A washingtoni törvényhozás épülete, a Capitolium január hatodikán történt megrohamozása nemzetközi színtéren utólag kínossá teszi Orbán Viktor számára, hogy végig Donald Trumpnak szurkolt. A magyar miniszterelnök először egy 2016-os tusványosi beszédben méltatta az akkor még elnökjelölt amerikai politikust, s a mostani kampányban is egyértelművé tette, hogy Trump megválasztását tartja kívánatosnak.
Trump dicstelenül, megszégyenülten távozik pozíciójából, ráadásul úgy, hogy a minapi „ostrom” az ő hivatali ideje alatt történt. Orbán mégsem szégyenkezik. Ellenkezőleg, igyekszik belpolitikai hasznot húzni a tragikus washingtoni eseményekből; ennek egyik megnyilvánulása, hogy a Fidesz nyakatekert módon párhuzamot von a 2018-as magyarországi „rabszolgatörvény” elleni ellenzéki tüntetések és a Capitolium ostroma között. (A magyar parlament épületébe nem jutott be a tömeg, az amerikai törvényhozásba ellenben igen, méghozzá úgy, hogy ablakokat törve másztak az épületbe, lövöldözésre is sor került, többen meghaltak.)
Orbán Viktor a 2008-as világgazdasági válság óta gyakran beszél a Nyugat hanyatlásáról, és egyes ázsiai országok, különösen Kína felemelkedéséről. S valóban: míg a 2001. szeptemberi tizenegyedikei merényletek (World Trade Center, Pentagon) miatti megtorlásul az USA belebonyolódott az afganisztáni háborúba, majd az iraki polgárháborúba, addig Kína a gazdasága fejlesztésére fordította energiáit, jelentősen erősítette hadseregét, azaz növelte világpolitikai súlyát az elmúlt két évtizedben. Ráadásul a koronavírus-járvány gazdasági hatásai a nyugati világot eddig súlyosabban érintették, mint Kínát, így Peking GDP-ben hamarosan megelőzheti az Egyesült Államokat.
Anne Applebaum történész-újságíró írta nemrég a The Atlanticban, hogy a Capitolium megrohamozása súlyos erkölcsi károkat okozott a világban az USA-nak, hiszen miközben az amerikai vezetők a világ legjobb rendszereként hirdették a nyugati demokráciát, most saját törvényhozási épületük megvédésére sem volt képes az ottani állam. Január huszadikán, a beiktatás napján komolyabb erők védik majd Washingtont, de az Egyesült Államokat ért erkölcsi-politikai kár immáron visszavonhatatlanul bekövetkezett. Az USA ellenfelei – pl. Kína, Oroszország vagy éppen Irán vezetői – leplezetlen kárörömmel szemlélik, milyen nagy gondba került annak az USA-nak a politikai rendszere, amelyik rendszeresen kioktatta őket a demokráciáról. Az is ezen ellenfelek kezére játszik, hogy az USA elnöke – aki az ottani végrehajtó hatalom vezetője is – számtalanszor elcsaltnak nevezte a saját hazájában megtartott elnökválasztást. (Mondjuk, ha egy hatalmon lévő vezetőtől választási csalással el lehet venni a hatalmat, akkor az nyilvánvalóan alkalmatlan a tisztségére, de ez most mellékszál.)
A magyar miniszterelnöknek belpolitikailag akár még jól is jöhetnek a washingtoni események; mondván, milyen jól tettük, hogy évek óta építjük kapcsolatainkat Kínával, Oroszországgal, Törökországgal és más illiberális/Nyugat-kritikus államokkal. Valós veszély, hogy a világpolitikában a vezető szerepet Kína és szövetségesei veszik át az USA-tól. Olyan államok, melyekben a hatalom birtokosai elnyomják politikai ellenfeleiket, súlyosan korlátozzák a szabadságjogokat, keményen ellenőrzik az állampolgáraik életét. Ezen államok eddig sem kérték számon Orbánékon a demokrácia, a jogállamiság magyarországi helyzetét, velük ilyen szempontban kellemes volt együttműködni.
Kína és autoriter/illiberális társainak további erősödése azzal járhat, hogy a szabadságkorlátozó rendszerek európai politikusok számára is egyre vonzóbbá válnak. A történelem azt mutatja, hogy a világtrendek hatása alól Magyarország sem vonhatja ki magát: ahogy az 1989/90-es többpártrendszert a nemzetközi demokratizálási hullámnak is köszönhetjük, úgy a demokráciák, a szabadságjogok nemzetközileg tapasztalt visszaszorulása is hatással lesz ránk.
Pedig jobban járnánk, ha Fareed Zakaria optimizmusa érvényesülne. Az amerikai újságíró már 1997-ben figyelmeztetett az illiberális demokráciák felemelkedésére. A Washington Postban nemrég megjelent írásában viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy a törvényhozás a Capitolium elleni támadás dacára hitelesíteni tudta az Elektori Kollégium döntését Joe Biden megválasztásáról. Amiből azt a következtetést vonja le, hogy az USA, ahogy eddig, eztán is képes lehet erőt meríteni a kihívásokból.
A küzdelem tehát kétesélyes. Az mindenesetre biztos, hogy Magyarország geopolitikailag a Nyugathoz tartozik, a NATO-nak és az EU-nak egyaránt tagja, és a nyugati szövetségi rendszert Joe Biden – az elődjével ellentétben – erősíteni kívánja. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a Nyugat-kritikus államok nem alkotnak egységes, masszív tömböt, közöttük is vannak és vélhetően lesznek érdekellentétek, és nekik is vannak belső problémáik. A Nyugatot még a washingtoni zavargások ellenére sem érdemes tehát végleg leírni és erre alapozott külpolitikát folytatni.
Csak nehogy megint rossz oldalra álljunk, mint annyiszor a történelmünk során…
A szerző politikai elemző