Példátlan helyzet ez az Egyesült Államok két évszázados történetében. Egy választást vesztő, ráadásul az elnöki posztot betöltő személy nem hajlandó beismerni vereségét, új meg új ürügyekkel támadja meg a többszörösen ellenőrzött és rendben talált eredményt, hogy a végén ráuszítsa legvadabb híveinek tömegét a győztes jogosultságát megerősíteni összegyűlt törvényhozásra. Mivel a hívek a közösségi médiában további hasonló akciókat helyeztek kilátásba, ekként az őket mozgósítani képes Trump két héttel ciklusa lejárta előtt szó szerint veszélyessé vált Amerika számára. Az (utódlási rangban harmadik) házelnök a vezérkarral tárgyalt az atomkockázatokról, s a tábornokok e héten közös közleményben tudatták a hadsereggel, hogy a Capitolium ostroma támadás volt a jogrend ellen. A kongresszus mindkét házában többségbe került demokraták lóhalálában megszövegezték az alkotmányos vádiratot. Pelosi házelnök ultimátumban próbálta sürgetni Pence alelnököt az alkotmány (még soha sem alkalmazott) 25-ik kiegészítésének latba vetésére, tehát a feladatára alkalmatlan államfő eltávolítására.
Eközben se szeri, se száma nem volt az elnök lemondását követelő cicerói kifakadásoknak, nagytőkésektől és politikusoktól, s mind többen az elnök pártjából. A Capitolium ostromára reagálva a rangelső konzervatív lap, a The Wall Street Journal e legendás szavakkal zárta a Trump önkéntes távozását, mint a leggyorsabb megoldást sürgető vezércikkét: „Isten szerelmére, menjen!” (A XVII. században az angol forradalom vezére, Cromwell üzente ezt a „hosszú parlamentnek”, de korunkban híressé az a tory honatya tette, aki 1940 májusában felállt a londoni alsóházban és ezt vágta a Hitlert tévesen megítélő Neville Chamberlain kormányfő szemébe.)
Amúgy a washingtoni Capitolium ostroma is felidézte sokakban a náci vezért. A filmsztár, volt kaliforniai republikánus kormányzó, az Ausztriából bevándorolt Schwarzenegger szenvedélyes videóüzenetben a Kristályéjszakához hasonlította. Mások borúsabban Hitler és Ludendorff tábornok 1923-as müncheni sörpuccsához, amely a nácik első próbálkozása volt a hatalom megkaparintására (és az utána elítélt későbbi Führer a börtönben írta meg a Mein Kampf-ot). Mert azt nehéz lenne vitatni, hogy ez bizony puccskísérlet volt, hiszen egy elnökválasztás eredményének jóváhagyását akarta megzavarni, s vele a demokrácia alapját jelentő békés hatalomváltást. Némelyek szerint Trump és botcsinálta tanácsadói talán azt képzelték, hogy az alkotmányban január 6-ára kitűzött kongresszusi aktust legalább késleltetve jogi lehetőségük nyílna mégis eljutni a főbírósági döntéshez, ami az ősszel nem sikerült. Pedig az elnök ebben reménykedett, amikor októberben új tag beerőszakolásával teljesen a konzervatív oldalra billentette a testületet. Sokan azért emlegetik a sörpuccsot, mert tíz évre rá aztán csak sikerült Hitlernek formálisan parlamentáris eszközökkel megdöntenie a weimari demokráciát (és sajna ilyenkor rendre szóba kerül, hogy Orbán bizony Trumpnál ügyesebb volt…) .
S felidézik a sörpuccsot azért is, mert a betörő trumpista csőcselékben hemzsegtek a különböző neonáci szervezetek tagjai, együtt a fehér fajvédő milicistákkal, akik a hajdani rabszolgatartó déli Konföderáció zászlajával flangáltak, Lincoln republikánus pártjának nagyobb dicsőségére. Sokan voltak jelen legnépesebb támogatói táborából, az evangelistáktól, akik szinte üdvtörténeti harcként tálalták a történteket. S ott voltak a már Európában is terjedő QAnon szektások, élükön a minden tévében látott, félmeztelen, szarvat viselő férfival (ők azt hirdetik, hogy Trump a sátánista pedofilok elleni világméretű harc vezére). S keveredtek velük a majd tízezres tömegben republikánus tisztségviselők több államból, a párt kisebb donorjai. Miközben a valóban nagy donorcégek sorra tudatták, hogy az elektori jóváhagyás ellen szavazó republikánus politikusok többé ne számítsanak támogatásukra (Trumppal pedig eddigi fő pénzügyi támasza, a Deutsche Bank szakított).
