Nem a múzsa csókjára kell várni – Interjú Balássy Fannival

Első regényének nagy része idilli környezetben, a Fekete-Körös partján született a tavaly tavaszi karanténhullám idején. A Hol is kezdjem egy elsős gimnazista lány szorongásairól, eget rengető szerelmi és baráti ügyeiről írt humoros, önironikus könyv, amely segíthet a sorstársaknak túlélni ezt a „sok mindenből első” korszakot. A szerzővel, Balássy Fannival beszélgettünk.

Miben volt más kamaszként, mint a regénybeli, egyébként névtelen főhős?

Ő lényegesen bátrabb, merészebb, bevállalósabb. Én sokat szorongtam a gimnázium első éve alatt, nem mertem kilépni a komfortzónámból. Például eszembe sem jutott volna nagyibugyiban végiggrasszálni az osztálytermen. Persze ő sem magamutogatásból teszi, hanem választ ad ezzel egy iskolai zaklatásra. A főhős azért névtelen egyébként, mert sokan küzdenek hasonló problémákkal ebben az életszakaszban, így könnyebben behelyettesíthetjük magunkat az ő helyére.

Tanmese szülőknek, hogy jobban beleláthassanak, mi történik kamasz gyerekükkel, vagy „csak” szórakoztatás volt a cél?

Szórakoztató könyvet akartam írni, mert amikor az ember tinédzser, hajlamos minden kínos szituációt tragédiaként megélni, pedig humorral, öniróniával mindezek a nehézségek könnyebben átvészelhetők. Ugyanakkor az elgondolkodtatás is célom volt, beszélni például a halálfeldolgozásról vagy arról, hogy egy fiatal lánynak mennyire nehéz megbarátkoznia a testével, és hogy ez az önelfogadás mennyire nem természetes, hiszen a média és főleg a közösségi oldalak irreális elvárásai elbizonytalanítják az embert. A szülőknek is tartogathat „útravalót” a könyv, főként talán azoknak, akik túl vannak egy váláson. Remélem, minden korosztálynak tud adni valamit a könyv, kaptam már pozitív visszajelzést 90 éves olvasótól is.

Első regényes, fiatal szerzőként tartott attól, hogy a szerkesztett szöveg esetleg nagyban eltér a kéziratodtól?

Nem, ha így lett volna, nem tudnék a saját szellemi termékemként tekinteni rá. Sem a történet alakításában, sem stilisztikailag nem történt nagy változás. Grancsa Gergely, a szerkesztőm friss szemmel olvas, és remek javaslatokkal segített a munkában. Természetesen akadt, amiben nem értettünk egyet, mondjuk, hogy szabad-e a szülőknek pálinkázni egy családi napon. Gyulai lányként ki kellett állnom az igazamért. Egy oldal volt a napi penzum, de az is előfordult, hogy másnap az egészet kihúztam, és kezdtem elölről. A rendszeresség, a munkamorál nagyon fontos, ezt is megtanultam. És hogy nem lehet a múzsa csókjára várni.

Azok a filmek, könyvek, zenék, amelyek a regényben a főszereplő kedvenceiként jelennek meg, nem éppen „mai darabok”. Ez a kissé „koravén” ízlés önre is jellemző?

Igen, és nemegyszer megkaptam már a koravén jelzőt, de szerintem felszínes azt gondolni a tinédzserekről, hogy kizárólag az aktuális, éppen trendinek számító dolgokat preferálják. Rendkívül széles az érdeklődési körük, a mai alkotások mellett próbálják megismerni a gyökereket, az alapnak számító kultműveket, bármilyen művészeti ágban. Volt olyan gimis osztálytársam, aki végigpörgette a Hitchcock-életművet, másvalaki végigment a Szomszédok mind a 331 részén, de olyan is volt, akinek a Pink Floydnál, a Nirvanánál vagy éppen a Kispálnál kezdődött a zene. A régi és az új tökéletesen megfér egymás mellett.

Sok múlik a szocializációs közegen, a szülői ízlésen…

A főhős a nagymamán keresztül ismeri meg a Beatlest, apukája révén a filmeket, és a szerelme által jut el a magas irodalomig. Én is a szüleimtől hozok sok mindent, apukámtól a filmek, anyukámtól a könyvek szeretetét, de a zene sem volt ismeretlen a családban, a nagypapám fél tucat hangszeren tanult meg játszani autodidakta módon, és évtizedeken át vitte a zenei szolgálatot a Gyulai Baptista Gyülekezetben. A könyvben szép számmal találni popkulturális utalásokat. Ezek természetesen épültek a szövegbe, talán, mert gyakran én magam is ilyen utalásrendszereken keresztül gondolkodom a világról, és a legtöbb sorozat, amelynek lelkes fogyasztója voltam a gimnázium alatt, és maradtam is, mind él ezzel az eszközzel – számtalan rejtett többletjelentést hátrahagyva a nézőnek. Így lehetséges például, hogy egy, a Szívek szállodájában (Gilmore Girls) elejtett félmondat nyomán eljutottam Michael Moore 2003-ban Oscar-díjat nyert dokumentumfilmjéig, a Kóla, puska, sültkrumpliig, és betekintést kaptam az amerikai fegyverlobbi gyomorforgató, manipulatív világába. Remélem, az én regényemben is vannak olyan félmondatok, amelyek valakiknek hasonló katalizátorrá válnak.

Mi jellemző a mai tinikre, mi foglalkoztatja őket?

Tudatosak, érdeklődőek, nehezebb őket becsapni, mert megtalálják a hiteles forrásokat. Most állott a levegő a közéletben, talán ők nyitják majd ki az ablakot. Hogy ne menjünk messzebb, rengeteg középiskolás vonult ki országszerte a klímatüntetésekre, mert pontosan tudják, hogy a jövőjük a tét. A változtatáshoz a tudatosság mellett a tények ismerete is szükséges. Sok középiskolás olvas online újságot, informálódik a közéletről, politikáról, egymás véleményét formálják, beszélgetnek. Engem leginkább a mélyszegénység, az esélyegyenlőtlenség és a predesztinált élethelyzetek nyomasztanak, meg az, hogy ezek ellen nem sokat tesznek a döntéshozók. Illetve a rohamos fegyverfelhalmozás, valamint a katonai középiskolák alapítása. Olyan érzésem van, mintha semmit sem tanultunk volna a XX. század kudarcaiból. Az ember nem azért vállal gyermeket, hogy egy nap az önkényes hatalom azt mondhassa a fiának, menj, halj meg valami homályos célért. Spárta is elbukott, Petőfivel együtt pedig meghalt a romantikus hősideál is. Nagyobb szolgálatot tehet az ember az életével, mint a halálával.

Párja Kiss László író, tanár, a Bárka folyóirat szerkesztője. Segítség vagy nehézség a hasonló foglalkozás?

Sokat írunk együtt: bekuckózunk Laci dolgozószobájába, és pötyögünk a billentyűzeten, aztán megmutatjuk egymásnak a végeredményt, amiből inspiráló beszélgetések kerekednek, ezekért nagyon hálás vagyok. Elfogulatlanul tudjuk egymás szövegeit kritizálni. Belső vágy és kényszer, hogy írjak, történeteket meséljek, de még sokat kell tanulnom ahhoz, hogy mindezt érzékenyen, hitelesen és intelligensen tudjam megtenni.