Előfizetés

Lelkesedéssel töltötte el a francia koncertszervezőket a barcelonai kísérlet

Rónay Tamás
Publikálás dátuma
2021.01.14. 10:30

Fotó: SEBASTIEN BOZON / AFP
Hasonló tesztkoncerttel állhatnak elő az Eurockéennes nevű fesztivál szervezői.
Franciaországban tavaly március óta tartanak zárva a koncerttermek, az oltások megkezdésével azonban látszik a fény az alagút végén. Mind többen kérdezhetik, mikor járhatnak végre újra hangversenyekre, koncertekre. Erre ugyan egyelőre senki sem tudja a választ, de követendő példát jelenthet egy decemberben, Barcelonában rendezett tesztkoncert, amelyet 463-an hallgattak végig állva, FFP-2 maszkban, a 900 fős teremben. Előzőleg mindenkit teszteltek a koronavírusra és – amint nyolc nappal az esemény után végrehajtott tesztelésből kiderült – utólag sem fertőződött meg senki. A kísérlet bizonyította: a mai körülmények közepette is lehetséges nagyobb kockázatok nélkül közönséget beengedni egy koncertre. A barcelonai kísérlet sikere a francia koncertszervezőket is lelkesedéssel töltötte el. Hasonló próbálkozással állhatnak elő az Eurockéennes nevű fesztivál szervezői. A belforti rendezvény Franciaország legnagyobb rockfesztiválja, amint ezt a szóösszetétel is sugallja. 1989 óta rendezik meg, rendre legalább százezer néző előtt. Ilyen tömeget idén még biztosan nem engednek be, de Jean-Paul Roland, a fesztivál igazgatója szerint a kulturális és az egészségügyi minisztériummal való egyeztetéseket követően márciustól már Franciaországban is tesztkoncertekkel kísérletezhetnek. Az Eurockéennes kulcsszereplői más fesztiválok (a párizsi We Love Green és az arrasi Main Square) szervezőivel együtt terveznek próbakoncerteket. Helyszínként szóba jöhet a párizsi Zénith csarnok, amelynek maximális befogadóképessége 6200 fő, ekkora létesítmény több vidéki városban is megtalálható, vagyis a tesztkoncert esetleges sikerét másutt is megismételhetik. Jean-Paul Roland elmondta, a nyári fesztiválokon aligha tudják az összes nézőt gyorstesztnek alávetni, de kiegészítő megoldás lehet mindazok számára, akik teszt nélkül érkeztek a rendezvényre. A legfontosabbnak azt tartják, hogy a körülményekhez képest a legnagyobb biztonságot garantálják. Ahhoz, hogy a rendezvény- és koncerttermeket megnyissák a nyilvánosság előtt, mindenképpen szükség van a tesztkoncertekre – mutat rá Malika Seguineau, a zenei előadások érdekvédelmi szervezete, a Prodiss igazgatója. Egy turné megszervezése ugyanis 3-24 hónapot vesz igénybe. A Zenészszakszervezet (SMA) februárban két tesztkoncertet kíván rendezni, a déli kikötővárosban, Marseille-ben. Ezek tanulságait április 8-ig összegzik majd – adta hírül az AFP hírügynökség. A zenészek érdekvédelmi szervezete, a CFSI alelnöke, Fanny Reyre-Ménard hangsúlyozta, hogy a kísérlet résztvevőinek tiszteletben kell tartaniuk a távolságtartásra vonatkozó előírásokat. Roselyne Bachelot francia kulturális miniszter kifejtette, minden döntésnek összhangban kell lennie a tudományos kutatások alakulásával. A zenészek határozottabb fellépést szeretnének látni a kormányzat részéről. Aurélie Hannedouche, az SMA szakszervezet részéről azt mondta, ha nem lesz nagy változás, akkor „később már nem leszünk olyan kedvesek”. Mint mondta, az az érzésük, hogy a kulturális élet szereplőinek nagyobb garanciát kell adniuk a rendezvények biztonságos lebonyolítására, mint másoknak.

