A nemzetgazdasági szempont romboló hatása - interjú Budapest főépítészével

Az egyeztetés politikáját kellene erősíteni a kézi vezérlés helyett – mondta Erő Zoltán, Budapest főépítésze, akivel az eltűnő fővárosi házakról is beszélgettünk.

Az elmúlt hónapokban felgyorsult Budapest épített örökségének felszámolása. Bontják a Radetzky laktanyát, hamarosan eltűnik az ikonikus történetű Wichmann-kocsma és Márványmenyasszony étterem, már belezik a Mahart-székházat és erre a sorsra jut a Kossuth téri Agrárminisztérium épülete is. Mennyire természetes velejárója ez egy város fejlődésének?

Egy város soha nem válhat skanzenné, nem merevedhet bele a múltjába. Minden folyamatosan változik és ezt az átalakulást épített környezetünk is tükrözi, akár örülünk ennek, akár nem. Fontos az egyensúly, amelynek őre az örökségvédelem. Budapest izgalmas városképét meghatározza, hogy a klasszicista házak közé beépültek a késő eklektikus és szecessziós házak és ezek együtt élnek tovább. A példaként hozott épületek nem vehetőek egy kalap alá. A 4-5 emeletes házak közé ékelődő kisebb épületek nagy gazdasági feszítőerővel bírnak, amely a változást felgyorsítja, hiszen a helyükre a meglévőnél sokkal nagyobb épület emelhető, sokkal nagyobb haszonnal. A Mahart-székház kibelezésével viszont egy különleges enteriőr tűnik el, amiért nagy kár. A Radetzky-laktanyánál nem volt ilyen építészeti minőség. Itt az a rémisztő, hogy a korábban meglévő védettséget törölték, hogy kiszolgálják a beruházói érdekeket. (A Wichmann-kocsma és Márványmenyasszony étterem épületének védettség alá helyezését a Miniszterelnökség kezdeményezte - a szerk.) Nem tartom jó megoldásnak azt, ha jószerivel csak a homlokzat marad meg a régi épületből és mögé felhúznak valami teljesen újat, idegent, ahogy ez történhet a minisztériumi épülettel.

Ráday Mihály szerint létre kellene hozni egy testületet, amely azokat az épületeket védené, amelyek nem építészeti szempontból, hanem kultúrtörténeti vonatkozásban különlegesek. Élére állna egy ilyen kezdeményezésnek?

A védelem erősen korlátozza a tulajdonos jogait. Ha például a Wichmann-házat jelenlegi formájában kell megtartani (immár ezt kívánja elérni a Miniszterelnökség azzal, hogy a Márványmennyasszonnyal együtt védettség alá vonnák – a szerk.), akkor a befektetőnek le kell mondania arról a profitról, amit a további 3-4 szint ráépítése hozhatna. Az önkormányzatok persze a szabályozási tervekkel, a helyi védettség alá helyezéssel vagy éppen kisajátítással megakadályozhatják a nem kívánt beruházói tevékenységet. A főváros most készül bővíteni a helyi védettségű épületek listáját. Ha van arra közösségi igény, hogy ilyen szempontok alapján is védjünk egy épületet, akkor arra ki lehet dolgozni egy korlátozást, csak kellően meg kell indokolni.

Ha valamire kevés az esély most, akkor az az önkormányzati ingatlanvásárlás az értékvédelem érdekében.

Jogos felvetés, de azért gondoljunk bele: a kerületnek és a fővárosnak nincsen pénze, az állam nem akar erre áldozni, de a tulajdonostól elvárnánk, hogy saját tőkéből őrizzen meg egy közösség számára fontos kultúrtörténeti értéket. Ezt a célt talán egy emléktábla is megfelelően szolgálja. Az ugyanis nem megoldás, hogy nem engedjük átépíteni, de nincs pénz a megőrzésére sem, így azután magától omlik össze egy idő múltán.

A kormány és a főváros szemben állása gyorsíthatja a városkép átalakulását?

A legrombolóbb hatása a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásoknak lehet, ezeknél ugyanis elvonják az önkormányzatok hatáskörét a szabályozásra. Ehelyett kormányrendeletben határoznak meg olyan szakmai normákat, mint szintterületi mutató, erkélykilógás, párkánymagasság. Ezek a kézi szabályozás nehezen emészthető megnyilvánulásai. Ami igazán ijesztő, hogy ezek az esetek gyorsuló ütemben szaporodnak. Tavaly nyáron meghasonlás szélére űzte a szakmát a rozsdaövezetek megújítását célzó kormányzati program. Egyszerre örülhettünk a hatalmas, elhanyagolt területek megújításának és retteghettünk amiatt, hogy a szabályozás kikerül az önkormányzatok hatásköréből. A beépítés feltételeit ugyanis kormányrendeletben határozhatják majd meg, beleértve a hasznosítás célját és a beépítés mértékét.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a program elakadt, hiszen a tavaly szeptemberre ígért azonnali beépítésre szolgáló területek kijelölése még mindig nem történt meg.

