Dolgozók, civilek, vasmacskák

Amint arról lapunk korábban beszámolt: a Dunaferr utódcégeinek leépítései után egyik napról a másikra több ezer ember tűnt el a dunaújvárosi vasmű hatalmas ipari területéről, ám a kihalt csarnokok és üres utak között új élet jelent meg: sovány, sokszor beteg kóbor macskák százai kutatnak élelem után. A „vasmacskák” generációk óta élnek a gyár környékén, de az emberek eltűnése után olyan területeken is felbukkantak, ahol korábban ritkán lehetett látni őket. Önkéntes dolgozók és állatvédők most azon dolgoznak, hogy etetéssel, ivartalanítással és orvosi ellátással megfékezzék a kolóniák növekedését és jobb életet biztosítsanak az itt élő állatoknak.

Dunaferr: mindent áthat a szomorúság

Az acélmű dolgozóinak lassan fél éve mondtak fel, a végkielégítések elfogynak, a cég bezárása a város üzletein is nyomot hagy.

Nem is olyan régen még demonstrációt szerveztek a dolgozók a gyár elé, mára már a végkielégítés is elfogyott

Vége a Dunaferr-sztorinak

A Fővárosi Törvényszék végzése értelmében megszűnt az egykori Dunaferr egyik leányvállalata, a Duna Furnace értékesítési eljárása.

Leállt a Duna Furnace értékesítése, a felszámolás tovább zajlik

Katasztrófa közeleg Dunaújvárosban a vasmű dolgozóinak elbocsátásával

A fejlemények után a városnak országosan a legnagyobb munkanélküliségi rátája lesz. 

Kirúgott 1700 embert a Dunaferr utódcége

És ezzel még nincs vége a leépítésnek.

Kínai állami cég is bejelentkezett Dunaferr megmaradt vagyonáért

Két vállalat is érdeklődik az egykori Dunaferr meleghengermű tevékenységéért felelős cég, a Dunarolling Kft. vagyonelemei iránt - derül ki a Cégközlönyben kedden közzétett dokumentumokból. Az egyik a Hangzhou CIEC Group Ltd., míg a másik a Dunaferr Steel Rolling a.s.

Az egykori Dunaferrből legfeljebb csak részlegek maradnak fenn

Mi lesz a Dunaferr elbocsátott dolgozóival?

Uniós projekt kínál majd új szakmákat a dunaújvárosi vasműtől távozni kényszerülő dolgozóknak. 

Szakszervezeti tüntetés 2020. október 17-én

2600 embert is elbocsáthat a Dunaferr a most bejelentett csoportos létszámleépítésben

A cég potenciális vevőket keres, ám kérdés, hogy akad-e bátor jelentkező. 

Telkekre és épületekre darabolva adnák el a felszámolók újra az egykori Dunaferrt

Egy felhívás jelent meg, felmérendő, hogy egyáltalán akadna-e vevő a gyár feltámasztására. Ez a Donald Trump által kirobbantott vámháború fényében több mint kétséges.

Néma csend van a Dunai Vasműnél

Az egykori Dunaferr sorsára rálátó forrásunk szerint a felszámolás terén az utóbbi hetekben érdemi fejlemény nem történt. Már Donald Trump vámjaival is számolniuk kell a reménybeli üzemeltetőknek. 

Az irodai és karbantartási feladatok ellátásán túl a vasmű minden munkavállalója állásidőn van

Már a Dunaferr mindkét utódcégével szemben megindult a felszámolás

Október elején írtunk arról, hogy a Dunarolling Dunai Vasmű Kft. ellen a ISD Power felszámolási eljárást indított, ezzel szinte kilátástalan helyzetbe hozva a társaságot.

A Dunaferr dolgozói megkapták októberi bérüket a Bérgarancia Alapból

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a Lyberty Steel acélipari vállalat többszöri felszólításra sem tett eleget törvényi kötelezettségének.

A Liberty állami támogatást kapott a munkahelyek megőrzésére

Az NGM ismét felszólította a Libertyt, hogy ne akadályozza a bérgarancia lehívását

Az Orbán-kormány kész az azonnali beavatkozásra. 

Senkinek nem fizetnek, a Dunaferrnél ez már a vég

A szakszervezet egyelőre azt várja, hogy a Bérgarancia Alapból lehívhassa a dolgozók fizetéséhez szükséges forrásokat. 

Nem tud fizetni a Liberty a Dunai Vasmű dolgozóinak

Azt írták, hogy a „munkabér fizetésére fedezet nem áll rendelkezésre.” A szaktárca felszólította a Lyberty Steelt, hogy fizesse ki a dolgozókat, eleget téve a törvényi kötelezettségének.

