Szakszervezetek kötéltánca

Közhelyszerű a megállapítás, hogy sok sebből vérzik a magyar szakszervezeti mozgalom. Különösképpen igaz ez a Dunaferr Kft.-nél történtek tükrében.

A szakszervezeteknek harcolniuk kell tagságuk megtartásáért, presztízsükért, saját létükért. A lét-nemlét határmezsgyéjén való harcukat tükrözi a Dunaferr esete. Vannak törvények, van a Munka Törvénykönyve (Mt.), van alapvető emberi jogok biztosa, mégis habozás nélkül, fittyet hányva mindezen törvényekre menesztettek 4 szakszervezeti tisztségviselőt a cégcsoporttól.

A kormány és a magyar társadalom pedig széttárja a kezét, nincs mozgásterünk, külföldi érdekeltségű vállalkozással állunk szemben. A magyar társadalom is magáévá tette ezt a véleményt: haladjunk kérem, nincs itt semmi látnivaló. Igenis, van itt látnivaló!

A Dunaferr ügye túlnő a szakszervezeti kiszolgáltatottság, a szakszervezeti védettség témakörén. 4-5 ezer munkavállaló és hozzávetőlegesen ugyanennyi beszállító megélhetése a tét. Tudható: a Dunaferr felett viharfelhők tornyosulnak. Ezzel lehet összefüggésben, hogy a Dunaújváros és térségének ipar- és területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos megbízatását 2020.december 31-ével visszavonta a miniszterelnök.

Összességében 30-40 ezer embert is érinthet a Dunaferr sorsa. Most kellene a hatékony kormányzati szerepvállalás, a munkahely- és gazdaságvédelmi akcióterv és a társadalmi szolidaritás. Ilyen fajsúlyú ügy kapcsán szakszervezeti össztűznek (tiltakozó levelek, közlemények stb.) kellene zúdulnia a tulajdonosokra és a kormányzatra.

Várhatunk-e egységes és összefogott kiállást a szakszervezetektől, amikor is végletekig megosztottak és elég erőtlenek? Vegyes képet mutat ágazatonként a szakszervezetek aktivitása, dinamizmusa. A harcos szellemiség és magatartás inkább a versenyszféra érdekvédelmét jellemzi. Szemléletes példával szolgált erre korábban a Audi győri gyáregysége.

Az állami cégeknél élet-halál harcot közel sem kell vívni a megmaradásért, összehasonlíthatatlanul komfortosabb közegben mozognak. E körben a szervezettség is számottevően magasabb, a MÁV csoportnál és a Volánbusz Zrt.-nél közel 60 százalékos. Az állami szektorban befolyásolhatja a szakszervezeti munka hatékonyságát a cégvezetés és a függetlenített szakszervezeti vezetők közötti függőségi viszony, ami kialakíthat egyfajta szervilis magatartást az érdekvédők részéről. A kedvező beosztás és az átlagosnál magasabb bér is megteheti a hatását. Persze, helytelen lenne ezt a viszonyrendszert általánosságban feltételezni az állami szférában.

Külön tanulmányt érdemelne a szellemi munkavállalók viszonya a szakszervezetekhez. Egy részük szocialista csökevényként, a letűnt kor rekvizitumaként aposztrofálja, más részük „kiszolgáltatottsága” enyhítését várja a szakszervezetektől. Különösen olyankor, amikor baj van. A szakszervezeti munka kapcsán viszont megkerülhetetlen a „potyautasság” kérdése. A nem szervezett munkavállalók fennen hangoztatják is kívülállásuk okát: miért legyek tag, miért fizessek több ezer forintos tagdíjat, amikor ugyanúgy részesülhetek mindennemű juttatásból. Álságos és cinikus ez a magatartás, mert akinek a komfortzónája sérül, azonnal a szakszervezetek bírálatába kezd.

A Mt-ben ezt a kérdést mielőbb kívánatos lenne rendezni. Az egyik kínálkozó megoldás: mérsékelt anyagi hozzájárulás a szakszervezetek működéséhez. Számtalan példa nyomán fogalmazódik meg az a következtetés, hogy a szakszervezetek bírálhatóak, lehetnének acélosabbak, ám a munkahelyeken ez az egyetlen szervezet, az egyetlen tényező amelyik kezét nyújtja (nyújthatja) a bajbajutottaknak. A munkavállalónak be kell látnia: nincs más.

Stílus- és szemléletbeli változtatást igényel a szakszervezetektől az a jelenség is, hogy egyre fiatalabbak és képzettebbek a cégvezetők: menedzsertípusúak, sikerorientáltak. Hatékonyabb és modernebb tárgyalási technikák, stratégia, valamint egyre szélesebb tudásanyag és felkészültség hiányában az érdekvédők simán alulmaradnak az érdekegyeztetés folyamatában.

A Dunaferr-ügy számos veretes tanulság mellett felveti a szakszervezeti védettség intézményének sérülékenységét is. Az itteni kirúgások is példázzák, hogy vékony jégen mozog a szakszervezeti tisztségviselők védettsége. Noha az Mt. rendelkezik a védettségről, az könnyűszerrel kijátszható.

Megállapítható, hogy az állam általában nem szakszervezetbarát. Emlékezzünk a Suzuki esztergomi gyárában történtekre, amikor is a menedzsment tűzzel-vassal hadakozott a szakszervezet alapítás ellen, az állam pedig előkelő idegenként távol tartotta magát a fejleményektől. Bírósági ügy - reagáltak rezignáltan. Mivel az állam jelentős kedvezményekkel támogatja a külföldi tőkét, ennélfogva a nyilvánvaló törvénysértések esetén igenis van dolga a kormánynak. A Dunaferr Kft.-nél is van, és nem elsősorban szakszervezeti vonatkozású, hanem stratégiai szintű gazdaságfejlesztési, gazdaságvédelmi szerep; függetlenül attól, hogy 2004-ben a szocialista kormányzás alatt jött életre egy bonyolultnak tűnő tulajdonosi konstelláció. Most a szakszervezetek szerepe is alaposan felértékelődik.

Ilyen helyzetekben a szakszervezeti alibizés, az operett szakszervezeti munka látványosan lelepleződik: most a megméretés van soron, és remélhetőleg a szereplők nem találtatnak könnyűnek. Elengedhetetlen lenne, hogy a társadalom az elfogadottság és az elismertség magasabb polcára helyezze a szakszervezeteket, de ebben magukra az érdekvédőkre hárul a legnehezebb munka.