Előfizetés

A japánok nem akarnak olimpiát

Népszava
Publikálás dátuma
2021.01.10. 18:07

Fotó: BEHROUZ MEHRI / AFP
A japán lakosság nyolcvan százaléka idén nyáron sem szeretné, ha megrendeznék Tokióban a tavalyról elhalasztott nyári olimpiát és paralimpiát.
Egy telefonos közvéleménykutatás során a megkérdezettek 35,3 százaléka azt mondta, végleg le kellene mondani a játékok tokiói lebonyolításáról, 44,8 százalék úgy vélte, egy későbbi időpontban, ha javult a járványhelyzet, akkor sor kerülhet az olimpiára. Két héttel ezelőtt még csak a megkérdezettek hatvan százaléka ellenezte a játékok megrendezését idén nyáron. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tavaly decemberi hivatalos állásfoglalásában azt írta, mindent el kell követni a játékok megtartásáért, ha erre mégsem lenne lehetőség, akkor nem lesz újabb halasztás, hanem törlik az eseményt a versenynaptárból. A NOB tavaly ötven lépésből álló akciótervet állított össze a játékok költségeinek csökkentése érdekében: a megszorítások nem érintik a váltófutást a lánggal, illetve a megnyitó- és záróünnepséget. Viszont elmarad többek között az olimpiai faluban a küldöttségek hagyományos ünnepélyes fogadása a nemzeti zászló felvonásával, kevesebb tiszteletjegyet kapnak az esemény szponzorai, csökkentik a tolmácsok létszámát, kisebb és kevesebb olimpiát, illetve paralimpiát népszerűsítő molinót helyeznek el a japán fővárosban.      Az ázsiai országban az elmúlt napokban nőtt a fertőzöttek száma és elérte a napi hétezret. A felmérés válaszadóinak 68,3 százaléka elégedetlen a kormány által végrehajtott óvintézkedésekkel, 24,9 százalék szerint viszont a kormány megfelelően kezeli járványhelyzetet. Az olimpiára eredetileg tavaly július 24. és augusztus 9. között került volna sor, a paralimpia pedig augusztus 25-én rajtolt volna, de a koronavírus-járvány miatt márciusban mindkettőt elhalasztották. Az ötkarikás játékokat a jelenlegi tervek szerint idén július 23-tól augusztus 8-ig rendezik meg, a paralimpiára pedig augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.  