Átlépni a tükörkapun

Friss Róbert
Publikálás dátuma
2021.01.14. 10:00
A Magyar Rádió Pagodája több volt, mint büfé
Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan
„Farkas Zoltán… ott van mindenütt, ahol egy újságírónak lennie kell, kérdez kifogyhatatlanul, és nem felejt.” (Király Júlia, az MNB volt alelnöke.)
Azzal nem mondunk sokat, hogy Farkas Zoltán könyvet írt. Elvégre sok évtizede újságíró, volt rádiós, volt a hajdani Népszabadság, most a HVG munkatársa. Aki valaha hallgatta, olvasta vagy most olvassa interjúit, elemzéseit, esszéit – mondjuk a Mozgó Világban –, annak azzal sem mondunk újat, hogy az ország egyik legjobb gazdasági újságírója, akinek képessége, hogy szűkösen vett szakterületének híreit ragyogó stílusban elemezve tudja a közönség kezébe tenni. Nagy tévedés volna azonban, ha azt gondolnánk, hogy Farkas egyszerűen „csak” egy újságíró. Az a fajta újságíró – lehet-e annak nevezni, aki nem ilyen? –, aki minden iránt érdeklődik, aki tud és kíméletlenül mer kérdezni, és aki képes a híreket, a hallottakat általánosabb keretbe foglalni és úgy értelmezni. Most 13 portrét rajzolt meg, Egy gyűjtő arcképcsarnokából alcímmel, hogy aztán a Park Könyvkiadó kötetként a kezünkbe adja. A 13 portré – Hárs István, Mester Ákos, Esterházy Péter, Tarnói Gizella, Kádár János, Marjai József, Antal László, Liska Tibor, Kornai János, Surányi György, Simon András, Matolcsy György és Sárközy Tamás arcképe – sokkal több, mint szubjektív, saját élményekkel, megélt és közszájú anekdotákkal feldúsított emlékhalmaz, jóllehet, ha csak ez volna, akkor is szórakoztató olvasmány lenne. De sokkal több ennél: kényelmetlen tükör az utóbbi – talán – negyven-hatvan évről, amit muszáj alaposan szemügyre vennünk, ha meg akarjuk ismerni, honnan jövünk és merre tartunk. (Mint Király Júlia a fülszövegben írja: némi déja vu érzéssel...) Mert Farkas tükrében magunkat ismerhetjük fel, kell, hogy felismerjük. A 13-ak egyéni sorsát, pályafutását, szakmai vágyait, csalódásait az ország élte meg. Sajnos, azzal a tapasztalattal, hogy mintha lépést sem tettünk volna előre, mintha körbejárva ugyanott találnánk magunkra, ahonnan valamikor elindultunk. Mintha évtizedek óta egy helyben topognánk, miközben már hajlamosak vagyunk legyintve lemondani megkopott álmainkról, arról, hogy a kérdéseinkre valaha is választ kapunk. A 13-ak között akad rádióelnök és riporter, szerkesztő, politikus és közgazdász, volt MNB-elnök és „közgazdasági álmodozó” (itt: külön köszönet Liska Tibor vázlatáért). Tisztességes és csalafinta, egyenes és girbegurba, hajlékony és többször megtört emberek. Olyanok, mint amilyenek mindannyian vagyunk. A különbség „csak” annyi, hogy valamennyien vezető, vagy meghatározó posztot töltöttek be. Nem a szerző tehet róla, hogy a könyvet letéve csak annyit tudunk kérdezni: ahol ennyi okos, intelligens embert lehet egyetlen mozdulattal egy marokba fogni, miért fut mégis szerteszét az egy maroknyi ember? Leszűkítve csak a gazdaságra: honnan, miből vezethető le az az ön- és közveszélyes állapot, amely a napi politika túszává tette és teszi a legszigorúbb közgazdasági tételeket? Hogy – csak e recenzió szerzőjének sokévtizedes tapasztalataira hivatkozva – azt az érzetet kelljen rögzíteni: ennek az országnak, miért volt ennyi „feleslegessé vált” közgazdasági, pénzügyi, közéleti koponyája? Mi volt és maradt az oka a körbenjárásnak, hogy a „kiigazítás” állandó jelzőjévé válhatott a politikai hatalom színezetétől függetlenül.  Ha letéve Farkas tanulságos könyvét elmeditálunk, közelebb jutunk a válaszhoz is. Ezért is mondjuk – némi képzavarral – a kötet egyszerre tükör és kapu. Mondjuk inkább: átélhető emberi és szakmai sorsokkal felrajzolt tükörkapu, amelyen nagyon ideje volna már belépni, hogy megláthassuk, mi van mögötte.

Infó:

Farkas Zoltán: 13 portré Egy gyűjtő arcképcsarnokából Park Könyvkiadó, 2020., 439 oldal Szerkesztette: Bognár Róbert.

"Megpróbáltam minden törvényes eszközzel tiltakozni" - Fullajtár Andrea felmondott a Színműn

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.14. 06:28

Fotó: Balogh Zoltán / MTI
A színésznő nyílt üzenetben ír arról, hogy az osztálya miatt ugyan maradt az egyetemen, de az új rendszerben tovább nem tud osztályfőnökként részt venni.
Fullajtár Andrea, a Katona József Színház színművésze, a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára a következő nyilatkozatot tette közzé:  "Csak az osztályért maradtam. Megpróbáltam minden törvényes eszközzel tiltakozni egy törvénytelen folyamattal szemben. Továbbra is ehhez tartom magam. A jelenlegi vezetés már csak zárt ajtók mögött kommunikál, és abból is világosan látszik, mire készülnek. Az osztályom féléve megkérdőjelezhetetlen. Mindent dokumentáltam. Akár holnap viszem a papírokat bíróság elé! De ebben a rendszerben tovább nem tudok osztályfőnökként részt venni. A mai nappal felmondok az SZFE-n! Fullajtár Andrea" Ahogyan azt a Népszava is megírta, minden bizonnyal február elseje újabb határpont lesz a Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) életében, hiszen a kialakult helyzetben a tanároknak és a hallgatóknak is dönteniük kell a „hogyan tovább”-ról. Utóbbival kapcsolatban ugyanakkor rengeteg a kérdőjel, melyről ebben a cikkben írunk bővebben.