Előfizetés

Dániában is megjelent a koronavírus dél-afrikai variánsa

MTI
Publikálás dátuma
2021.01.17. 07:11
Illusztráció
Fotó: HENNING BAGGER / AFP
Szerdán három héttel meghosszabbították a szigorú járványellenes szabályokat az országban.
Dániában is felbukkant az új koronavírus sokkal fertőzőbb dél-afrikai változata, ráadásul emelkedik az Egyesült Királyságból származó, különösen gyorsan terjedő mutáció által okozott fertőzések száma. Az észak-európai ország egészségügyi hatóságai szombaton közölték, hogy
megtalálták az első embert, akit a vírus dél-afrikai mutánsa fertőzött meg. Az illető előzőleg Dubajban járt.

Dániában szerdán három héttel meghosszabbították a szigorú járványellenes szabályokat azzal a céllal, hogy fékezzék a mutálódott brit vírus terjedését Nagy-Britanniából. A hatóságok várakozásai szerint február közepére a B117 jelű brit vírusmutáció lesz a domináns kórokozó. Dánia a koronavírus-mutációk kiszűrésében éllovassá vált, mivel a legtöbb pozitív tesztet genomszekvenálási elemzésnek veti alá.
November közepe és január 10. között 256 dán fertőzött meg a brit vírusváltozattal, ez a szám az ebben az időszakban genetikailag elemzett pozitív tesztek 1,3 százalékának felelt meg. Január első hetében azonban ez az arány már 3,6 százalék volt.

A növekedés miatt aggódó hatóságok ezért úgy döntöttek, hogy meghosszabbítják a járvány terjedését fékező korlátozásokat. Az előzetes adatok szerint a mutáns brit vírussal megfertőződöttek közül 11-en jártak külföldön, közülük öten Nagy-Britanniában, de azt nem tudni, hogy külföldön vagy odahaza szedték-e össze a betegséget. Dániában a járvány kezdete óta több mint 188 ezer ember fertőződött meg az új koronavírussal, a halottak száma meghaladja az 1700-at. A betegségből felgyógyultak aránya 99 százalék, az elhunytaké pedig 1 százalék. Jelenleg majdnem húszezer aktív esetet tartanak számon, a súlyos vagy életveszélyes állapotú betegek száma 137-re rúg.

Márciustól elkérhetik a vakcina-útlevelünket, ha repülni szeretnénk

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.01.16. 19:45
Képünk illusztráció.
Fotó: Shutterstock
Mindez felgyorsíthatja, hogy a légiközlekedésben visszatérjen minden a normális kerékvágásba.
Márciustól már megkezdik a nagyobb nemzetközi légitársaságok a Covid–19 elleni oltottság igazolására szolgáló Travel Pass digitális egészségügyi rendszer alkalmazását, amely lépés globálisan felgyorsíthatja a határok újranyitását, a légi közlekedés, a korábban élénk utasforgalom helyreállítását az egyes országok között

- írja a Magyar Nemzet.

A kormánylap szerint lan Murray Hayden, a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség, az IATA utas- és biztonsági termékekért felelős vezetője egy szakmai fórumon gyors előrelépésnek nevezte, hogy piacra dobják a villámgyors fejlesztéssel létrejött egységesített megoldást. A szakértő elmondta, ennek célja az, hogy az utas a járdaszélről a repülőre anélkül sétálhasson fel, hogy fizikailag dokumentumokat kelljen cserélnie, vagyis az okmányok külön ellenőrzése nélkül, egészségügyileg biztonságos módon veheti igénybe a repülési szolgáltatást a nemzetközi járatokon.  Az applikáció eltárolja, szükség esetén aktualizálja a járvánnyal kapcsolatos vakcinázottság tanúsítványát, vagy azt, hogy az utast mikor és milyen eredménnyel tesztelték koronavírusra. Az írás szerint a fejlesztők a trükközéseknek is gátat tudtak vetni: digitális vízjegyeket helyeztek el az eredeti programban. Ha ezek hiányoznak, akkor a hatóságok fel tudják tenni a kérdést, hogy honnan származnak az igazolások. 

Az Orbán-kormány egyik leghangosabb kritikusa tér vissza az amerikai külügybe

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2021.01.16. 18:43
Victoria Nuland
Fotó: Yasin Ozturk / 2018 Anadolu Agency
Szijjártó Péter külügyminiszternek igen rossz emlékei lehetnek Victoria Nuland hivatali éveiről.
Joe Biden megválasztott elnök hivatalba lépésével az Obama-kormány több veterán diplomatája visszatér az amerikai külügyminisztériumba

- derült ki Biden szombati bejelentéséből, amit az MTI idézett.

A magyar állami hírügynökség szerint Antony Blinken vezette külügyminisztérium második embere külügyminiszter-helyettesként Wendy Sherman lesz, neki kulcsszerepe volt az Iránnal folytatott nukleáris tárgyalásokon, amelyeken a 2015-ben kötött, hathatalmi megállapodást készítették elő.  Polgári védelemért, demokráciáért és emberi jogokért felelős államtitkári posztra jelölte Joe Biden Uzra Zeyát, aki 2018-ban mondott fel a külügyminisztériumban, arra hivatkozva, hogy a Trump-kormány rasszista és szexista megfontolásokat érvényesít a külügyminisztériumi és nagykövetségi kinevezéseknél. Biden kijelölt külügyminiszterét, Antony Blinkent kedden hallgatja meg a szenátus külügyi bizottsága.    A külügyminisztérium politikai ügyekért felelős államtitkára az a Victoria Nuland lesz, aki az Obama-kormányzat idején külügyi szóvivőként, majd a minisztérium Európáért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott, előzőleg pedig a Bush-kormányzat idején NATO-nagykövet volt. 
Ugyan azt már csak mi tesszük hozzá (és nem az állami hírügynökség), hogy Nuland kinevezése azt vetíti előre, hogy ismét éles bírálatokra számíthat az Orbán-kormány Washingtonból. Szijjártó Péter szerint nagyon rossz hangulatú beszélgetéseik voltak, olyan is előfordult, hogy kiabáltak egymással.