adathalászat;adatok;Facebook;

2021-01-12 16:30:00

Az adathalászok aranyhalas tava

Nem újdonság, hogy az internetes szolgáltatók alkalmazásai, tűnjenek bármilyen ártalmatlannak, adatok tömegét gyűjtik rólunk – kitörölhetetlenül. Egyre több cég véli úgy, hasznosabb számára, ha észrevétlenséget biztosít ügyfeleinek.

Elon Musk néhány napja azt ajánlotta a Twitteren, hogy a Facebook Messengere helyett – amely rengeteg adatot gyűjt rólunk – egy Signal nevű programot részesítsünk előnyben. Ez ugyanis legfeljebb csak a telefonszámunkra kíváncsi, amit nem kapcsol össze személyünkkel. Egyébként Edward Snowden, az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) adatainak kiszivárogtatója is ezen keresztül üzen.

Az, hogy a felhasználók adatbiztonságának szavatolása egyre inkább hasznosabb lehet a szolgáltatók számára, mint az adataikkal való kereskedelem, abból is kiderül, hogy az Apple decemberben kötelezővé tette, hogy internetes boltjában, az AppStore-ban árult, más cégek által fejlesztett alkalmazások esetében – ezek csak iOS, az Apple operációs rendszerén futtathatók – fel legyen tüntetve, hogy a felhasználók milyen adataihoz férnek hozzá. Három kategóriát állítottak fel:

1. Adatok, amelyek alapján nyomon követhető a felhasználó,

2. Adatok, amelyek kapcsolhatók a felhasználókhoz,

3. Olyan adatok, amelyek nem kapcsolhatók a felhasználókhoz.

A második pont az érdekes, amelyek alapján a felhasználók beazonosíthatók és célzott hirdetésekkel bombázhatók. A Facebooknak természetesen ez nem tetszett, teljes oldalas újsághirdetést jelentetettek meg a Washington Postban, New York Timesban és a The Wall Street Journalban, amiben azt állítják, hogy a kisebb fejlesztőket kifejezetten hátrányosan érinthetik az új feltételek, hiszen ők a hirdetésekből tudnak bevételt szerezni, különben fizetőssé kell tenniük a szolgáltatásukat, ez pedig a felhasználókat is hátrányosan érinti. Egyébként ők csak a legszükségesebb adatokat gyűjtik és azokat nem adják ki, csak arra használják, hogy a Facebook megbízható szolgáltatásokat nyújtson világszerte. Az Apple azonban szeretné elérni, hogy a felhasználók nagyobb kontrollt kaphassanak az adataik felett. 

A Facebook másik üzenőprogramja, a WhatsApp azt állítja, hogy „a személyiségi jogok tisztelete és a biztonság a génjeinkben van”, és ezért az üzeneteket kódolt formában közvetíti. Ugyanakkor azok az adatok, amelyek hasznosak lehetnek, sokfélék. „A metaadatok is sokatmondók: ezek adatok az adatainkról, amelyek gyakran ugyanolyan fontosak, mint a valódi adatok” – mondja Ian Thornton-Trump, számítógépes fenyegetésekkel foglalkozó hírszerző szakértő. Ilyen „adatok-az-adatainkról”, hogy milyen eszközöket használunk, milyen operációs rendszerekkel; minek nézünk utána a keresőkben. Fontos adatokat szolgáltatnak a telefonálási szokásaink: például kiket hívunk, a különböző programok kereszthasználata során kapcsolataink telefonszámait is kiadhatjuk, ugyanúgy, ahogy mások a miénket. Ezek a metaadatok azok, amelyek a Facebookot az adathalászok aranyhalas tavává teszik.

Az iMessage, az Apple üzenőprogramja is gyűjt ilyen adatokat, információkat, de jóval kevesebbet, mint a WhatsApp, és ezeket nem kapcsolja össze a konkrét felhasználókkal. Akiknek az iMessage is kevés, azoknak alternatív megoldás lehet a Signal, amely csak egy telefonszámot kíván, és azt sem köti össze személyekkel.

További aggodalmakra ad okot, hogy a WhatsApp és a Facebook kapcsolta februártól szorosabb lesz, a felhasználóknak minden adatukat át kell adniuk a közösségi óriásnak. Az adatmegosztás következményeként olyan információk vándorolnak majd a Facebook felé, mint a helyadatok, a telefon pontos típusa, a használt operációs rendszer és böngésző, a telekommunikációs cég neve, a készülék nyelve, az időzóna, valamint a mobil akkumulátorának töltöttségi szintje. Ennek révén pedig a szociális háló használóinak metaadatai könnyebben lesznek pénzzé tehetők. A WhatsAppban életbe lépő módosítást kötelező mód el kell fogadniuk a felhasználóknak. Máskülönben nem fogják tudni használni a programot.