A cím maga is kettős értelmű, ahogyan hallható zenei anyagok is ilyenek voltak, egyrészt utalhatott az egykor élt halhatatlan zeneszerzőre, és kortársunkra, Alexander Schubertre is. A Müpa Fesztiválszínházából közvetített esemény műsorát a kétszáz éve tevékenykedett Franz Schubert művének modern újra gondolásai, és a ma élő, fiatal német zeneszerző, Alexander Schubert egyik darabja keretezték. Mellettük, egy kivétellel, ma élő zeneszerzők alkotásai szólaltak meg. A koncert igazodott ahhoz a trendhez, amit az online közvetítések esetében általában láthatunk, az egyes darabok előtt kedvcsináló beszélgetések zajlottak, amelyeken egy-két alapvető tudnivalót közölt a moderátor Fazekas Gergely és a fesztivál szervezője, motorja Gryllus Samu, és amelyeken ha lehetett - a magyarok esetében lehetett - a zeneszerző is részt vett.
A műsorban változatos összeállítású kamaraegyüttesre komponált művek szerepeltek, amelyeket művészi alázattal, elkötelezettséggel, pontos, élményszerű előadásban a bécsi alapítású MIKAMO Közép-Európai Kamarazenekar mutatott be Ajtony Csaba vezényletével. George Enescu és Alexander Schubert művei kivételével ősbemutatók hangzottak el, köztük Virág Anna Virág kompozíciója, amely a hallottak szerint joggal lett a Müpa tavaly meghirdetett zeneműpályázatának díjnyertes alkotása a kamaraművek kategóriában. A kétféle – bipoláris - zenei anyag váltakozása, a néhány ritkább hangszer – például összedörzsölt hungarocell téglák, dobként használt kartondoboz, tenorfurulya, melodika - és a rednkívül eredeti zenei anyag élvezetessé tette az alkotást, amelynek címe nehezen fordítható, mivel „pun”, vagyis magyarul szójáték: Therapy of a Bipolar Bear. Szó szerint: Egy bipoláris medve terápiája. Ez egyrészt utal a sarki, azaz jegesmedvére (polar bear), másrészt a mentális betegségre. De, mint Virág Anna Virág a felvezetőben elmondta, a darab tisztelgés is az ezen a néven működő brit kísérleti dzsesszegyüttes előtt, amelynek lemezét gyerekkorában „rongyosra” hallgatta. Sőt, mint szintén tőle megtudtuk, létezik egy kézműves sör (beer) is, Bipolar Bear névvel, amelynek kreatív címkéje szintén inspirálóan hatott rá – a zenészek ezt kapták ösztönzőül tőle.
A Schubert feldolgozások háromféle megközelítést képviseltek, Ivan Buffa az általa választott Rosamunda-közjétéknak inkább csak a hangszerelésen változtatott, Varga Abigél – elmondása szerint - a harmóniai vázat kezelte kiindulási alapként saját alkotásához, Scmidhammer pedig még tovább távolodott az eredeti anyagtól. Illés Márton Ljubljana-rajzok című vonószenekarra írt, a Sonus Alapítvány felkérésére született művéről szintén hallhattuk a szerzőt, aki elmondta, hogy a tradicionális vonóshangszereken a hangok közötti és körülöttük lévő hangzásokat keresi: a kísérletezés évekig tartó folyamat. Izgalmas, évezredünk kihívásaira érzékenyen reflektáló alkotás Alexander Schubert Helloja, amely 2014-ben tetszőleges számú, de minimum négy zenészt kívánó együttesre (ütősök, zongora, gitár), élő elektronikára és videóra íródott, ez utóbbi szereplője maga a szerző. És itt nem is az a lényeg, hogy a fiatal komponista a legmodernebb eszközöket szinte ömlesztve használja – ez lehetne egyszerű külsőség is, önmagába tekintő kísérletezés is – hanem az, hogy ezek segítségével valóban a harmadik évezred zaklatott, nehezen befogadható – a vetítővászon gyakran elsötétül, a képek vibrálnak, villognak, ahogyan a hangok is – világára rezonál maradandó módon, ma épp olyan érvényesen, mint hat-hét évvel ezelőtt. És ismét: respekt az előadóknak, az Enescu és a Mirela Ivičević művekben is.