Női kézi BL – Bravúros FTC, szokásos Győr

Népszava
Publikálás dátuma
2021.01.10. 18:05

Fotó: Illyés Tibor / MTI
Majdnem négy év szünet után játszott újra saját pályáján BL-mérkőzést a Ferencváros, míg a címvédő Romániában iskolázta le ellenfelét.
A népligeti csarnok szűkös nézőtéri kapacitása miatt kényszerült albérletbe a Ferencváros, így BL-mérkőzéseit Dabason, később pedig Érden játszotta, ám a vírus miatt elrendelt zárt kapu miatt már nem volt indokolt a költözés, így a csapat 2017 márciusa után ismét az Elek Gyula Arénában fogadhatta ellenfelét: méghozzá a CSM Bucurestit. A két egylet őszi összecsapása emlékezetesre sikeredett, hiszen a Covid sújtotta FTC hét alapemberét hagyta otthon a fertőzés miatt: a hatgólos bukaresti vereség pedig igencsak dicséretes volt, ugyanis olyan ifikkel állta sokáig a sarat a Ferencváros, akik között akadt olyan, aki nem hogy BL-meccsen nem lépett még pályára, de NB I-es találkozója sem volt… Most viszont fordult a kocka, az FTC teljes csapattal várta az összecsapást, míg a túloldalon a szerb Cvijic, a spanyol Cabral Barbosa, továbbá Bazaliu, Perianu és Valcan is hiányzott. Remekül kezdtek a hazaiak, támadásban és védekezésben is pontosabbak voltak ellenfelüknél (7-3), a bukarestiek hét percig nem találtak be, ezután viszont elkezdték csökkenteni a hátrányukat. Az FTC védekezése veszített hatékonyságából, a támadások lendülete pedig megakadt. A 25. percben a meccs során először átvette a vezetést a CSM, amely egyre magabiztosabban játszott, és a szünetben 16-14-re ellépett. Tudatosan és türelmesen kézilabdázott a második félidő elején a román csapat, ám a Ferencváros csakhamar magára talált és egyenlített, majd 14 perccel a vége előtt a vezetést is visszavette. Cristina Neagu és a szlovén Barbara Lazovic góljaival a folytatásban is tartották magukat a vendégek, ám néhány remek egyéni teljesítmény révén ismét két találattal vezetett az FTC. Óriási csata körvonalazódott, amelyben az edzők is nagyot harcoltak egymással: a román tréner lehozta Pinteát, mire Neagut emberfogással követte Kovacsics Anikó. Az utolsó tíz percre egállal fordultak a csapatok, de javult a zöldek védekezése, elöl pedig így vagy úgy, de jöttek a gólok, és hárommal ellépett a Ferencváros (29-26). Ráadásul Klujber Katrin két perccel a vége előtt négyre bombázta csapata előnyét, így nagyot fújtathatott Elek Gábor edző: gyakorlatilag 120 másodperccel a vége előtt eldőlt a parti. A vége: FTC-Rail Cargo Hungaria–CSM Bucuresti (román) 31-27! A mezőny legeredményesebb játékosa Cristina Neagu volt kilenc góllal, hazai oldalon Emily Bölk, Háfra Noémi és Klujber Katrin is ötször volt eredményes. Kovacsics Anikó csapatkapitány a klub honlapján értékelt: „Tudtuk, hogy nagy lehetőség előtt állunk, mert az ellenfélnél több játékos hiányzott. Jól kezdtünk, de Pintea világszínvonalon játszott, kicsit megrekedtünk. Szerencsére összeszedtük magunkat, jó volt a kapusteljesítmény és jöttek a faultok is. A végére kijött, hogy két sorunk van, bírtuk erővel, így tudtuk hozni a végjátékot. Szurkolók nélkül azonban furcsa volt, ha telt ház van, akkor hidegrázós a hangulat, szóval alig várjuk, hogy újra tele legyen a csarnok.” A Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO-nak ugyancsak román ellenfél jutott ebben a fordulóban: a Valcea. Ráadásul az ETO-nak „csak” hoznia kellett ahhoz a papírformát, hogy a csoport élén leszakítsa üldözőjét, mert a forduló meglepetéseként a moszkvai CSZKA elvette a francia Brest-Bretagne veretlenségét (25-24), így az ETO győzelme esetén két ponttal elléphetett legnagyobb riválisától. Így is történt, a BL-ben immár 46 mérkőzés óta veretlen (!) Győr lesöpörte ellenfelét a pályáról. SCM Ramnicu Valcea (román)–Győri Audi ETO KC 20-37, a kiütéses meccsen a gólkirálynő a győri Veronica Kristiansen lett 9 találattal.   

Szabadtéren edzett a magyarok ellenfele

A magyar válogatottal azonos világbajnoki csoportban szereplő uruguayi férfi válogatott a koronavírus-járvány miatt csak szabadtéren tudott edzeni a felkészülés során. „Olyan óvintézkedések vannak érvényben nálunk, amelyek nem tették lehetővé, hogy csarnokban tréningezzünk, ezért szabadtéren ké-szültünk” – mondta a szerdán kezdődő egyiptomi torna honlapján Jorge Botejara szövetségi kapitány. Hozzátette, a világjárvány miatt – a magyarokhoz hasonlóan – barátságos mérkőzéseket sem tudtak játszani. A gízai A csoportban a magyarok vasárnap találkoznak Uruguay csapatával. 

Nem rontott rekordot a Schalke, büszkén őrzi a Tasmania Berlin „a Bundesliga legrosszabb csapata” címet

Bártfai Gergely
Publikálás dátuma
2021.01.10. 16:16

Fotó: INA FASSBENDER / AFP
A fővárosi kiscsapat rajongótábora komolyan aggódott.
Csaknem egy évi vesszőfutás után szombaton újra győzött a Schalke 04 a német labdarúgó-bajnokságban. Nem is kicsit: fölényesen, 4-0-ra verte a Hoffenheimet hazai pályán a forduló előtt sereghajtó gelsenkircheni alakulat. A tartalékcsapatból előhúzott amerikai tinédzser, Matthew Hoppe mesterhármast szerzett pályafutása hatodik Bundesliga-fellépésén, a végeredményt Armine Harit állította be a hajrában. A régóta várt sikerrel a szezonbéli negyedik vezetőedző, a svájci Christian Gross együttese elmozdult az utolsó helyéről, és megkezdte a felzárkózást a kiesés elleni harcban.
„Mindenki fellélegezhet, a győzelemmel egy éve cipelt teher került le a vállakról, de a neheze most jön, a bennmaradáshoz további pontokat kell gyűjteni”

– mondta Gross a ZDF állami televízióban.