Tüntettek a dolgozók a Dunaferr előtt szeptember 16-án. Úgy tűnik, eredménytelenül

A termelés megkezdéséről még nincs szó, a nehézségek nem értek véget Dunai Vasműben

 Bár a napokban olyan hírek láttak napvilágot, hogy a dunaújvárosi acélművet, az egykori Dunaferrt már a héten újraindítják, ez nem így van. A termelés megkezdéséről még nincs szó - jelezte neve mellőzését kérő forrásunk. 

Dunaújvárosban egy egész korszak közeledik a végéhez

Se víz, se internet nincs már a Dunai Vasműben

Egyre nagyobb bajban az egykor szebb napokat látott üzem.

Svájciak és szlovákok menthetik meg a Dunaferrt, de csak üzemeltetnék, nem vennék meg

Az érdeklődő szakmai cégpáros újra munkát adhatna a reményét vesztett többezer dolgozónak. Kérdés, bekopogtatnak-e a nemzetgazdasági miniszterhez.

A dolgozók már nem remélnek

Felszámolás indult, kilátástalan helyzetben a Dunai Vasmű

A Dunarolling Dunai Vasmű Kft. az elmúlt egy évben tetemes tartozásokat halmozott fel az ISD Powerrel szemben és azokat szeptember végig nem rendezte.

Felszámolási eljárás indult a hengerművet üzemeltető cég ellen

Reménytelenül és szomorúan meséltek az Dunai Vasmű dolgozói a hétfői tüntetésen arról, hogy szerintük mennyi esélye van az üzem újraindításának

Eláruljuk: szinte semmi.

„Ez így nem mehet tovább, valamit tenni kell, ha csak nem az a cél, hogy bedőljön az egész Vasmű” - Demonstráció lesz Dunaújvárosban

A dolgozók a cég főbejáratához szerveznek megmozdulást.

Már 2020-ban is demonstráltak. Hétfőn újabb tiltakozás lesz

Kiürül a Dunaferr, a gyár még a „rendes” munkaidőn lévő dolgozóit is elküldi állásidőre

Ami pozitív fejlemény, hogy a törvényi határidőig, azaz szeptember 10-ig megérkezett a dolgozók fizetése a számláikra.

Semmilyen garanciát nem kaptak a jövőre nézve a Dunai Vasmű dolgozói

A Liberty Dunaújváros képviselői csak annyit jeleztek, hogy a dolgozók irányába javítanak a kommunikáción, illetve, ha lesz pénz fizetnek.

„Olyan számban veszítünk el értékes munkaerőt, hogy a gyárat ebben a formában talán már akkor sem lehet újraindítani, ha erre lenne szándék”

A dunaújvárosi vasmű dolgozói hétfő délutánig sem kapták meg a bérüket. Termelés nincs, ilyen mértékű leállásra a gyár 70 éves történetében még nem volt példa. 

Nem kaptak időben fizetést a dolgozók a Dunai Vasműben

A munkáltató a belső informális hálózaton azt ígérte, hétfőn átutalják a béreket.

Leáll a kokszgyártás Dunaújvárosban

A dolgozókat átképzik. 

Nő a feszültség és a sztrájkveszély a Dunai Vasműben

Nagy tervekkel, kormányzat hátszélben érkezett a cégbe a Liberty-csoport, de a termelés „takaréklángon pislákol”, és aggódnak a dolgozók, akik bérük elértéktelenedése miatt munkabeszüntetésre készülnek.

A dunaújvárosiak egyre kevésbé bíznak a vasmű jövőjében. Az a hír terjed a 40 ezer lelkes városban, hogy a cég egyre több beszállítójának nem fizet

Sztrájkra készülnek a dolgozók az új Dunaferr-tulajdonos Liberty Dunaújvárosnál

A munkáltató továbbra sem tett alapbéremelésre vonatkozó javaslatot.

Acél helyett tartozást termel a Dunaferr, egy szlovák beszállító 136 ezer euróról szóló fizetési felszólítást küldött a cégnek

Egész Európát érintő acélipari válság van kibontakozóban az indiai tulajdonos cégeinél. A tünetek mindenütt ugyanazok: fémgyártás nincs, és már a beszállítóknak sem fizetnek.

Egyre több jel utal rá: alaposan befürdött Dunaújváros a vasműnek az Orbán-­kormány által kiválasztott új tulajdonosával

Még nem teljes kapacitással, de újra működik a Dunaferr

A vállalat közölte, hogy csökkenti az indokolatlan költségeket, így a korábbiakhoz képest kevesebb külső szolgáltatást vesz igénybe.

A Dunai Vasmű - képünk illusztráció
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél