármester. Számításai szerint a város 16 milliárd forintos költségvetésében 2 milliárd forintos hiányt okoztak a járványhelyzet miatt elmaradt bevételek és a kormányzati elvonások. A tatabányai MSZP ugyanakkor jelezte, nem támogatja 24 önkormányzati dolgozó elbocsátását, mert a számok mögött emberek, családok és életek vannak. Úgy vélik, meg lehet menteni ezen munkahelyeket, ezért tárgyalásokat kezdeményeznek a polgármesterrel. Emellett tudnak még bőven olyan városházi kiadásokról, amelyekből további milliókat lehet a munkahelyek védelmében megspórolni. 
"A város nehéz pénzügyi helyzetének az okozója a kormány, de ez nem lehet ok olyan lépések meghozatalára, amelyek ártatlan dolgozóink megélhetését veszélyeztetik. Éppen ezért tárgyalásokat javaslunk! Ha van visszaút az elbocsátásokból, a dolgozói jövedelmek csökkentéséből, akkor van visszaút a közös munka folytatására is."

- zárul a tájékoztatás.

Kósa Lajos szerint hazaárulók az ellenzéki politikusok

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.08. 18:51

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
Az ősfideszes politikus elmondta, mit gondol a héten tető alá hozott ellenzéki megállapodásról.
"A baloldali ellenzék mindegyik pártja az adóemelés pártján áll."

- így kezdte mondandóját Debrecen korábbi polgármestere, a kormánypárt veterán harcosa.

Szerinte ez abból állapítható meg, hogy a "covid kapcsán" csak olyan javaslataik voltak, amely adóemelést jelentett volna. Ráadásul többen hangsúlyozták a kétkulcsos, progresszív adókulcs bevezetését. Ez is a közterhek emelésére utal Kósa Lajos olvasatában.  "Ez az adóemelés együttműködése, mi pedig az adócsökkentés pártja vagyunk." - fogalmazott.  Kifogásolta azt is, hogy az ellenzéki politikusok hazafiságról beszélnek a programjukban, miközben "lényegében hazaárulók." A fideszes képviselő szerint ez azért van így, mert "Romániában az önkormányzati választáson román pártot támogattak, Szlovákiában szlovák pártot támogattak, Marosvásárhelyen a megválasztott polgármestert román nyelvű levélben köszöntötték. A magyarságot nem is értik."  Kósa Lajos szerint teljesen világos, hogy a választás a Fidesz és a baloldali ellenzék között fog eldőlni. A különbségek is jól látszódnak: 
"mi nem akarjuk beengedni a migránsokat, ők be akarják. Mi független, erős Magyarországért harcolunk, ők az Európai Egyesült Államokért. Mi az adócsökkentésért és a gazdasági növekedésért harcolunk, ők adónövekedést akarnak, ők szociális segélyeket akarnak és ingyenpénzt az embereknek munka nélkül...Ez a különbség, nem olyan bonyolult."

-fogalmazott a fideszes politikus, aki egyébként az Operatív Törzsnek is a tagja.

Kósa Lajosnak sikerült egy olyan közegben - a Nagyerdei Stadionban - értekeznie az adóemelésről, ahová rendre hatalmas mennyiségű közpénzek érkeznek, még a járványidőszakban is. Korábban lapunk is beszámolt arról, hogy 140,2 milliárd forintot csoportosítottak át sportcélokra tavaly március óta.