A 358 napja, 30 bajnoki forduló óta tartó nyeretlenségi sorozat végét megünnepelték a Tasmania Berlin szurkolói is. A fővárosi kiscsapat rajongótábora komolyan aggódott, hogy a Schalke megjavítja – vagyis inkább elrontja – régi rekordjukat. A jelenleg ötödosztályú Tasmania zsinórban 31 mérkőzésen nem tudott győzni az 1965–66-os kiírásban. A „Bundesliga történetének legrosszabb csapata” címre büszkék a jórészt bevándorlók lakta Neukölln városrészben, aminek története van. Lelkes amatőrcsapat volt az SC Tasmania 1900 a háború utáni, kettéosztott országban. Játékosai hétvégenként a városi ligában fociztak, este együtt sörözgettek, mielőtt hétfő reggel megint civil munkába mentek. Váratlanul pottyant az ölükbe az élvonalbeli szereplés. Szövetségi revizorok szabálytalanságokra bukkantak a Hertha BSC könyvelésében, ezért a pénzügyi előírások megsértése címén kizárták a csapatot az első osztályból. Ám politikai kérdéssé vált, hogy a fallal körülvett Nyugat-Berlin az NSZK futball-elitjének része maradjon, ezért a „tasmánoknak” kínálta fel a szövetég az indulás jogát. A klubnál nem bánták, hogy esélytelenek a profik között, lecsaptak a lehetőségre. Nyitómérkőzésükön több mint 80 ezren szorongtak az Olimpiai Stadion lelátóin – és valóságos csodát láttak, mert a hazaiak 2-0-ra legyőzték a Karlsruhét 1965. augusztus 14-én. Legközelebb csak a következő év májusában, már biztos kiesőként nyertek. Példátlan szériájukkal tökutolsók lettek, többé vissza se jutottak az első osztályba. Nevük szállóigévé vált: a gyengélkedő csapatokat epésen Tasmaniának becézik azóta is. Innen nézve nem blama, hanem jó móka a rekordlista. A Tasmania győzött a legkevesebbszer (2) és kapott ki a legtöbbször (28) egy bajnoki sorozatban. A legkevesebb gólt szerezte (15), a legtöbbet kapta (108), így gólkülönbsége (-93) is negatív rekord. Pontszáma még úgy is a legalacsonyabb, ha átszámítjuk az új szabályok szerint (8/10). A Tasmania szenvedte el a legsúlyosabb hazai vereséget (0-9 a Duisburgtól). Idővel a szurkolók már nem találták viccesnek a pofozógép szerepét, a Borussia Mönchengladbach ellen olyan kevesen fagyoskodtak, hogy összejött a negatív nézőcsúcs is (827 fizető néző) a német élvonal történetében. Átlagosan így is több mint 19 ezren látták a Tasmaniát játszani meccsenként, ennyien a magyar bajnokságban csak az FTC-Újpest rangadóra szoktak kimenni.
„Ez a sztori része a Tas identitásának, a védjegyünkké vált”

– nyilatkozott Almir Numic klubelnök a hétvégi forduló előtt.

Nem titkolta, félti a rekordot. Ahogy a Schalke sorozatban képtelen volt nyerni, a sportsajtó kajánul egyre többször idézte fel az 55 évvel ezelőtti bizarr históriát, ami ingyen reklám a Tasmaniának. Elvégre ki hallott már a főváros többi amatőr együtteséről, az FC Viktoria Berlinről vagy a Berliner AK-ról? A „legrosszabb csapat” viszont híres, ereklyéi kelendők, sokan nem sajnálnak 40 euróért vásárolni kék Tasmania-mezt. A sláger az online rendelhető címeres arcmaszk. Kell a pénz, bajban van az amatőr labdarúgás a jómódú Németországban is. A járvány miatt nem léphet pályára a Tasmania, szünetel az Oberliga Nordost. Elmarad a jegybevétel, a klub kocsmájában sem sörözhetnek a szurkolók, ami szintén érzékeny veszteség. Kis helyi szponzorok sem tudnak segíteni. Jobb években 100–150 ezer euróból gazdálkodtak, ennyi mostanság aligha jön össze, panaszolja Numic. A hűséges fővárosi szurkolók egyedül azzal vigasztalódhatnak: a Bundesliga lúzereinek címét, amelyet több mint fél évszázada viselnek, mégsem sikerült elragadni tőlük. Ínséges időkben ennek is lehet örülni.

Sallaiék sikert és csúcsot ünnepeltek

Az SC Freiburg 5-0-ra nyert otthon az 1. FC Köln ellen és egymásután ötödik első osztályú mérkőzésén aratott győzelmet, erre korábban nem volt példa a klub történetében. A csapat magyar válogatott támadója, Sallai Roland egy-egy góllal és gólpasszal járult hozzá a sikerhez. A másik magyar érdekeltségű együttes, az RB Leipzig Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal a soraiban hazai pályán 3-1-re kikapott a Borussia Dortmundtól, így nem tudta átvenni a vezetést a tabellán, amire a címvédő Bayern München Borussia Mönchengladbachtól idegenben elszenvedett 3-2-es veresége után nyílt lehetőség.