Betörve a kongresszus épületébe, törtek-zúztak, vascsövekkel támadva a capitoliumi rendőrökre. A Reuters fotósa, de mások is hallották a kiáltásokat, hogy „Akasszuk fel Pence-t!”, a két ház együttes, elektori listákat megerősítő ülését vezető alelnököt (a Capitolium-domb alján szabályos akasztófát is ácsoltak, lógó hurokkal). S persze nemcsak Pence-t, hanem Pelosi házelnököt is meg akarták találni, aki eleinte vonakodott menekülni, ám biztonsági emberei sietve őt is védett helyre tuszkolták (a kongresszusi épületeket alagutak is összekötik, amelyekben kisvasút viszi-hozza a politikusokat). Elképzelni is szörnyű, mi lett volna, ha valamelyiküket a csőcselék elkapja. Hiszen Pence-re éppenséggel főnöke, Trump uszította rá híveit, amikor pár órával azelőtt előbb „remélte”, hogy az alelnök „bátor” lesz, vagyis önkényesen – és törvényt sértve – elutasít több, Bidenre voksoló elektori listát, de sajnálkozott, hogy erre nem hajlandó, majd már az ostrom alatt szidalmazta. Vagyis: árulóként dobta oda alelnökét a Pence után kajtatóknak.
Múlt vasárnap Pelosi egy tévéinterjúban elmondta, hogy bizonyítékok vannak az előzetes szervezettségre. A szélsőségesek internetes fórumain elemzők szerint a „megostromolni a Capitoliumot” kifejezés százezerszer (!) tűnt fel a január 6-át megelőző hónapban. Az ott folyó chatek arról szóltak, hogyan kell megbilincselni a törvényhozókat, s ami a lényeg: meghiúsítani az elektori jóváhagyást. S mindezt részletesen, a taktikát és a szükséges eszközöket megbeszélve. Méghozzá rendre tudatva egymással, hogy Trump elnök „parancsát” teljesítik majd. Tudták tehát értelmezni a hozzájuk eljutó, könnyen megfejthetően „kódolt” elnöki üzeneteket, amelyekből eltüntethetetlen Trump uszító szerepe, bármennyire próbálták is tagadni azt amerikai és itthoni hívei. Nálunk a központi kormánylap egyik szerzője például magát nem zavartatva azt írta: „Az láthatóan senkit nem zavar, hogy Trump sose mondott olyat, hogy meg kell ostromolni a Capitoliumot”. Vélhetően nem hallotta, hogy az ostromlókat maga az elnök szólította fel: menjenek a Capitoliumra, s “harcoljanak pokolian”. Megígérte, hogy velük tart, de inkább a biztonságos Fehér Házat választotta, ahol egy republikánus szenátor szerint “élvezettel” nézte a roham tévéközvetítését, emiatt hiába is hívogatták kétségbeesetten a kongresszusban rekedt párttársai. Zsebjogásza, a több tucat, választást vitató perben kudarcot vallott Giuliani előzőleg arra biztatta a tömeget, hogy “legyen ez párviadal”, mármint ami nem ment a tárgyalótermekben, azt döntsék el erővel. Történetesen az elnök is arra biztatta őket, hogy mutassanak erőt, szemben a sok nyámnyila republikánus törvényhozóval, aki kész megszavazni Biden elektorait. Gyanítható, hogy valamelyik dilettáns jogásza beszélhette be Trumpnak: az alelnöknek tényleg jogában állna az utolsó pillanatban elvetni az elektori testületben december 14-én alkotmányosan jóváhagyott 306-232-es Biden-győzelmet, s ebben a pártja politikusai megtámogathatnák. Ebben várt „segítséget” az odaküldött tömegtől. Hiszen a híveit január 6-ára a fővárosba hívó twitter-üzenetében is erre utalt: “Be there. Will be wild” - legyetek ott, vad lesz. Ezért mondta a képviselőház rangban harmadik republikánusa, Liz Cheney, Bush alelnökének a lánya, hogy „nem kérdés: az elnök készítette fel a csőcseléket, az elnök tüzelte fel a csőcseléket, az elnök szólt a csőcselékhez. Ő gyújtotta meg a lángot”.
Egy hajdani főbíró híres megfogalmazása szerint a szólásszabadság nem terjed ki arra, hogy zsúfolt moziban ok nélkül kiáltsuk: „tűz van”. S a Capitolium ostroma előtti gyűlésén Trump pontosan ezt tette. Ugyan mi mást gondolhattak volna a hamarosan ostromlók, ha magától az elnöktől hallják, hogy „nem tűrhetjük el a választás ellopását, országunknak elege van, nem tűrjük többé (…) Illegitim elnökötök lesz, s ezt nem engedhetjük, (…) pokolian harcolunk, mert ha nem tesszük, nem lesz országotok”. Tehát a már hónapok óta a – nem létező, Trump által kitalált – „nagy csalás” és „országlopás” ellen harcra kész tömeget küldte rá a kongresszusra. S ez menthetetlen és kimagyarázhatatlan. Ahogy teltek a napok és kerültek elő új felvételek, videók, vagyis mind többet tudott meg az amerikai közélet az ostrom óráiról, észlelhetően nőtt a harag is. Hiszen egy magára adó amerikainak szinte elviselhetetlen a tudat, hogy e pokoli látvány mindenekelőtt az ország első emberének köszönhető. Hogy a választási vereségét elviselni képtelen ember kreált poklot az amerikai demokrácia jelképes főterén. Noonan konzervatív élpublicista, aki egykor Reagan hatásos beszédeit írta, jól érzékeltette ezt: „Veszedelmes és azért kell alkotmányosan felelősségre vonni, mert minden jel arra vall, hogy (a hatalomból) kifelé tartva ledöntene még néhány oszlopot. S azt hiszem, Trump elnök most egyszerűen megérdemli a kivételes dicstelenséget, s a második impeachment kivételes dicstelenség. Remélem a republikánus párt nem mulasztja el e pillanatot. Mozdulniuk kellene. Az impeachmentnek szerintem kétpártinak kellene lennie. Csak ez lenne az egyetlen módja történelmi elfogadottságának, megértésének és respektálásának, ha mindkét párt mondaná, hogy »többé nem«”.
