A firenzeieket a mai napig lelkiismeretfurdalás gyötri, amiért a városban bő hét évszázada oly mostohául bántak a legendás költővel. Toszkánában igen éles volt a guelfek és a ghibellinek közötti versengés. Előbbiek a pápát, utóbbiak a császárt támogatták az invesztitúraharcokban. A város ugyanakkor büszke is volt viszonylag demokratikus hagyományaira, ami azt jelentette, hogy a legyőzött párt tagjait nem kivégezték, hanem „csak” száműzték. Közben azonban a guelfek is két részre szakadtak, fehérekre és feketékre, előbbiek között több volt a nemesi származású. Az 1300-as évek elejére oly mértékűvé vált a feszültség Firenzében, hogy az emberek alig mertek kimenni az utcára.
Dante ekkor a városházán lakott és neki is szerepe lehetett abban a döntésben, hogy száműzzék a bajkeverő fekete és fehér guelfeket. Ezzel azonban épp a döntést meghozók kerültek nehéz helyzetbe, így Dante száműzetésre kényszerült. Ezután Padovában, Bolognában és Veronában élt, majd Itáliát is elhagyva Párizsba ment. 1316-ban visszatért ugyan Olaszországba, s remélte, hogy egyszer újra szülővárosába is ellátogathat, az 1310-es években már látta, hogy erre nincs esély, így 1318-tól haláláig Ravennában élt.
Firenzében csak halálát követően ismerték fel, mekkora hibát követtek el. S nem csak azért, mert Dante kivételesen művelt személyiség volt, akinek művészete párját ritkította a középkorban, hanem azért is, mert elsők között írta verseit nemzeti nyelven, ezzel az olasz nemzeti identitás előfutára lett. Akkoriban a költészet nyelve a latin volt, Dante viszont tudatosan olasz köznyelven írt, mert úgy vélte, ez illik művei változatosságához. Népszerűek voltak már a fiatalon, Beatricéhez írt szerelmes szonettjei, illetve az anyanyelv használatáról szóló Az új élet című értekezése, de az irodalomtörténetbe az 1307-ben megkezdett Isteni színjátékkal vonult be.
Halála után a ravennai ferences szerzetesek kénytelenek voltak elrejteni Dante csontjait. A cinquecento idején attól tartottak, nem is alaptalanul, hogy a bűnbánó Firenze el akarja orozni őket. Kivált azután, hogy X. Leó pápa elrendelte hamvainak hazaszállítását. Ám a ravennai szerzetesek üres koporsót küldtek Firenzébe. Dante földi maradványai ezért csak 1865-ben kerültek vissza sírjába, amikor Olaszország már egységes állam volt.
Most, a Dante év esztendejében, Cristina Mazzavillani, a Ravenna Fesztivál alapítója békejobbot akart nyújtani Firenzének, azt javasolta, hogy Dante földi maradványait vonattal szállítsák Toszkána székhelyére. Egyfajta zarándokút lett volna ez, s minden állomáson méltatták volna a költőt. Az ötlet ellenzői úgy vélték, ha már egyszer Firenzébe kerülnek a csontok, a város úgysem szolgáltatja vissza őket Ravennának. Utóbbi településen annyira megriadtak ennek a lehetőségén, hogy internetes aláírásgyűjtés kezdődött és Michele de Pasquale polgármestert arra intették: esze ágában ne legyen útnak indítani Dante maradványait.
A Dante év keretében több olasz városban, Rómában, Arezzóban, Pisában, Bolognában és Forlíban is terveznek rendezvényeket, de minden attól függ, hogy alakul a koronavírus-járvány. Firenzében pedig harminc intézmény fogott össze, hogy méltó módon emlékezzenek a város nagy szülöttjére. Az eseménysorozat március 25-én kezdődik, amit tavaly óta „Dante napként” ünnepelnek, a Corriere della Sera napilap egy újságírója, Paolo di Stefano kezdeményezésére. Az Isteni színjátékban Dante 1300-ban e napon kezdte meg túlvilági útját. Ugyanakkor az Uffizi Képtár Danténak szentelt virtuális kiállítása már január elseje óta elérhető az interneten: egyebek mellett Federico Zuccari, a manierizmus képviselőjének képei láthatóak, melyeket az Isteni színjáték ihletett.
Azért is érdekes ez a sok évszázados versengés Firenze és Ravenna között, mert Dante épp az olasz egység jelképe. Ahogy Dario Franceschini kultuszminiszter fogalmazott, „Dante megtestesíti az olasz nyelvet, az ország egységét, Itália eszméjét”.
