botrány;lemondás;Hollandia;

- Lemondott a holland kormány

A Mark Rutte vezette kabinet távozásának oka az, hogy az adóhatóság két vizsgálóbizottság szerint is megsértette a jogállamiságot.

A Mark Rutte kormányfő vezette holland koalíciós kormány bejelentette lemondását a hónapok óta nagy port kavaró családtámogatási botrány miatt. Rutte és miniszterei március 17-ig, a parlamenti választások napjáig ügyvivői minőségben látják el feladataikat – jelentette be a kormány a miniszteri tanács pénteki ülését követően.

2012-től kezdődően több száz család került súlyos anyagi helyzetbe, miután a holland adóhatóság csalóként kezelte őket, és megvonta tőlük a gyermekgondozási támogatást, valamint számos esetben több ezer euró visszafizetésére kötelezte az érintetteket. Ez legtöbbször olyan családoknál fordult elő, ahol a szülőknek kettős állampolgársága volt. A nemzeti ombudsman és a holland parlament vizsgálóbizottságra is arra a következtetésre jutott, hogy az adóhatóság megsértette a jogállamiságot, figyelmen kívül hagyta a gyermekjogokat, és több családot lehetetlenített el anyagilag. 

„A vizsgálóbizottság szerint a jelenlegi harmadik, továbbá a korábbi Rutte vezette kormányok is felelősek az ártatlan családoknak okozott megpróbáltatásokért”– írja a helyi sajtó.
Mark Rutte kormányfő

Az adóhatóság visszaéléseinek áldozatává vált szülők egy csoportja kedden öt hivatalban lévő és egy volt miniszter ellen indított bírósági kereset, súlyos gondatlansággal és hivatali bűncselekménnyel vádolva őket.

A kormány lemondásához az is hozzájárult, hogy csütörtökön lemondott Lodewijk Asscher a holland Munkáspárt vezetője, aki a korábbi Rutte-kormányok idején szociális ügyekkel foglalkozó miniszter volt.

 

Mark Rutte sajtótájékoztatón azzal indokolta lemondásukat a Politico beszámolója szerint, hogy a döntéssel a kormány igazságot akar szolgáltatni azoknak a szülőknek, akikkel méltatlanul elbántak. Úgy fogalmazott, hogy a jogrendszernek meg kellene védenie állampolgárait a mindenható kormánytól, de ez most rettenetesen ment.

A harmadik Rutte-kormány 2017 októbere óta van hatalmon, koalícióban a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA), a 66-os Demokraták (D66), és a Keresztény Unió (CU) pártokkal. A felmérések szerint a következő márciusi választásokat is a Rutte vezette konzervatív-liberális Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért nyeri meg.

Nem tudni a távozások pontos okát, sőt ezek a lépések is csak a hongkongi tőzsde közleményeiből derültek ki.