gyilkosság;letartóztatás;emberölés;Újbuda;

2021-01-19 15:24:30

Letartóztatták a múlt heti újbudai gyilkosság gyanúsítottját

A bíróság február 17-ig rendelte el a férfi letartóztatását.

Egy hónapra elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki múlt pénteken egy újbudai telephelyen súlyosan bántalmazott egy embert, aki a helyszínen meghalt – közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel. A végzés nem jogerős.

A keddi közlemény szerint a Fővárosi Főügyészség a férfit 

A bíróság február 17-ig rendelte el a férfi letartóztatását.

A kényszerintézkedést azzal indokolták, hogy a bűncselekmény jellege és tárgyi súlya miatt, valamint amiatt, hogy a gyanúsított az elfogása után végzett gyorsteszt szerint kábítószert fogyasztott, a férfi feltehetően elérhetetlenné válna a hatóság számára, és megnehezítené az eljárást.

A Fővárosi Törvényszék honlapján azt is közölte, hogy a férfi alapvetően rendezett személyi körülményekkel rendelkezik, saját vállalkozásából származó legális jövedelemből él, az elmúlt 10 évben büntetve nem volt. Megjegyezték, hogy a nyomozás kezdeti szakban van, és erős közérdek fűződik a bűncselekmény teljeskörű, befolyásmentes felderítéséhez, emellett újabb tanúkihallgatásokra is sor kerülhet. A bíróság álláspontja szerint ezért jelenleg megalapozottan feltehető, hogy a férfi szabadlábra kerülése esetén az eljárást megnehezítené, vagy annak meghiúsítására törekedne. A végzés nem végleges, mert azzal szemben a gyanúsított és védője fellebbezett.