Tudtommal továbbra is napirenden van, de a fővárosnak utoljára megküldött munkaanyag még valóban kezdeti állapotban volt. A lakásépítés egészére kiterjesztett áfakedvezmény vélhetőleg sok befektetőt más irányba terelt, már korántsem olyan vonzó a rozsdazónák hasznosítása. Az önkormányzatok számára azonban az lenne a valóban megnyugtató megoldás, ha a hatalomgyakorlás módja változna meg a szubszidiaritás jegyében. Normális esetben a jogszabályalkotónak eszébe se jutna kivételekkel operálni és azok sokaságát emelni az általános szintre. Az egyeztetés politikáját kellene erősíteni, a kézi vezérlés helyett. Hadd ne mondjam fel az elmúlt időszak önkormányzatokat korlátozó, hatásköreiket csorbító, pénzügyileg ellehetetlenítő kormányzati intézkedések végtelenül hosszú listáját.

Van egyáltalán bármi befolyása a fővárosnak arra, hogy miképpen alakítja át a kormány Budapest építészeti arculatát?

Nagyon nehéz hadakozni. A kivételes kezelésű helyzetekben szinte lehetetlen a vétó. Márpedig szinte minden az.

Nem igazán látom, hogy a jelenlegi városvezetés milyen kormányzati fejlesztésnek tud ellenállni. Épül az Atlétikai Stadion, belementek a Galvani-híd projektbe és a Városliget beépítése se állt le.

Nagyon sajnálatos, amikor a fővárosnak a saját álláspontját is fel kell adnia bizonyos fejlesztések érdekében.

Mennyire szólhat bele a főváros abba, hogy mi épül az Atlétikai Stadionnal szemben a Déli Városkapu fantázia nevet viselő 130 hektáros területen?

A területre készített mestertervet részleteiben is megismerhettük és a módosítási javaslatainkat is figyelembe vették, bár továbbra is vannak vitás pontok. Ezek közé tartozik az evezős pálya, ami csak a part alakítás révén valósítható meg, ami az ártéri erdő jelentős pusztításával járna. Az új városrész azonban továbbra is vonzó álom. A Csepel-szigeten létesülő közparkban pedig teljes az egyetértés és a Nagyvásártelep közösségi célú hasznosításával sincs semmi baj. A kínai egyetem mehetett volna Piliscsabára is, de ebbe nincs beleszólásunk.

A Galvani-híddal kapcsolatban továbbra is dúl a számcsata. Vita övezi a levezető utak nyomvonal-alternatíváit, bár mindegyikhez több száz fát kell majd kivágni. Létezik egyáltalán jó változat?

Az alagútban vezetett út tűnik a legjobb változatnak. De azért érdemes itt azt is rögzíteni, hogy a főváros nem ezt a hidat akarta, hanem az Albertfalvait. Ez a híd kormányzati akaratból épül meg. Nyilvánvaló összefüggésben a Diákváros terveivel és az olimpiai álmokkal, hiszen ez azoknak a fejlesztési logikáját követi. Új hídra ennek ellenére szükség van, oldani kell Csepel sziget jellegét. A levezető utak tervei körül valóban nagy viták vannak. A kérdésben valóban kialakult egy számháború, de az aligha tagadható, hogy az új átkelő révén csökkenhet a Lánchíd, az Erzsébet híd, illetve az ezekhez kapcsolódó utak, különös tekintettel a Kossuth Lajos utca és a Rákóczi út autóáradata, így megvalósíthatóvá válik a belvárosi forgalomcsillapítás. A nyomvonalban még meg kell egyezni, mert az nem lehet opció, hogy a levezető út csak a Gubacsi útig tartson, a forgalmat legalább az M5-ig el kell vezetni. A döntést egyelőre elnapolták.

A Városliget és a Budai Vár után a Gellérthegyet is beépítené a kormány. Nem aggódik?

A Citadella felújításával teljesen egyet tudunk érteni, mint ahogy az ott kialakítandó szabadságharcosok múzeumával is, feltéve, hogy ennek örvén nem kerül ide olyan épület, amely az emlékezetpolitikai törekvések részeként döntően megváltoztatja a Gellérthegy látképét és karakterét. Nagyon nem szeretnénk, ha itt egy nagy léptékű építmény jelenne meg. A kormány szándékát jelzi, hogy a megjelent rendelet értelmében az állam újítaná fel Gellérthegy közparki területeit is, holott ezek fővárosi tulajdonban vannak. Örömmel vesszük, ha az állam pénzügyi segítséget nyújt a park rendbetételéhez, de alapvetően a főváros szeretné a projekt tartalmát meghatározni. A Rác Fürdőtől induló sikló építését is átvenné az állam, amelynek eddig egy főváros és egy magáncég alkotta társaság volt a gazdája. Az átvétel évekkel vetheti vissza a megvalósítást. Mégis a Gellérthegyről szóló első egyeztetések után azt mondom, hogy van remény a közös munkára.

A kormány magára vállalná a rakpartok megújítását is. Ez régi szívügye a fővárosnak, a tervek is elkészültek, átengedik a megvalósítást?

A rakpartra öt évig készültek a tervek, ezeket mi jónak tartjuk. Lehet persze még csiszolni rajtuk a gyalogosok előtt való még teljesebb megnyitás érdekében. Az első egyeztetések szerint a projekt műszaki tartalma nem változna, ha valóban így lesz, akkor az átvétel nincs ellenünkre. Persze az még jobb lenne, ha a kormány nem vonná el a finanszírozási eszközeinket vagy éppenséggel forrást biztosítana a fővárosnak a megvalósításhoz. De akkor ez Karácsony Gergely sikere lenne.