Sokat elárul erről a nagy többségnek elviselhetetlen tudatról, hogy a trumpista honlapok már másnap próbálták rákenni a felelősséget az Antifára, tehát a baloldalra. Volt is egy ahhoz köthető férfi a tömegben, ám ő bevallottan megfigyelőnek tekintette magát. A „rombolást kiprovokáló” baloldali aktivisták csak a kínos hatásra rádöbbenő trumpista honlapokon tűntek fel, de hiába, hiszen az – ostromlókat sorra, a Capitoliumon lévő rengeteg videókamera segítségével is – felkutató és ellenük eljárást indító FBI hivatalos közlése szerint a valóságban nem léteztek (a nagyon jobboldali Washington Times vissza is vonta elsietett hírét, a hazai kormánymédia nem kapkodta el).
Viszont a szélsőségesek közösségi médiafórumain dicsőséges tettként emlegetik a Capitolium ostromát, ráadásul egy akciósorozat nyitányaként. E hét elején az FBI ötven államra kiterjedő fegyveres akciók szervezésére utalt, s főként Biden jövő szerdai beiktatásának megzavarására. Vagyis csak fokozták a félelmeket, hogy a kongresszust terrorizálók felbuzdulva fenekednek. Miközben felbujtójuk még rá is tett egy lapáttal. Trump az ostrom idején is csak hosszas kérlelésre állt ki félszeg videóüzenetben a rend helyreállítása mellett (a világért sem mulasztva el a „tűrhetetlen választási csalás” említését és tudatva a – „nagy hazafiaknak” nevezett – ostromlókkal: „szeretünk titeket”, majd értesülések szerint meg is bánta ezt az alibiüzenetet). E héten kedden Trump (az ukrán ügyben bevetett szófordulatával) kötötte az ebet a karóhoz: nemhogy uszító volt az ostrom előtti beszéde, hanem „tökéletesen helyénvaló”. Viszont – papírról olvasva – ezúttal hozzátette, hogy megbékélés kell és higgadtság, a MAGA mozgalom jogtiszteleten alapul.
Ez újdonság lehetett a MAGA (Make America Great Again: Tegyük Újra Naggyá Amerikát) legeltökéltebb híveinek, akiknek piros sapkáját viselte a legtöbb ostromló. S már aligha hatotta meg a közéletet, amely döbbenten fogadta a felbujtás tagadását: órákra rá Liz Cheney közölte, megszavazza az elnök elleni vádat, s a szenátus (hamarosan kisebbségi) republikánus vezére is „megfontolja”. McConnell már az elektori testület decemberi döntése után állt el Trump mellől, amikor végre hajlandó volt megválasztott elnökként említeni Bident. S az ostrom előtti percekben a két ház közös ülésén kijelentette: „ha ezt a választást felül lehet írni pusztán a vesztes fél állításai alapján, akkor demokráciánk halálos spirálba kerül”. Ha ez már november elején eszébe jut, alighanem elkerülhető lett volna sok tízmillió republikánus szavazó megtévesztése, s a Trump-gyűléseken és a közösségi médiában felhergelt MAGA-radikálisok rárontása a Capitoliumra (a szélsőséges csoportok persze kaptak a lehetőségen). Az ostrom után vágta a 2012-es republikánus elnökjelölt, a tavalyi impeachmentet a szenátusban egyedül megszavazó Romney kollégái szemébe: „ezt értétek el, barátaim”. Mármint, hogy hónapokon át tűrték Trump ténytagadását, mert rettegtek az elnök megbélyegző twittereitől. Immár azoktól nem kell, mert - a vészhelyzetre, arra a bizonyos zsúfolt mozira hivatkozva – sorra vették ki kezéből a fenyegetőző üzengetés eszközeit is. Ahogy közeledett a máskor nagy pompával lebonyolított és most ostromállapot közepette esedékes elnöki beiktatás, Trump rohamosan vált páriává. Friss felmérés szerint zuhan a népszerűsége, aminek láttán még több republikánus meri cserben hagyni. A képviselőházi vádemelést már tízen is megszavazták, esztendeje egy sem. McConnell a The New York Times szerint úgy véli, talán az impeachment szabadíthatná meg legjobban a pártot túsztartójától.
S vélhetően fohászkodik magában, hogy csak menne már!
